Magdolna, Magda, Ervin, Léna2020. május 29., péntek
Magazin

Ugrás egyenest a tűzbe

2019.05.08.NG
National Geographic Magyarország

Az alaszkai erdőségben a tűzugrók minden nyáron ejtőernyővel ereszkednek alá erdőtüzet oltani.

Forrás: Mark Thiessen

Írta: Mark Jenkins
Fényképezte: Mark Thiessen

A Tűzugrás története még 1937 augusztusában kezdődött, amikor villám csapott egy fába a Yellowstone Nemzeti Parktól keletre. Eleinte csak kisebb tűz ütött ki, de egyre jobban elharapództak a lángok, és végül a híres-hírhedt (a közeli patakról elnevezett) blackwateri tűzvésszé  terebélyesedtek, amelyben tizenöt tűzoltó vesztette életét, és csaknem 700 hektár erdőt emésztett fel.
Az Erdészeti Igazgatóság megállapította, hogy az effajta tragédiákat csakis akkor lehet elkerülni, ha az erdőtüzet megpróbálják minél korábban, még kezdeti stádiumban elfojtani. Az igazgatóság már a harmincas években elkezdett eljuttatni kisebb ejtőernyős egységeket elhagyatottabb helyekre, és 1940. július 12-én be is vetették az első tűzugrókat a Marten Creek-i tűznél, az idahói Nez Percé védett erdőben. Az elkövetkező évtizedekben az Erdészeti Igazgatóság hét tűzugrótámaszpontot létesített az Egyesült Államok területén (Alaszkát és Hawaiit nem számolva), az országos földhivatal pedig kettőt, az egyiket Alaszkában. Jelenleg úgy 450 tűzugró vár bevetésre ezeken a támaszpontokon.

„Már akkor bebizonyosodott, hogy ha akkor kezdjük el oltani a tüzet, amikor még csak egy szobányi területen ég, nem pedig akkor, amikor már több száz hektáron tombol, rengeteg pénzt, erdőt, emberéletet és épületet lehet megmenteni – magyarázza Chuck Sheley nyugdíjas tűzugró, az Országos Tűzugró Egyesület elnökhelyettese. – És ez ma sincs másképp.”

Idővel, amint az addig elhagyott területek is kezdtek benépesülni Amerikában, fel-felmerült a kérdés, szükség van-e még a tűzugrókra.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. májusi lapszámában.

Hozzászólások

Állatról emberre

Állatról emberre

A zoonózisról beszélgettünk Csorba Gáborral a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusával, akinek egyik szakterülete a délkelet-ázsiai denevérek filogenetikája és rendszertana.

Autizmus és a felnőtté érés

Autizmus és a felnőtté érés

Felnőni nehéz. Egy autistának, akár enyhébben, akár súlyosabban érintett, még nehezebb.

Hova lett a sok rovar?

Hova lett a sok rovar?

A rovarok riasztó ütemben fogyatkoznak. Eltűnésük globális katasztrófát okozhat.

Mindig lesz egy kritikus szegecs

Mindig lesz egy kritikus szegecs

„Az elmúlt évtizedekben mást sem tettünk, mint előkészítettük a terepet egy világjárványnak" - emlékeztetett Jordán Ferenc biológus az interjúban.

4-es szintű játszma a koronavírus ellen

4-es szintű játszma a koronavírus ellen

Ennek a járványnak hatalmas felkiáltójelként kell szolgálnia az emberiség számára.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket