Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Természet

Túrázzunk! – A buddhista szentélytől Tátika romjáig

2003.09.12.Admin
National Geographic Magyarország

A káprázatos hegyek között megbújó Zalaszántót ma már elsősorban buddhista szentélye miatt keresik fel a turisták. Aki erre jár, ne hagyja ki a falu határában emelkedő Tátika várát sem, ahova ezüstös bükkerdőn vezet fel út, a csúcson pedig pazar panoráma fogad. Tekintse meg képgalériánkat! >>

Keszthely felől érkezve a falu határában rögtön gyönyörű látvány tárul elénk: jobbra a hegyekben, egy kiugró sziklán Rezi várának omladéka dacol az idővel, balra Kovácsi-hegyről pedig a buddhista sztupa hófehér tornya világít.

Kezdjük a faluban!

Érdemes azonban az ismerkedést a faluban kezdeni. A falu közepén emelkedő román-gótikus stílusú templom alakja, nagy tömegű tornya messziről elárulja középkori eredetét. A kívül-belül nemesen egyszerű, lényegre szorítkozó épület helyén már az ezerkétszázas években is templom állt.

A templom védőszentjei a vértanúhalált szenvedett Szent Kozma és Damján. A törökdúlás idején a templom leégett, az újjáépítés csaknem két évszázad múlva, az 1730-as években kezdődött el. A templomtól alig kétszáz méterre fekvő temetőben néhány nagyon régi síremléket is felfedezhetünk.

Rejtély, hogy a többség miért autóval közlekedik az erdőben

A falun végighaladva, majd határában balra fordulva juthatunk el a karácsonyfa-csúcsú Béke-sztupához. A sztupát az országútból leágazó három kilométeres kavicsos útról autóval is könnyűszerrel megközelíthetjük, ám legalább az utolsó egy kilométert mindenképpen érdemes gyalog megtenni, hiszen gyönyörű gyertyános tölgy és bükkerdőn keresztül vezet az út.

Bár az őszi erdő szépsége magáért beszél, sőt az erdőben hat kilométer tanösvényt is kijelöltek, amelyeken haladva a kihelyezett táblák segítségével sok érdekességet megtudhatunk a Kovácsi-hegy növény- és állatvilágáról, az volt a tapasztalatunk, hogy az idelátogatók turisták az utolsó pillanatokig igyekeznek kiélvezni autójuk kényelmét.

Pedig sokat veszít, aki lustálkodik: a bükkfák ezüstös, sima törzse, szürreálisan hajladozó ágai egészen szédítő látványt nyújtanak. Bükkfa erdőkre nem jellemző az aljnövényzet, a magasan lévő lombkorona ugyanis a levelekre érkező fény alig 10 százalékát engedi át. Aki fényképezőgéppel érkezik nem csalódik: szép napfényes időben a beeső sugarak lenyügöző fényjátékot produkálnak.

Európa legnagyobb sztupája

A Kovácsi-hegy tetején világlik Európa legnagyobb sztupája, – 30 méter magas és 24 méter széles -, amely még abból a szempontból is különleges, hogy ez az egyetlen európai sztupa, amelyben Buddha-ereklyéket őriznek. (Más európai sztupákban Buddha tanítványainak földi maradványait őrzik.)

Az 1993-ban készült, a 14. dalai láma által felszentelt sztupára dél-koreai, tibeti, svájci és osztrák buddhista egyházak és híveik adták össze a pénzt, az építkezés költségei körülbelül 40 millió forintra tehetőek.

Mit jelképez a sztupa?
A sztupa buddhista kultuszépítmény – Buddha tanainak jelképe és egyben a világegyetem szimbóluma. A Krisztus előtti hatodik században élt Buddha idejében a sztupa nagy uralkodóknak és bölcseknek kijáró halomsír volt. A hagyomány szerint Buddha halálakor nyolc fejedelem vetélkedett a megtiszteltetésért, hogy a mestert eltemesse. Végül megosztoztak Buddha hamvain, és nyolc külön sztupát építettek.
A Buddha halála után kétszáz évvel élt Ashoka császár a buddhizmust államvallássá tette Indiában, felbontatta a nyolc sztupát, és Buddha hamvait szétosztva tízezer sztupát építettetett. Ettől kezdve kultuszépítmény a sztupa és fokozatosan megtelt többrétű szimbolikus jelentéssel.
Az épület formáját szigorú előírások kötik. A kör alakú lépcsős talapzat a medhi. A medhi három síkján lévő, mellvéddel határolt körüljáró a pradakshina útja, amelyen a hívők úgy haladnak körbe, hogy a tiszteletadás tárgya mindig jobbra legyen tőlük.
A medhin emelkedik a sztupa teste az anda, amely az égboltot jelképezi, a világhegyet magában foglaló tömör építmény. A tetején négyszögletes alakzat, a harmika, a világ csúcsán élő istenek lakóhelye. Itt találhatók Buddha ereklyéi. A harmika közepéből felnyúló árboc, a yasti, a világtengely jelképe. A mindig páratlan számú korong (chatra) a létsíkokat, az istenek egeit jelöli.

Tátika: meredek ösvény után pazar kilátás a jutalom

A Kovácsi-hegyről az országútra visszatérve, ha utunkat nem a falu, hanem az ellenkező irányba vesszük, elhagyva Szent-Vedel útszéli szobrát, eljutunk a Hidegkúthoz, ahonnan indul az évszázados tölgyek és bükkök között emelkedő út a Tátika várához.

Az egyre emelkedő útról csak az utolsó pillanatban sejlik fel az évszázados várrom, ha viszont felkaptattunk idáig, gyönyörű látvány tárul elénk, ellátni egészen a Balatonig, szép kilátás nyílik Rezi várára, valamint a sztupa világító csúcsát innen is megcsodálhatjuk. Az 1589-ben a törökök által felgyújtott vár dacol az idővel, és örömmel konstatáltuk, hogy megkezdődött a vár „újjáépítése”, restaurálása. Nem lehetett egyszerű ide a hegy tetőre betonkeverőt szállítani!

Tátika vára a tatárjárás után épült, neve első ismert tulajdonosától, a Tátika nemzetséghez tartozó Tádétól származik. Zlandus veszprémi püspök egy jogvitában elnyerte Tádé úrtól Tátika hegyét, és azon IV.Béla parancsára várat építtetett. A XIV. században a Lackfiak tulajdonában állt a vár, ám mivel Lackfi István nádor részt vett az 1387-es, Zsigmond király elleni lázadásban, vagyonát a király elkobozta és a nádort lefejeztette.

A XV. században a Gersei Pethő zalai főispán család kezébe kerül a vár. A portyázó törökök által kifosztott és felégetett várat a XVI. század végén sorsára hagyják. A XVIII. század közepén egyébként a Festeicsek kezébe megy át a vár és a hozzátartozó javadalmak.

A Tátika vár legendája
Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki – miután a török ellen csatába indult – hűtlen lett szerelméhez. Persze aztán bántotta is őt a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét mátkájával, és elvonult az erdőbe remetének.
Magda mostohája, Judit asszony – aki újra férjhez akart menni – cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát, mert féltékeny lett Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. Az volt a tervük, hogy karácsony esti imádkozásra hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához – ahol egykor a kislány nevelője, a remete Lázár élt, akit a gonosz Judit orvul legyilkolt -, hogy onnan a mélybe taszítsák.
Magda megölését az erdőlakó Rezy Sándor akadályozta meg, akinek tudomására jutott az özvegy célja. A másvilágra küldi az ördögi szövetségeseket, akiknek holttestét a farkasok hordják szét. A szerelmesek aztán mégsem lesznek egymáséi: Sándor Rómába zarándokol bűnbocsánatért, Magda pedig beáll a veszprémvölgyi apácák közé.
Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket