Előd, Szalóme, Kordélia2019. október 22., kedd
Természet

Védett bogárból tujakártevő

National Geographic Magyarország

A mediterrán elterjedésű boróka-tarkadíszbogarat (Lamprodila festiva) a bogarászok mindössze 13 éve találták meg a Barcsi Ősborókás Természetvédelmi Területen.

Boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva)                    

Fotó: Rahmé Nikola

Ez akkor szenzációnak számított, és hosszú ideig e védett terület volt a faj egyetlen ismert hazai lelőhelye. Idén nyáron azonban a fővárosi bogarászok sorra jelentették Budapest különböző pontjairól, hogy e védett fajra utaló jeleket láttak. Nem kellett sokat várni, és az első bizonyító példány is előkerült.

A díszbogaraknak Magyarországon 119 faját ismerjük, noha sokuk egyáltalán nem ritka, mégis csak az avatott szem találkozhat velük gyakrabban. Zömmel 1 centiméter alatti, fémszínű bogarak, a nagyobb és feltűnő, drágakőként repkedő fajaik a hazai fauna kisebb részét teszik ki. Lárváik lágy és fás szárú növényekben, a kéreg alatt vagy a fatestben, olykor évekig fejlődnek. A bogarak tavasszal és nyáron aktívak, ilyenkor a tápnövényükön, virágokon és farakásokon figyelhetők meg.

 

A boróka-tarkadíszbogár által megtámadott tuják Budapesten

Fotó: Németh Tamás

A boróka-tarkadíszbogár rokonaival, a további három másik hazai tarkadíszbogár-fajjal együtt május közepén jelenik meg, és nyár végéig aktív. A csillogó ékkőre hasonlító példányokat még a rutinos rovarász is nehezen tudja megfigyelni, hisz a napsütötte borókák csúcsán szeret üldögélni, ha megzavarják, gyorsan elröppen. Hazánktól délre gyakorinak mondható, sok hazai bogárgyűjtő egészen a horvát tengerpartig utazik a faj begyűjtéséért. “Legkönnyebben kora reggel lehet elcsípni a még dermedt állatokat. Ilyenkor a napfényimádó bogarak felmásznak a borókák csúcsi ágaira” – mondja Kotán Attila budapesti bogarász, akinek idéntől elég csak kisétálnia zuglói lakóhelyétől pár utcányit, hogy boróka-tarkadíszbogarat lásson.
A Magyar Rovartani Társaság tagjai elsőként Csepelről jelentették, hogy látni véltek egy ragyogóan zöld díszbogarat, amint elröppen egy keleti életfa (Thuja orientalis) csúcsáról. Pár nappal később pedig az Újpesti Lepkemúzeum környékén került elő az első budapesti bizonyító példány. “Először fémszínű légynek tűnt, ahogy a napsütésben repkedett, de amint megült egy faágon, tudtam, hogy nem mindennapi bogarat látok” – meséli a Társaság tagja, Székely Kálmán.

 

A boróka-tarkadíszbogár röplyukai                            

Fotó: Rahmé Nikola

Ezután lelkes fővárosi bogarászok sorra járták be Budapest kertvárosi utcáit. Az alapos keresés során számos száradó tuja törzsén fedeztek fel jellemző, lapos-ovális kirepülőnyílásokat, amelyeken át a kifejlett bogár elhagyja tápnövényét. A fertőzöttség némely utcában oly mértékű volt, hogy egész tujasorok száradtak el a bogár kártétele nyomán. A régebbi röplyukak pedig azt bizonyítják, hogy a boróka-tarkadíszbogár már évek óta itt van Budapesten. Az első néhány bizonyító példány a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményében került, de minden valószínűség szerint a gyűjteményi példányok száma a jövő évtől ugrásszerűen nőni fog.

Írta: Németh Tamás (Magyar Természettudományi Múzeum)

Hozzászólások

Úgy tűnik, megmenekültek a hosszúszárnyú bálnák

Úgy tűnik, megmenekültek a hosszúszárnyú bálnák

Az Atlanti-óceán délnyugati térségében kis híján kipusztult a populáció.

Két új mélytengeri korallt fedeztek fel

Két új mélytengeri korallt fedeztek fel

A Csendes-óceán nyugati medencéjében kínai kutatók bukkantak rá az új fajokra.

Két új meztelencsigafaj jelent meg hazánkban

Két új meztelencsigafaj jelent meg hazánkban

Fél éven belül két, messzi földről származó meztelencsigafaj jelent meg Magyarországon.

A törékeny vándor

A törékeny vándor

A kerti rozsdafarkúval (Pheonicurus phoenicurus) napjainkra megritkult, mint költőfaj.

Az ipari forradalom színezte át a lepkéket

Az ipari forradalom színezte át a lepkéket

A 19-20. százai Nagy-Britanniában a súlyosan szennyezett területeken megváltozott a pillangók színe.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket