Ervin, Klétusz2019. április 26., péntek
Természet

Sosem látott „hattyúinvázió” Szolnokon

National Geographic Magyarország

Már-már turisztikai látványosság Szolnokon az a jókora hattyúcsapat, amely vélhetően jégmentes vízfelületet keresve érkezett a Tisza-parti városba. Helybéliek szerint soha ennyi hattyút nem láttak még errefelé.

A járókelők az elmúlt napokban figyeltek fel a madárvendégekre, miután a termetes szárnyasok egyre gyakrabban jelentek meg a Tisza belvárosi szakaszán, a Zagyva torkolatánál. A bütykös hattyúkat feltehetőleg egy természetvédelmi mérnöki képesítésű szolnoki fiatalember „csábította” erre a helyre, aki január eleje óta rendszeresen eteti és fotózza a torkolat környékén előforduló vízi madarakat. Lenner Ádám elmondta: az elmúlt napokban alkalmanként több kiló kenyeret etetett meg a hattyúkkal, amelyek mára teljesen a bizalmukba fogadták. Így az is előfordult, hogy amikor a torkolat helyett néhány száz méterrel arrébb, a Zagyva partján bukkant fel fényképezőgépével és egy-két kilós veknivel a hóna alatt, a hófehér szárnyasok ott is rátaláltak.

A kenyérdarabkák eleinte csupán egyetlen hattyút vonzottak a torkolat közelébe, néhány napja azonban egy ilyen alkalommal váratlanul megérkezett a csapat többi tagja is. Azóta késő délelőttől kora délutánig lassan köztéri látványosság számba megy a fiatal természetvédő és a hatalmas madarak barátkozása, melybe időről-időre néhány lelkes járókelő is bekapcsolódik.

A jelenség kapcsán Urbán Sándor, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet elnöke megerősítette: emberemlékezet óta nem telelt még ennyi hattyú Szolnok térségében. Most feltehetőleg az álló- és folyóvizek többségén kialakult összefüggő jégtakaró miatta időznek a jelenleg is jégmentes Zagyva-torkolat, illetve a termálvízzel táplált, közeli Tiszaligeti csónakázótó környékén.

Természetes táplálékukat ilyenkor is vízinövények alkotják, ám ezek szűkössége miatt az emberektől is szívesen fogadják az eleséget. A hattyúk közismerten jól alkalmazkodnak az új feltételekhez, intelligens, tanulékony madarak.

A hattyúk és más, vonuló vízimadarak számára a nagy hideg, az összefüggő hólepel és a befagyott folyók, tavak valójában nem jelentenek közvetlen veszélyt – tudtuk meg Orbán Zoltántól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársától. Amint a szakember elmondta, ezek a madarak természetes körülmények között a táplálékhiányos időszakokban egyszerűen odébbállnak – délebbre vonulnak, ahol kedvezőbb körülményeket találnak. Ám ha az emberek etetik őket, akkor általában az egyszerűbb utat választják: maradnak. Az elmúlt hetekben minden bizonnyal nagy segítség volt a szolnoki hattyúknak a lelkes természetvédő szorgalma, ám ahogy lassacskán eltűnik a jég a tavakról, és elolvad a hó a földeken, a madarak már találnak maguknak elegendő táplálékot. A kampányszerű etetés ezért most már nem létszükséglet számukra, de persze az a néhány kenyérdarabka, amivel a gyerekek kedveskednek a szelíd madaraknak, nem okoz zavart a természetes viselkedésükben, és nem terheli túl az élővizek biológiai rendszerét.

Forrás: ng.hu/MTI/Szolnoki Napló   Fotó: Bugány János

Hozzászólások

Hogyan segítsük a méheket a kertünkben?

Hogyan segítsük a méheket a kertünkben?

Mit kell tennünk, ha szeretnénk, ha a kertünk ezeknek a hasznos rovaroknak valódi menedékhely legyen? Hogyan gondozzuk, és mit ültessünk?

Általános stratégia a krokodilfélék gyilkos forgása

Általános stratégia a krokodilfélék gyilkos forgása

A természetfilmekből jól ismert a krokodilok az a módszere, amellyel az áldozatukat megragadják, pörögve a víz alá vonják, közben kiharapnak belőle egy jókora darabot, s ez a zsákmány végzetét is okozza.

Virágzó azáleák Japánból

Virágzó azáleák Japánból

Hazánkba talán a legkedveltebb szobanövény az azálea. Eredetileg Kelet-Ázsia meleg vagy mérsékelt övi, illetve szubtrópusi hegyvidékeiről származik, ahol cserjeként szabadon nő.

Látványos hódvideók a Tápió vidékéről

Látványos hódvideók a Tápió vidékéről

Juhász Erika, az ELTE doktorandusza Palásti Péterrel, a szarvasi Halászati Kutatóintézet munkatársával és Bozóki Balázs zoológus hallgatóval 2017-2018 telén kezdett hódokat fotózni és videózni a Tápió mentén.

A természet egy leleményes madara

A természet egy leleményes madara

2019-ben, április 15-én hallottam meg az első kakukkot Veszprém megyei kertünkben. Mindig szívmelengető a tavaszi kakukkszó.

National Geographic 2019. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket