Diána, József2020. szeptember 18., péntek
Természet

Újabb adalék a varjúfélék intelligenciájához

2005.03.02.Admin
National Geographic Magyarország

Múlt héten beszámoltunk egy kanadai kutatásról, amely a madarak táplálékszerzésben mutatott találékonyságát vizsgálta. A kutatás eredményei szerint e tekintetben a varjúfélék vezetik a mezőnyt. Egy Kanadában élő kedves olvasónk a cikket olvasva küldött egy érdekes megfigyelést, amelyet itt teszünk közzé.

„Egy kanadai kisvárosban élek. Minden héten egyszer gyűjtik a szemetet: csütörtökön. Különlegesen nagy varjak élnek itt. Lehet, hogy egy fajtájuk ez a nagy madár, de nem tartom kizártnak azt sem, hogy a természet jól tartja őket a nagyszámú egér és egyéb apró rágcsálóval és ezért nőnek – kis túlzással – liba méretűvé.

(Elképzelhető az is, hogy nem varjakról, hanem hollókról van szó, egyes helyeken ugyanis a hollók is meglehetősen gyakoriak, és olyan területeken, ahol bőséges, koncentrált élelemforrást találnak, nagy csapatokba verődve keresik az élelmet. Ráadásul a hollók legalább olyan találékonyak, ha nem találékonyabbak, mint a varjak – szerk.)

Régen tapasztaltam, hogy a varjak jobban tudják, hogy mikor van csütörtök, de még talán azt is, hogy mikor van délelőtt 10 óra, mint én, ami nem csoda, hiszen mint nyugdíjas, nekem nem szükséges a napokat nyilvántartani. A szemetes általában ekkor ér házunk környékére, de a madarak már 8–9 óra körül rajzanak az utcán, s hihetetlen igyekezettel turkálnak s lakmároznak a fekete szemetes zsákokban.

Egy ideje a város felkérte a lakókat, hogy lehetőleg kerüljék a zsákok használatát és kukákban rakják ki a hulladékot. Szinte mindenki meg is fogadta a tanácsot, de a varjak eszén nem tudunk eléggé túljárni, mert rendkívüli tehetséggel nyitják ki a szemetes edényeket, különösen a műanyagból készülteket.

Hogy ezt megakadályozzam, mert bizony az én kukámat is kinyitották és szétszórták a szemetet, a fedelet egy kb. ujjnyi vastag gumival átfogva rögzítem a kannára. Több napig figyeltem az éhes sereget, amint nagy igyekezettel vizsgálgatták, próbálgatták kikapcsolni a gumit a fedél és a kanna két fogantyújából. Három csütörtökön át figyeltem míg végül a szemem láttára pattintotta le az egyik nagy madár a gumit, majd az edény fogantyújára szállva körülbelül öt perces munkával a fedelet is lelökte.

Párszor ez megismétlődött, erősebb gumit tettem a kannára, és tovább figyeltem őket. Egyszer-kétszer még próbálkoztak, de hamar felismerték, hogy az erősebb gumival nem boldogulnak. Abba is hagyták a próbálkozást.”

Kapcsolódó cikkünk:

  • A varjúfélék a madarak IQ-bajnokai

  • Hozzászólások

    Honnan ered a Gulács neve, és mi az ökörnyál?

    Honnan ered a Gulács neve, és mi az ökörnyál?

    Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a természetjáró csapat legújabb videójában, miközben a Balaton-felvidéken barangolhatunk.

    Lombok alkotta alagút a Szigetközben

    Lombok alkotta alagút a Szigetközben

    A védett vadgesztenyefasor Győr-Moson-Sopron megye két teleülése, Lipót és Darnózseli között található, hossza: 2800 méter.

    Baktériumok állhatnak a mágneses érzékelés hátterében

    Baktériumok állhatnak a mágneses érzékelés hátterében

    Sok állat, így a tengeri teknősök olyan mágneses hatodik érzékkel is rendelkeznek, amely tájékozódásukat segíti.

    Tömegesen pusztulnak az amerikai madarak

    Tömegesen pusztulnak az amerikai madarak

    Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi is állhat a jelenség hátterében, de elképzelhető, hogy a nyugati parti tüzek is szerepet játszanak a folyamatban.

    Legalább 11 kövicsíkféle képes a gyaloglásra

    Legalább 11 kövicsíkféle képes a gyaloglásra

    A délkelet-ázsiai halak a kövicsíkfélék közé tartoznak, és szárazföldi állatokhoz hasonlóan képesek gyalogolni.

    National Geographic 2020. szeptemberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket