Orbán, Gergely2020. május 25., hétfő
Magazin

Körkörös remények

2020.03.05.NG
National Geographic Magyarország

Urbán Csilla, az 1995-ben alakult Humusz Szövetség elnöke az ELTE Természettudományi Karán környezetkutató-ként végzett. A mester-képzést a svédországi Lund Egyetem humán ökológia szakán végezte el.

Urbán Csilla környezetkutató, a Humusz Szövetség elnöke.
Forrás: Mihalkó Melinda

ÍRTA: SZIRA PÉTER
FÉNYKÉPEZTE: MIHALKÓ MELINDA

Apám nemzedéke abban a tudatban nőtt föl, hogy a szemét az szemét. Az én nemzedékemnek viszont azt magyarázták, hogy a hulladék: érték. Az unokám meg talán nem is tudja majd, mi az a hulladék.

A körforgásos gazdaság koncepciójába egy égetőmű például sehogyan sem illeszthető bele. De még az unió ajánlásában is hangsúlyosan arról van szó, hogy a hulladékot nem energetikai céllal kell hasznosítani, ugyanis ez a technológia – az égetés – csupán az újrafeldolgozás sokkal drágább, viszont hosszú távon kártékonyabb konkurenciája lesz. Az erőforrások, a nyersanyagok elégetése nem körforgás, szabaduljon fel akármennyi – amúgy nem túl sok – energia. Sokatmondó adat, hogy újrafeldolgozással és komposztálással ötször annyi energiát lehet megspórolni, mint amenynyit égetéssel nyerhetünk. Az égetés végtermékéről, a salakról már nem is beszélve, amit a gyakorlat szerint jobb megoldás híján el szoktak temetni. Ezért is érthetetlen, hogyan jöhet egyáltalán szóba az égetés megoldásként. Kelet-Európában is egyre többen és többen lobbiznak érte. Szlovákiában egy cég öt új égetőt akar építeni.

Az évente felhasznált nyersanyag-mennyiségnek mindössze 9 százalékát tudjuk újrahasznosítani.

Az a 9 százalék csak a műanyagokra vonatkozik. A fémet, az üveget gya-korlatilag a végtelenségig lehet hasz-nosítani, a papírt nagyjából hatszor lehet cirkuláltatni a folyamatos cellulózveszteség miatt. A műanyagok többségét már az első forduló után csökkentett értékűnek tartják. A PET-palackból előállított polárpulóver nem vagy csak ritkán hasznosítható újra. Egy szó mint száz, az igazi probléma a műanyag, ugyanis sok olyan típusa van, amelyet gazdasági, technológiai és egyéb tényezők miatt nem lehet újra feldolgozni. Ezeket be kellene tiltani, és olyan műanyagokat kellene inkább előnyben részesíteni, amelyek újrahasznosíthatók.

Vannak, akik a műanyagfaló baktériumokban látják a megoldást. Milyen egyéb, eddig ki nem aknázott lehetőségek jöhetnek még szóba?

Ez az egész a műanyagokat lebontó baktériumokkal egyetemben roppant jól jellemzi a körforgásos gazdaság ellentmondásosságát. A körforgásos gazdálkodás teoretikusai azt vallják, hogy nem akarnak szembemenni a folyamatos fejlődés koncepciójával, így aztán a fenntartható növekedés oximoronját ez az elmélet sem tudja megugrani. Amíg az marad a fő állítás, hogy a kitermelésnek nincsenek korlátai, addig semmi értelme körkörös gazdálkodásról beszélni. A gazdaság minden szereplője a kitermelés és a fogyasztás szakadatlan növekedését ígéri és prognosztizálja. De elég, ha emlékeztetünk rá, hogy a műanyagokat nem lehet körforgásban tartani, arról nem is beszélve, hogy a műanyagok veszélyesanyag-tartalma minden újabb felhasználással nőni fog. Egyébiránt nem is kívánatos opció a műanyagokat az idők végezetéig körforgásban tartani.

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2020. márciusi lapszámában.

Hozzászólások

Állatról emberre

Állatról emberre

A zoonózisról beszélgettünk Csorba Gáborral a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusával, akinek egyik szakterülete a délkelet-ázsiai denevérek filogenetikája és rendszertana.

Autizmus és a felnőtté érés

Autizmus és a felnőtté érés

Felnőni nehéz. Egy autistának, akár enyhébben, akár súlyosabban érintett, még nehezebb.

Hova lett a sok rovar?

Hova lett a sok rovar?

A rovarok riasztó ütemben fogyatkoznak. Eltűnésük globális katasztrófát okozhat.

Mindig lesz egy kritikus szegecs

Mindig lesz egy kritikus szegecs

„Az elmúlt évtizedekben mást sem tettünk, mint előkészítettük a terepet egy világjárványnak" - emlékeztetett Jordán Ferenc biológus az interjúban.

4-es szintű játszma a koronavírus ellen

4-es szintű játszma a koronavírus ellen

Ennek a járványnak hatalmas felkiáltójelként kell szolgálnia az emberiség számára.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket