Nándor, János, Pál2019. október 19., szombat
Magazin

Afrikából jöttem, új életet keresek

2019.08.07.NG
National Geographic Magyarország

Évről évre afrikaiak tízezrei kelnek át a tengeren Spanyolországba, munkát keresni, legtöbbjüknek csak a nyomor jut, akár odahaza.

Dobolnak, énekelnek, hálaadó imákat kántálnak az őszi ünnepségükre készülő szenegáli migránsok Madrid főtere, a Plaza Mayor bejáratánál. A spanyol városokban élő afrikaiak zömének nincs munkavállalási engedélye. Sokuk mantera, azaz „pokrócozik”: járdára terített pokrócról árul csecsebecséket. Ha rendőr közeledik, gyorsan összeszedi a motyóját és kereket old.
Forrás: Aitor Lara

Írta: Cynthia Gorney
Fényképezte: Aitor Lara

Lepe nem mondható jellegzetes carrefournak, migránscsomópontnak. Azon a félköríves partszakaszon fekszik, ahol az intenzív öntözésnek és az üvegházi termesztésnek köszönhetően ma már szinte egész évben lehet szüretelni. Az itt termő citrusfélék és egyéb gyümölcsök Európa-szerte igen kelendőek. Amikor már nem találtak sanyarú napszámért is elszegődő hazai munkaerőt, a gazdák kezdtek külföldről jötteket, eleinte elsősorban marokkói és kelet-európai vendégmunkásokat verbuválni. Volt, hogy állták a szavukat, a munkavállalási papírokat is elintézték, a többséget azonban feketén dolgoztatták. Így is tódultak a munkakeresők; az eper- és málnaszedésben főként a finom kezű nők voltak kelendők. A kisboltokban nemsokára feltűntek a lengyel, román, arab nyelvű kiírások, a hentes hamarosan már halal húst is árult.
A sanyarú körülmények között élő afrikaiak között egykettőre híre ment Lepének és az ottani munkalehetőségeknek. Megkérdeztem Juszufot, eredetileg miben reménykedett. „Hogy… megtalálom az életem” – felelte, majd hosszú szünetet tartott. Kereste a szavakat, hogy pontosan fogalmazhasson. – Akik idekerültek Spanyolországba, mind ezt magyarázták a telefonban. Azt, hogy könnyen idejutottak. És hogy jobb itt az élet, mint nekünk otthon.”
Juszuf először még azt hitte, hogy Franciaország lesz számára a megfelelő. Aki francia ajkú afrikai országból jön, általában úgy tervezi, hogy egy ideig Dél-Spanyolországban marad, erőt és pénzt gyűjt, és később majd északabbra költözik. De aztán közbejön valami, az egyik munka után jön a másik, a gazdák ígérgetik, hogy megszerzik a hivatalos papírokat, de aztán semmi nem lesz az egészből. Az albérlet pedig drága, ráadásul sötét bőrűeknek általában nem szívesen adnak bérbe lakrészt, mondván: azok sokan akarnak osztozni egy-egy szobán. Persze érthető, hogy miért: csak így takaríthatnak meg annyi pénzt, hogy aztán legyen mit hazautalniuk.
Tavaly ősszel, azon a délutánon, amikor fején kalappal, orrán napszemüveggel a nyakába vette a várost, Juszufnak se munkavállalási, se letelepedési engedélye nem volt – e kettő nélkül pedig
ki se tehette a lábát az országból. Csak hurcolkodik ide-oda a bőröndjével, mesélte. Ez a vándorélet, ez jutott neki. Mégis, miközben könnyed léptekkel haladt a főtér felé, kifejtette nekem, hogy így is van minek örülnie.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. augusztusi lapszámában.

Hozzászólások

Zsiráfok

Zsiráfok

Afrika titokzatos égimeszelőire mind több veszély leselkedik.

Pusztulóban

Pusztulóban

Egy-egy faj genomja egyfajta kézikönyv; ha a faj kipusztul, a kézikönyv is odavész.

Örök túlélők

Örök túlélők

Tengeri teknősök 100 millió éve élnek Földünkön. Váltig kitartanak, noha az ember újabban mindenféle úton-módon bajba sodorja őket.

Vadvédőnők

Vadvédőnők

Ki védelmezhetné jobban az erőszaktól fenyegetett állatokat, mint a hasonló fenyegetésekkel szembenéző nők?

Mint hal a vízben?

Mint hal a vízben?

A Föld vízkészletének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, ám a halfajok csaknem fele édesvizekben él.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket