Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Természet

A hévízi tó különleges élővilága

National Geographic Magyarország

A világon is egyedülálló meleg vizű hévízi tó gyógyhatása meglehetősen ismert, kevesebb szó esik azonban arról, hogy magának a tónak és környékének milyen különleges az élővilága.

Fotó: wellnesshetvege.hu

Nem egy gyógyvizes medence ez, hanem egy élő tó, amelyben akadnak olyan növény- és állatfajok, amelyek máshol nem léteznek, vagy a sajátos körülmények miatt legalábbis ritkaságnak számítanak. Mikroszkopikus rákok, érdekes vízi atka, csak itt élő vadponty, az emberi hámsejteket csipkedő szúnyogirtó fogasponty, vagy a tavon úszkáló tündérrózsák a tó jellegzetességei.

 

Szúnyogirtó fogasponty; Fotó: users.atw.hu

A vízi élővilág igazán télen “éled fel”, amikor csak kevés fürdőző merészkedik a szabadba, s persze a téli körülmények közepette a meleg vizű tó vonzza a madarakat – mondja Csiszár Viktor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki a hévízi tó legutóbbi kutatásának koordinátora is volt. Hozzáteszi, hogy a különlegességek nem mindig látványosak, ezért a gyógyulni vágyók vagy sétálók talán észre sem veszik őket.
Az állatvilág gerinces képviselői közül számos apró rágcsáló lakik a tó körül, így előfordulnak vízi cickányok, vízi pockok, de olyan denevérfajok is, amelyek igénylik a víz közelségét, anélkül ugyanis könnyen kiszáradnának. A korábbi tanulmányok szerint hétféle denevért is találtak, köztük vízi és tavi denevéreket, sőt az igazán ritka alpesi fajtát is. Ezek egy része a tavon, cölöpökön álló épületek alatt, a tó felszíne fölött fészkel, akárcsak a molnár- és füstifecskék, amelyek száma örvendetesen nőtt a korábbi évek csökkenése után. A madarak köréből a fürdővendégek által is kedvelt kis vöcsök különleges szokást vett fel, ugyanis vándormadár léte ellenére egy-két család rendszeresen itt telel, ami meglehetősen ritka.

 

Kisvöcsök; Fotó: Csiszár Viktor

Télen, amikor a Balaton befagy, a hévízi tóra és a melegen párolgó lefolyójára átköltözik, például a fokozottan védett kis kárókatona néhány példánya, sok szárcsa, de a nem védett körbe tartozó kárókatonák és tőkésrécék képviselői is megjelennek, néha még egy-két szürke gém és hattyú is tiszteletét teszi.
– A fürdőzők néha megijednek a siklóktól, de ezek igazán ártatlan kockás és vízi siklók, jelenlétük pedig a kiváló vízminőségre utal. Nagy számban találhatók békák és unkák, köztük kecskebékák, kis tavi békák, valamint vörös- és sárga hasú unkák – magyarázza a szakember. Felvilágosító szándékkal azt is hozzáteszi: az unkák abban különböznek a békáktól, hogy nem brekegnek, hanem “unkognak”.

A tó meleg vizű lefolyójában mocsári teknősök élnek, de találni vörös fülű ékszerteknőst is. Utóbbiakat felelőtlenül a terraristák engedik itt szabadon, ami azért veszélyes, mert ha szaporodnak – bár eddig a tojásaik nem élték túl a telet – inváziós fajként kiszoríthatják a mocsári teknősöket.

Ugyancsak a Balaton közelsége és az akvaristák az okai annak, hogy milyen is ma a tó halállománya. A lefolyóban vagy húszfélével találkozni, magában a 36 méter mély tóban csupán ötfélével. Igazából azonban nagyon nehéz ma már rekonstruálni, hogy milyen lehetett kétszáz vagy kétezer évvel ezelőtt a tó élővilága. Azt viszont biztosan tudni, hogy a ma leggyakoribb, alig két-három centiméteres szúnyogirtó fogasponty az 1930-as években szabadult el egy kísérlet során. Azt vizsgálták, hogy megeszi-e a Magyarországon is honos maláriaszúnyogokat, de mára olyan tömegben vannak, hogy mindenevőkké váltak. Szívesen csipkedik az emberi elhalt hámszöveteket is, vagyis ugyanazt elvégzik, amit az ázsiai “gyógyító” halak.

A szivárványsügér, nagyjából tíz éve az akvaristáktól érkezett, és ez a nyolc-tíz centiméteres faj ma az egyedüli, amelyik kiválóan érzi magát itt. Ezüstkárász is úszkál a vízben, amely inváziós hal, de több mint kétezer éve egy különleges ponty alfaj is él itt, a kisméretű hévízi vadpontyról van szó, amelynek alfajjá nyilvánítása éppen folyamatban van. Azért különleges, mert fajtársaival ellentétben elviseli a meleg vizet.
Az alsóbbrendű vízi állatfajok közül világszerte egyedülálló az a mikroszkopikus méretű evezőlábú rák, amit több mint tíz évvel ezelőtt Pónyi Jenő professzor fedezett fel, aki évtizedeken át a biomonitoring kutatást vezette Hévízen. Két fonálféreg is csak itt található az egész világon, és él ebben a tóban egy érdekes vízi atka is, amely attól különleges, hogy Hévízen kívül Dél-Amerikában fordul csak elő. A kutató azt is hozzáfűzi: már csak a fantáziánkra van bízva, hogy hogyan kerülhetett onnan ide ez az élőlény.

Kiválóan érzik itt magukat a különböző tündérrózsák, ezek közül a kisvirágú fehér a védett, mivel ez őshonos, mégis a ciklámenszínű tündérrózsából lett a város címernövénye, amelyet Lovassy Sándor Indiából hozott ide több mint száz évvel ezelőtt. Próbálkozott tucatnyi fajta tavirózsa meghonosításával, de végül csak ez az egy maradt meg. Nagyjából másfél évtizede jelent meg egy újabb, kékszínű hibrid a tó és a lefolyó felszínén, amely egy dísznövénykertész óvatlansága miatt kezdett el szaporodni, de ma már irtják, mert a többit veszélyezteti.
A magasabb rendű növények közül egy-két védett faj található Hévízen, többek között a bugás sás, a csetkáka, vagy az árokvirág. Jól érzik magukat azokon a partszakaszokon, amelyeket természetes formájában hagytak meg a közelmúltbeli partfalfelújítás során.
“A tó partjának harmadán az eredetihez hasonló állapot jött létre. Főleg az épületek mögött alakítottak ki ilyen rézsűs partfalat, ahova vagy húszféle növényfajt telepítettek vissza. A vízi boglárkák, a mocsári nőszirom, illetve számos sásféle nem védett ugyan, de hozzátartozik a természetes élőhelyhez, és az eltelt másfél évben szépen elfoglalták a helyüket” – részletezi Csiszár Viktor.

Egy zöldmoszat fajta, Magyarországon csak itt fordul elő és hasonlóan unikálisak egyes baktériumfélék is. A kutató úgy látja: szerencsére az ember ezeket az alsóbbrendű fajokat kevésbé tudta tönkretenni, vagyis nekik nem ártott annyira a bauxitbányászat miatt évtizedekkel ezelőtt folytatott vízszintsüllyesztés, vagy a szintén akkoriban a tavi épületeket elpusztító tűzvész.

Forrás: MTI/ Lendvai Béla

Újabb terület nyerte el az UNESCO Globális Geopark címet

Újabb terület nyerte el az UNESCO Globális Geopark címet

Több éves szakmai munkának az eredményeként a Bükk-vidék Geopark csütörtökön hivatalosan is tagjává vált a geoparkok 213 tagot számláló, 48 országot érintő nemzetközi hálózatának, elismerve a Bükk-vidék páratlan geodiverzitását.

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket