Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Természet

Hol fürdött Nemecsek?

2007.10.15.Admin
National Geographic Magyarország

160 éves a Pál utcai fiúk Füvészkertje. Habár az ország első botanikus kertje mára az eredeti méretének harmadára zsugorodott, és a tó is eltűnt, számos meglepetést tartogat a laikus érdeklődőknek is.

„Boka és Csónakos megkapták az evezőket, és ellökték a parttól a csónakot. A nehéz csónak lustán lendült ki a vízre, és felfodrozta a csöndes tavacskát maga körül. … Néhány pillanat múlva a sziget partjára szaladt a csónak. A fiúk sietve jöttek ki belőle, s azonnal lebújtak egy bokor mögé.”

Bizonyára rájött az Olvasó, hogy a fenti sorok Molnár Ferenc népszerű regényének egyik izgalmas jelenetéből valók, amikor a három Pál utca fiú a Füvészkertben, a tó közepén lévő szigetre „látogat” a vörösingesekhez. Az 1907-ben született regény idén száz éves, maga a Füvészkert 160. Habár a regény mit sem veszített népszerűségéből, és a Füvészkert azóta is kedvelt hely a fővárosiak körében, a regényben említett tavat ma már hiába keresi a látogató.

A budapesti Füvészkert (hivatalos nevén ELTE Botanikus Kert) hazánk első, ma is működő botanikus kertje. A kert elnevezése a nyelvújítás korából származik, és a regénynek köszönhetően máig megőrizte a Füvészkert nevet.

A kert elődjét a nagyszombati egyetemen Winterl Jakab alapította 1771-ben. Ez volt az ország első botanikus kertje, melynek a következő évtizedekben elég hányatott sors jutott. 1777-ben az egyetemmel együtt először Budára „költözött”. Míg az egyetem a Várban kapott helyet, a kert a mai Krisztina tér és a Déli pályaudvar közötti területen folytatta működését, de nem sokáig. Amikor II. József 1782-ben számos szerzetesrendet feloszlatott, a Ferencesek kolostorkertjét (a mai Kossuth Lajos utca és Reáltanoda utca közötti területet) az egyetemnek adta botanikus kert létesítésére.

A kert vezetője 1807-től tíz éven át Kitaibel Pál neves tudós volt. Tevékenységének utolsó éveiben költözött a kert az ELTE mai Múzeum körúti épületegyüttesének helyére (Rákóczi út, Puskin utca és a Múzeum körút által határolt területre) Az 1820-as évekre a közel 10 000 fajt bemutató kert európai hírűvé vált.

A háború előtt harmadára zsugorodott a kert területe

 A kert 1863-ban

A kert 1863-ban

A botanikus kert – ma ismert – végleges helyét 1847-ben foglalta el, amikor József nádor támogatásával az egyetem megvásárolja a Festetics család 10 hektáros józsefvárosi birtokát. A kert viszont csak az 1860-as években indult igazán fejlődésnek. Ekkor alakították ki a regényből ismert – a helyi források által táplált – tórendszert és a pálmaházat. A századfordulóra kiépült a vízvezeték-hálózat és a gázvilágítás is a kertben.

Mint ahogy az itt bemutatott korabeli térképen is látható, a kert az Illés utcától az Üllői útig (kép alja) húzódott. A főbejárat az Üllői útról nyílt. A regényből ismert tó a füvészkert közepén lévő Pollack Mihály által 1802-ben – eredetileg vadászkastélynak – tervezett klasszicista kastély (piros négyzet) és az Üllői úti bejárat között terült el.

Az egykori tó helyén ma kórházi épületek állnak. A terület beépítésére az első világháború előtt került sor az orvosi egyetem és a klinikák bővülése valamint a város beépülése révén fellépő helyhiány miatt. 1911-re a kert eredeti területének egyharmadára zsugorodott.

Magyarország legidősebb pálmaháza

A Füvészkert napjainkban számos „leg”-gel büszkélkedhet. Itt található hazánk legidősebb pálmaháza, amely a Pál utcai fiúk menedékéül is szolgált.

 A pálmaház a századforduló előtt

A pálmaház a századforduló előtt

„A három kislegény most megpihent kissé. Körülnézett a furcsa épületben, melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi este halvány világossága. Furcsa érdekes hely volt ez a nagy üvegház. … Véges-végig nagy levelű, kövér törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s a délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán pedig megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel fűtött nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz.”

Bár a második világháború alatt a kert és vele együtt a pálmaház is tönkrement, a helyreállított üvegház ma is impozáns látványt nyújt.

Az új üvegház mellett van az ún. Victoria-ház, amely nevét a dél-amerikai óriás tündérrózsáról (Victoria amazonica) kapta. A hatalmas úszó leveleinek átmérője természetes élőhelyén akár négy métert is elérheti. A levél annyira vastag és erős, hogy egy kisgyereket is elbír. Virágzása csak két napig tart.

A „leg”-ek közül érdemes megemlíteni a kastély mellett álló hatalmas ginkgo bilboát. Ez az élő kövületnek számító fa egyidős a kerttel, 160 éves.

A kertet 1960-ban természetvédelmi területté nyilvánították, 2006-ban pedig kulturális örökségvédelem alá került.

Jelentős kutatóközpont

„A Füvészkert 85 hazai veszélyeztetett fajt őriz, és mutat be. Továbbá 250, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által veszélyeztetettnek minősített, „vörös könyves” fajt mutat be szerte a világból” – tudta meg a National Geographic Online Orlóczy Lászlótól, a Füvészkert igazgatójától.

A botanikus kert kiemelkedően fontos feladata a veszélyeztetett fajok “ex situ” (mesterséges körülmények közötti) és “in situ” (eredeti termőhelyükön történő) védelmének elősegítése, a kertben őrzött populációik fenntartása, elszaporítása, a visszatelepítés lehetőségeinek kidolgozása, az eredeti termőhelyek populációinak felmérése, cönológiai és ökológiai viszonyainak kutatása.

A kert kutatási területei közé tartozik még többek között a klímaváltozás biodiverzitásra gyakorolt hatásának vizsgálata. A szárazságtűrő és betegségeknek ellenálló ciprusfélék vizsgálata. A ginkgo biloba hazai egyedeinek felmérése, pontos dokumentálása, valamint szaporítása. A hazai természetes flórában kritikus jövőjű fajok, ill. kultúrába vonható egzóta dísznövény fajok és fajták fenológiai viselkedésének kutatását segítő monitorozó rendszerek kialakítása.

Habár a Füvészkert a legkisebb botanikus kert címért is eséllyel versenybe szállhatna, ennek ellenére az itt bemutatott igen gazdag növénygyűjtemény nem csak a kutatás és az oktatás szempontjából értékes, de a laikus érdeklődök számára is kellemes meglepetést tartogat.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Képgaléria: Két éjszaka az élet csúcsán
  • Virtuális örökbefogadás: A csótánytól a ginkgóig
  • Egy élő kövület a nagyvárosban

  • Rakoncátlan makákók Thaiföldön

    Rakoncátlan makákók Thaiföldön

    A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

    Csak ön után!

    Csak ön után!

    Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

    A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

    A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

    A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

    Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

    Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

    Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

    Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

    Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

    Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

    National Geographic 2024. márciusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    18 780 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket