Lázár, Olimpia2018. december 17., hétfő
Magazin

A legjobbkor a legjobb helyen

2018.12.06.NG
National Geographic Magyarország

Egy 2015-ös címlapfotó története.

Írta és fényképezte: Dave Yoder

A legjobb fotók nem pusztán készülnek, hanem mintegy megadatnak a fotósnak – ajándékképpen. A szóban forgó fénykép ilyenformán a karácsonyi ajándékom volt 2014-ben. Nem is akárhol készült, hanem a Sixtus-kápolnában, mintha csak a mennyezeten látható, Ádám teremtését is megörökítő Michelangelo-freskóról ereszkedett volna alá. Ferencet az előző évben választották pápává. Ez az egyszerű, idős ember, aki szegény – és a szegényekért munkálkodó – egyházat szeretne, meglepő módon világhírűé vált. Minden valamirevaló hírügynökség vele foglalkozott. Akkortájt Rómában laktam, de soha még hasonló munkám sem volt, és nem sokat tudtam sem a Vatikánról, sem a pápáról – nemigen tűnt hát valószínűnek, hogy engem akar bárki is megbízni azzal, hogy Ferencet fotózzam.
Aztán egyszer, amikor éppen a National Geographicnál jártam, elejtettem egy megjegyzést róla az egyik szerkesztőnek. Nagy meglepetésemre megbízott a pápáról szóló cikk fotóinak elkészítésével. No, gondoltam, most aztán jól nézek ki. Fogalmam sem volt róla, hogy miképpen lássak munkához. Először is ki kellett ismernem magam a Vatikánban. A riporterek ugyanis tömegesen ostromolják belépési engedélyekért a szentszék kommunikációs hivatalát – csekély sikerrel, mivel a hivatal igyekszik távol tartani a fotósokat a pápától. Segítséget kértem hát Susan Goldberg főszerkesztőtől, a Rómába és a Vatikánba akkreditált amerikai nagykövettől, valamint az ottani ENSZ-hírügynökség szintén amerikai vezetőjétől is. Először egy vatikáni tisztviselőkkel közös ebédre tudtam meghívót kicsikarni, de ez csak egy több hónapos folyamat első lépésének bizonyult.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. decemberi lapszámában.

Hozzászólások

Szokott-e Isten imádkozni?

Szokott-e Isten imádkozni?

Darvas István főrabbival beszélgettünk

Rés a pajzson: Melegedő Antarktika

Rés a pajzson: Melegedő Antarktika

A tájat, ahol Dion Poncet felnőtt, csak kevesen mondják otthonuknak.

Bibliavadászok: Szent kéziratok nyomában

Bibliavadászok: Szent kéziratok nyomában

Kalandfilmekbe illően izgalmas világban, a vallás és a régészet határmezsgyéjén tudósok, gyűjtők, csalók keresik a minél régebbi bibliai szövegeket rejtő kéziratokat.

Kié lesz az Amerikai Nyugat?

Kié lesz az Amerikai Nyugat?

A szűk kanyon legmélyén, a Bears Ears Nemzeti Emlékhely közepén, az egyik homokkő szirtbe vájva domború falú barlang rejlik. Oldalát tarka ásványrétegek festik csíkosra.

A külvilágtól fenyegetve

A külvilágtól fenyegetve

Brazília és Peru őserdeiben, az Amazonas-medencében bányászok, gazdák, illegális fakitermelők foglalják el az utolsó elszigetelten élő népcsoportok földjét.

National Geographic 2018. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket