Krisztina2020. augusztus 05., szerda
Programok

Így épül újjá a Notre-Dame – exkluzív felvételek a székesegyház rekonstrukciójáról

2020.04.30.NG
National Geographic Magyarország

Egy évvel a tragikus tűzeset után a National Geographic látványos dokumentumfilmben mutatja be a világ egyik leghíresebb katedrálisának helyreállítási munkálatait.

A rekonstrukciót a világjárvány is jelentősen megnehezítette, a koronavírus miatt ugyanis egy időre fel kellett függeszteni a munkálatokat.

A párizsi Notre-Dame székesegyház évről évre turisták millióit vonzza a világ minden tájáról.
2019. április 15-én azonban tűz ütött ki a felújítás alatt álló épületben, és a világ döbbenten figyelte a híradásokban, amint a lángok fokozatosan felfalják a katedrális tetőszerkezetét, és a híres huszártorony a mélybe zuhan. Most, egy évvel a katasztrófa után, a National Geographic látványos egyórás dokumentumfilmben tárja a nézők elé az ikonikus templom helyreállítási munkálatait: a stáb exkluzív engedélyek birtokában már pár nappal a tűzeset után megkezdhette a forgatást, így a műsor tíz hónap munkafolyamatait öleli át.

A Notre-Dame: Újjáépíteni a csodát című alkotás nemcsak a katedrálisban folyó munkálatokat mutatja be, hanem egyúttal azon mérnökök és szakemberek előtt is tiszteleg, akik a meggyengült és életveszélyessé vált falakat a testi épségük kockáztatásával próbálják stabilizálni. A film számos feszült és izgalmas pillanatot megörökít, mindamellett érdekes háttérinformációkkal is szolgál: a nézők tanúi lehetnek, amint kötélen függő alpinisták óvatosan eltávolítják a törmeléket az északi rózsaablak fölül; valamint szakemberek mesélnek a felújítás legnagyobb nehézségeiről – szélviharokról, ingatag állványokról, és a tűz során a levegőbe került mintegy 200 tonnányi ólom miatt szükségessé vált biztonsági protokollokról.

A Notre-Dame felújítását a statikai problémákon túl egy másik tényező, a napjaink egyik legnagyobb globális kihívását jelentő koronavírus-járvány is hátráltatja. Kristin Romney régész a National Geographic magazinban közölt cikkében azt mutatja meg, hogy a múltbeli történelmi katasztrófák tapasztalatainak elemzése miként segíthet helyesen megtervezni a Notre-Dame újjáépítési folyamatát. Írásában Romney a koronavírus hatásaira is kitér: bemutatja, hogy a pandémia miként állította le a létfontosságú munkálatokat, többek közt a tetőszerkezet megerősítését, minek következtében drámaian megnőtt az épület összeomlásának a veszélye.

„A párizsi Notre-Dame sorsa még kétségesebbé vált azt követően, hogy Franciaországban leállt az élet az új koronavírus miatt. Az épület részleges vagy teljes összeomlásának esélyét már egyes 2019-es elemzések is 50 százalékra becsülték; a műemlék megmentéséhez szükséges gyors rekonstrukciót azonban a kezdetektől fogva hátráltatta, hogy az épület szerkezetét csak aprólékos és időigényes munkával lehet megtisztítani a tetőzetből származó ólomtól” – írja cikkében Romney. A pandémia következtében 2020. március 16-án teljesen leállt a felújítás a Notre-Dame-ban, majd a rekonstrukció több mint egy hónapos kényszerszünet után fokozatosan indulhatott újra, ami további  kihívást jelent a mérnököknek.

Pillantson be Ön is a Notre-Dame falai közé, és nézze meg, hogyan dolgoznak a szakemberek azon, hogy az ikonikus épület újra teljes pompájában állhasson!

A Notre-Dame: Újjáépíteni a csodát című filmet 2020. május 2-án, szombaton 21 órakor mutatja be a National Geographic.

Hozzászólások

Történelmi fikciós sorozat indul a NatGeo tévén

Történelmi fikciós sorozat indul a NatGeo tévén

A Pulitzer-díjas amerikai írónő, Annie Proulx bestselleréből elkészült egy nyolcrészes sorozat Kérgesszívűek címmel.

A National Geographic a világ tetejére kalauzolja nézőit

A National Geographic a világ tetejére kalauzolja nézőit

A National Geographic – a mostoha természeti viszonyok ellenére – rendszeresen hírt ad a Mount Everes jeges lejtőin az életüket kockáztató hegymászók hősies helytállásáról.

Kutatókkal a világ tetején

Kutatókkal a világ tetején

A National Geographic történetében – a mostoha természeti viszonyok ellenére – nagy hagyománya van a Mount Everest kutatásának, feltárásának.

Soha nem látott cápás felvételek

Soha nem látott cápás felvételek

A National Geographic számára fontos a cápákkal kapcsolatos kutatás, a cápák védelme.

Telihold túra kisvasúttal

Telihold túra kisvasúttal

A túrán résztvevők az éjszakai erdő varázsát élhetik át a zselici erdőkben, 2020. július 5-én.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket