Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Természet

Német hódcsaládok költöztek a Közép-Tisza vidékére

2003.10.31.Admin
National Geographic Magyarország

A WWF Magyarország hód-visszatelepítési programja keretében csütörtökön húsz eurázsiai hódot (Castor fiber) telepített vissza a Közép -Tisza vidékére.

A Németországból érkezett állatok közül egy 4 tagból álló hódcsalád tehette meg első lépéseit a sajtó nyilvánossága előtt a Tiszadobi-Holt-Tisza felé. Az előzetes élőhely-felmérések szerint alkalmas élőhelynek bizonyult még a Tisza menti holtágak közül a Taktabáji-Holt-Tisza, a Csobaji-Tiszalöki-Holt-Tisza és a Tiszaladányi-Holt-Tisza, ahol további 16 egyed talált otthonra.

A XIX. század közepéig ez az érdekes életmódú rágcsáló természetes ártereink gyakori lakója volt, ám a túlzott vadászat és élőhelyének megfogyatkozása miatt több mint egy évszázadra eltűnt hazánk élővilágából. Érdekesség, hogy nemcsak prémjéért és pézsmájáért vadászták, hanem mert húsa böjt idején is fogyasztható volt, mivel a katolikus egyház tévesen halnak minősítette.

A WWF Magyarország 1996-ban indította el hód-visszatelepítési programját. Elsőként a Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységén engedett szabadon 32 példányt. A kezdeti sikereket további telepítések követték: az ország nyugati részén a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, majd a Tisza mentén az Öreg-Túron és a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén engedtek szabadon közel 50 egyedet. A hódok egykori jelenlétére egyébként számos elnevezés utal a Tisza vidékén, mint pl. Hódos-tó, Hódos Tanya vagy Hódmezővásárhely.

Jelenleg már 400 hód él hazánkban

A hód-visszatelepítési program kizárólagos támogatója a hódemblémával fémjelzett OBI Magyarország. A WWF és az OBI együttműködése során a természetvédelmi szervezet nemcsak az állatokkal gazdagítja a Tisza menti árterek élővilágát, hanem úgynevezett “hódórák” keretében a hódok életmódjával és a természetben betöltött szerepével is megismerteti a diákokat. Ezt a célt szolgálják azok az információs táblák is, amelyek a telepítések helyszínein mutatják be a fajt és jelentőségét. Csütörtöktől a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában is látható egy ilyen tájékoztató tábla.

A WWF Magyarország a visszatelepített hódok mozgását szakértők bevonásával folyamatosan nyomon követi és az összegyűjtött adatokat értékeli. Jelenleg csaknem 400 hód él hazánkban, de ez a létszám nemcsak a hazai telepítéseknek köszönhető, hanem annak is, hogy a környező országokba párhuzamosan telepített állatok egy része átvándorolt hozzánk. A hazai állomány kétharmada a Szigetközben él, a másik stabil bázis a Tisza mentén kezd kialakulni. A WWF Magyarország a jövő évben is folytatja a Tisza további szakaszain a területek élőhely-értékelését, majd ezt követően újabb hódok elengedését tervezi.

Mit kell tudni a hódról?

Az eurázsiai hód (Castor fiber) valaha egész földrészünk folyó menti ligeterdeit benépesítette, ám a kíméletlen vadászat és élőhelyeinek megfogyatkozása miatt Európa legnagyobb részéről kipusztult. Mindössze néhány kisebb, elszigetelt, egymástól távol eső állomány maradt fenn. Magyarországon a XIX. század közepén figyelték meg az utolsó példányokat, azután több mint egy évszázadra eltűnt hazánk faunájából.

A hód legfőbb jellegzetessége a hatalmas fák kidöntésére is alkalmas narancssárga metszőfoga. Másik egyedülálló különlegessége lapos, pikkelyes farka, melyet úszáskor kormánylapátként használ, illetve ha megtámadják, ellenségei elriasztása céljából nagyokat csap vele a vízre. A szárazföldön esetlenül mozog, a vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el. Éjszakai állat, így ritkán kerül szem elé, jelenlétéről főleg nyomai árulkodnak. A hód környezetét kisebb-nagyobb gátak építésével tudatosan alakítja, hogy a megemelt vízszint révén észrevétlen maradjon a ragadozók elől.

A gátépítés főként az eurázsiai hód észak-amerikai rokonára, a kanadai hódra jellemző. Az eurázsiai hód ritkán épít várat, általában a magas partfalba üregeket ás, és azokat használja lakhelyül. A kotorék vagy hódvár bejárata a víz alatt nyílik. A nőstény egy, esetleg két kölyköt hoz világra, melyek két évig a családban maradnak. A hód rágcsáló, a nyári hónapokban elsősorban lágyszárú növényeket fogyaszt, így semmi alapja sincs annak a hiedelemnek, hogy pusztítja a halállományt. Télire víz alatti készleteket gyűjt kotoréka bejáratánál.

Forrás: WWF Magyarország

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

Új harangvirágfajt azonosítottak Olaszországban

Új harangvirágfajt azonosítottak Olaszországban

Európában meglehetősen nagy ritkaságnak számít új növényfajok felfedezése.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket