Mihály, Gábor, Rafael Mirabella2020. szeptember 29., kedd
Természet

Készül hazánk kullancstérképe

2005.05.26.Admin
National Geographic Magyarország

Térképet készítenek az ország kullancsveszélyes területeiről, amihez a lakosság segítségét is kérik - közölte a Kullancs Szövetség.

Alábecsülik a kullancs okozta megbetegedéseket Magyarországon, az emberek többsége nincs tisztában a veszéllyel – mondta Xantus Gábor, szövetség titkára. Hozzátette: térképet készítenek, így kiszámíthatóbbá válik, hogy a kullancsok hol találhatók nagy számban az országban.

A térképkészítést a tavaly alakult szervezet egy “kullancs-visszaküldési” lakossági akcióval köti össze, amely már egy hónapja tart. Nagyobb patikákban ingyenesen beszerezhető kapszulákban elhelyezett, postai “buborékos borítékban” feladott kullancsokat a szervezet laboratóriumban vizsgálja meg.

Eddig csaknem 50 kullancs-tesztet végeztek el az Istenhegyi Gén Diagnosztikai Centrumban, az eredmények egynegyede fertőzést mutatott – figyelmeztetett Xantus Gábor. Az akcióval a beküldő megtudja, hogy fertőzött-e, mi pedig azt, hogy hol érte a kullancs-csípés – mondta a titkár, majd hozzátette: kezdeményezésüket szakértők, orvosok, gyógyszergyártók is támogatják, az általuk életre hívott Kittemberger Kálmán Alapítvány pedig finanszírozza a több hétig is eltartó vizsgálatokat. Állami támogatást pillanatnyilag nem élvez a Kullancs Szövetség. Az első kullancstérképet szeptemberre szeretnék megjelentetni Budapest környékéről.

A tájékoztatón megjelent gyermek- és állatorvosok egységesen hívták fel a figyelmet arra, hogy az oltás vagy a havi rendszerességgel végzett szűrővizsgálat a legjobb módszer a kullancsfertőzések ellen.

Magyarországon kétféle betegség-csoportot különböztetünk meg: minden negyedik kullancs a Lyme-kórt hordozza magában, és minden ezredik halálos agyvelőgyulladást okozhat. Utóbbi ellen még nincs orvosság, de a viszonylag ismertebb Lyme-kór kezelhető – mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnökhelyettese.

Hozzászólások

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Az utóbbi néhány évben berobbantak hazánkba az úgynevezett „instant”, tehát bármikor teljesíthető túrák, mára több száz kör várja látogatóit, így érdemes alaposabban szemügyre venni, melyik és miben tud többet nyújtani, mint mások.

A villás farkú ragadozó madár

A villás farkú ragadozó madár

A Marcal mentén elterülő kaszálókkal, nedves rétekkel mozaikos kisebb-nagyobb nádfoltok felett a napokban gyakran megfigyelhető az itt táplálkozó vörös kánya (Milvus milvus).

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Ha egy hatalmas test és nyolc, fürgén szaladó láb hosszú árnyéka kúszik végig a padlón, bizony erre legtöbbünket egy pillanat alatt elönti a hideg veríték.

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

A szarvasgombát nemcsak az ínyencek fogyasztják, hanem számos vadállat, köztük legközelebbi rokonaink is.

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

A Nílus-völgy nekropoliszaiban több millió mumifikált íbiszt és ragadozó madarat találtak, melyeket Hórusznak, Rének vagy Thotnak ajánlottak fel.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket