Móric, Tamás2019. szeptember 22., vasárnap
Programok

A világ egyik legmeredekebb sziklájától az Oscar-díjig

2019.03.02.NG
National Geographic Magyarország

Megnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat a Free Solo – mászókötél nélkül című alkotás, amely hazánkban kizárólag a National Geographic csatornán kerül bemutatásra.

Forrás: National Geographic/Jimmy Chin

Az Alex Honnold sziklamászóról szóló lenyűgöző alkotás március 17-én debütál a tévécsatornán. Képzeljenek el egy olyan olimpiai szintű teljesítményt, amelyért a versenyző vagy aranyérmet kap, vagy azonnal meghal – Alex Honnold sziklamászó pontosan ilyen kihívásra vállalkozott, amikor eldöntötte, hogy biztosítókötél nélkül vág neki az El Capitan 900 méteres gránitfalának. A Yosemite Nemzeti Parkban található szinte függőleges sziklafalat sokan próbálták már megmászni, de többeknek még biztosítással együtt sem sikerült. Honnold vállalkozása ezért felelőtlen hazárdjátéknak tűnt az ismerősei szemében, ám a sziklamászó nem bízta tervét a véletlenre. Hét éven keresztül készült a megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozásra, majd végül élete kockáztatásával, a családja és barátai tiltakozása ellenére vágott neki a világ egyik legmeredekebb sziklafalának.

A dokumentumfilmes rendezőpáros, Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin alkotása, a Free Solo – mászókötél nélkül Alex Honnold, a világ egyik legkitűnőbb és legvakmerőbb sziklamászójának portréját festi meg lélegzetelállító felvételekkel. Az Oscar-díjas alkotás egyszerre hátborzongató thriller és intim portré egy sportemberről, aki a testét, a lelkét, a szellemét egyetlen célnak rendeli alá: véghezvinni a lehetetlent. A filmből hamar kiderül, hogy Honnold is ugyanolyan ember, mint bárki más: beleszeret egy lányba, és a figyelme elterelődik az edzésekről, sőt sérülések is nehezítik a felkészülését. A készítők minden értelemben nagy mélységeket és magasságokat tárnak elénk: az intim emberi pillanatok olyan látványos felvételekkel váltakoznak, melyek láttán magunk is szédülni kezdünk.

„Alex Honnold nagyon jó barátunk, akiről személyéről már régóta terveztünk filmet készíteni. Az El Capitan biztosítás nélküli megmászása ezután került szóba, és nagy kérdés volt számunkra, hogy egyáltalán képesek leszünk-e ezt a filmet leforgatni. Túlságosan félelmetesnek tűnt, hogy Alex egyetlen rossz lépéssel a biztos halálba zuhan, és mindez a szemünk előtt történik. De el kellett fogadnunk Alex döntését, és nagyon bíztunk benne, hogy képes lesz ezt a hatalmas teljesítményt véghezvinni” – mondta Elizabeth Chai Vasarhelyi.

A Free Solo – mászókötél nélkül című alkotást eddig több mint negyven filmes díjra jelölték. Néhány hete megkapta a Brit Film- és Televíziós Akadémia elismerését, a legjobb dokumentumfilmnek járó BAFTA-díjat, 2019. február 24-én pedig ugyanebben a kategóriában az Oscar-díjat is kiérdemelte.

A Free Solo – mászókötél nélkül című film 2019. március 17-én, vasárnap 22 órakor kerül bemutatásra a National Geographic csatornán.

Hozzászólások

Kutatók éjszakája – 2019

Kutatók éjszakája – 2019

A kétnapos rendezvény során szeptember 27-én és 28-án országszerte 260 helyszínen több mint 2600 program várja az érdeklődőket.

A Notre Dame leégéséről készített dokumentumfilmet a Nat Geo

A Notre Dame leégéséről készített dokumentumfilmet a Nat Geo

2019. április 15-én kigyulladt a párizsi Notre Dame, a világ egyik leghíresebb székesegyháza.

Különös tájakon – Kalandjaim a Selyemúton

Különös tájakon – Kalandjaim a Selyemúton

A több ezer éves selyemúton nem csak áruk vándoroltak Keletről-Nyugatra és Nyugatról-Keletre, hanem vallások, kultúrák, és népek is.

Világsztárok hívják fel a figyelmet a globális problémákra a Nat Geo új sorozatában

Világsztárok hívják fel a figyelmet a globális problémákra a Nat Geo új sorozatában

Milyen eszközökkel lehet segíteni a nélkülözőkön? Hogyan lehetne megoldani Földünk környezeti és társadalmi problémáit? Miként teheti jobbá a világot egy aktivista, és egy sokmilliós rajongótáborral rendelkező celeb?

Megkezdődött a szarvasbőgés!

Megkezdődött a szarvasbőgés!

A gímszarvasok a hazai erdők királyai, az egyébként csendes és ritkán látható állatok viselkedése párzás idején látványosan megváltozik.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket