Domonkos, Dominik, János, Dominika2020. augusztus 04., kedd
Természet

Helyreállítják az Ecsedi-láp egy részét

2005.03.31.Admin
National Geographic Magyarország

Helyreállítják az egykori, több mint százezer hektáros Ecsedi-láp egy részét, a Csicsós-lápot - jelentették be a szerdán Nagyecseden tartott sajtótájékoztatón.

A WWF Magyarország többéves előkészítő munka után, 2003-ban kezdte az Ecsedi-láp rehabilitációjának műszaki tervezését – mondta Kis Ferenc projektvezető.

A lápvilág egy részének visszaállítását jelentő programban részt vesz az Ecsedi-láp Kraszna-balparti Vízgazdálkodási Társulat, amely a lápon belüli csatornákat kezeli, valamint Nagyecsed önkormányzata.

A szatmári kisváros a tulajdonában lévő Csicsós-láp 200 hektáros tábláját adta át arra a célra, hogy ismét ki lehessen alakítani a sok száz éves múltra visszatekintő vizes élőhelyet – mondta el Kovács Lajos polgármester, hozzátéve, abban reménykednek, hogy piaci körülmények között is bizonyítani tudják a lápvilág hasznát.

A már megszületett vízjogi engedélyes terv birtokában el lehet elkezdeni a földmunkákat, a víztartáshoz szükséges zsilipek és más műtárgyak építését – nyilatkozta Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Megjegyezte: becslések szerint ennek költsége mintegy ötvenmillió forint.

Beszámolója szerint a Csicsós-láp mélyebben fekvő területein állandó vízborítás lesz, magasabb részein pedig időszakos elöntés. Mindez jó élőhelyet ad sokféle védett vízimadárnak, mint a feketenyakú vöcsök, vörösgém, cigányréce és a kis vízicsibe.

A láp gazdasági hasznosítására a legelők, kaszálók teremtenek lehetőséget. Ezen túl a nagyecsedi önkormányzat lápi bemutatóhely kialakítását is tervezi a területen az ökoturizmus részeként – mondta Kovács Lajos polgármester.

A lápi környezet újbóli kialakítására és hasznosítására régiós és uniós pályázatokon kívánnak pénzhez jutni.

Hozzászólások

Ez a rovar képes kimenekülni a békák emésztőrendszeréből

Ez a rovar képes kimenekülni a békák emésztőrendszeréből

A parányi rovar kifejezetten gyorsan halad keresztül a ragadozó emésztőrendszerén.

Zombivá változtatja a kabócákat egy parazita

Zombivá változtatja a kabócákat egy parazita

A szakértők egy ideje tudják, hogy a rovarokat gombák támadják, a fertőzéssel kapcsolatban azonban még rengeteg a kérdés.

A paraziták is részei az ökoszisztémának

A paraziták is részei az ökoszisztémának

Szakértők egy csoportja szerint az élősködők megóvására is érdemes figyelni.

Dél-Afrikában csökkent az orrszarvúk illegális vadászata

Dél-Afrikában csökkent az orrszarvúk illegális vadászata

Dél-Afrika környezetvédelmi minisztere, Barbara Creecy

A Déli-sark fényei július közepén

A Déli-sark fényei július közepén

A világűrből és a Földről is fotózták az antarktiszi sarki fényeket.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket