Adél, Valér2020. január 29., szerda
Magazin

Kevésbé számít-e a nők egészsége?

2020.01.09.NG
National Geographic Magyarország

A nők egészsége és közérzete jóval kevesebb figyelmet kap, megemlítése pedig sokszor átpolitizált. A nők panaszaival kevésbé foglalkoznak a kutatások is, állapította meg egy doktornő. Receptet is ad a helyzet orvoslására: minden nőnek hallatnia kell a hangját.

ER: Sürgősségi; ICU: Intenzív
Forrás: BIANCA BAGNARELLI

ÍRTA: ZOANNE CLACK
ILLUSZTRÁLTA: BIANCA BAGNARELLI

Mint ahogy a nők nélkülözhetetlenek az új élet születésénél, úgy őrangyalként és támaszként akkor is jelen vannak, amikor egy hosszú élet véget ér. Általában tovább élnek, mint a férfiak (a 85 év felettiek között kétszer annyian vannak). Sokuk kétszeresen szembesül az egészségügyi problémákkal, mert saját maga mellett a gyerekekről és az idősekről is gondoskodik. Ellis sikeres, értelmes, lelkiismeretes sebész volt. Pályája csúcsán járt, amikor kiderült, hogy Alzheimer-kórban szenved. A betegség megtörte karrierjét, Ellis végül bele is halt. Az Alzheimer-kór aránytalanul erősen, két ok miatt is sújtja a nőket: a 65 évesnél idősebb betegek kétharmada
nő, és az Alzheimer-kóros (vagy más miatt leépült) beteget ápoló több mint 16 millió amerikai között is kétharmados az arányuk.
A 65 év felettiek az amerikai népesség mind nagyobb arányát teszik ki, így szinte biztosra vehető, hogy a jövőben több idős nőnek lesz Alzheimer-kórja, és idősebbek gondozzák a betegeket is. Ezért is érdemes alaposan átgondolni a helyzetet, és emelni a nők egészségügyi ellátásának színvonalát.

Forrás: BIANCA BAGNARELLI

2015-ben az ENSZ tagállamai megegyeztek, hogy 15 éven belül megpróbálják minden gyerek, férfi és nő számára biztosítani az alapvető egészségügyi ellátást. Ma még messze vagyunk ettől, hiszen több százmillió ember nem kap vagy nem tudja megfizetni az ellátást. De ezért a célért érdemes küzdeni. Álljon ki mindenki azért, amire magának, a családjának, a közösségének és az országának szüksége van az egészséges élethez.
Néhány évvel ezelőtt A Grace klinika egyik epizódjában Meredith Grey alig
élt túl egy brutális támadást. Amikor felépült, fennen hangoztatta, hogy álljunk ki magunkért. Legyen övé a végszó.
„Ne hagyd, hogy a félelem elnémítson. Tudsz beszélni,
tehát ne hallgass. Húzd ki magad, és kiálts hangosan, hogy
mindenki hallja. Hallasd a hangodat.”

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. januári lapszámában.

Hozzászólások

Miért fáj és mit tehetünk ellene?

Miért fáj és mit tehetünk ellene?

Egyre többet tudunk a fájdalomérzet kialakulásáról és csillapításának lehetőségeiről.

Mikrobiomok menazsériája

Mikrobiomok menazsériája

Testünket billió meg billió mikroba lakja. Ma már tudjuk, hogy gyakran az egészségünk múlhat rajtuk.

Ételek az életért

Ételek az életért

Amikor Gianni Pes epidemiológus vizsgálni kezdte a leghosszabb életű emberembertársainkat, kékkel jelölte a régiókat, ahol a legjobbak az életkilátások.

Belső béke

Belső béke

Mi a legjobb gyógyír a fájdalomra és a stresszre? Sokak számára a jóga.

Jeruzsálem alatt

Jeruzsálem alatt

A szent város alatt folyó, sok vitát kavaró ásatások eredményeképp évezredes kulturális, szakrális kincsek kerülnek elő, de a régi feszültségek is felszínre törnek.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket