Malvin, Teréz2020. október 01., csütörtök
Természet

Banff – 2014

2014.03.12.Admin
National Geographic Magyarország

Hegymászó expedíciók, különleges helyszínekre vezető utazások, adrenalindús kalandok földön, vízen és levegőben, emberfeletti teljesítmények, újszerű olykor művészi látásmód.

A Beyond the Drop című filmben hat vadvízi kajakos a világ minden részéről azért találkozik Dél-Mexikó dzsungelében, hogy végig evezzen a Rio Tulija 5 óriási vízessel tarkított, hihetetlenül kék vízén.

A legrangosabb nemzetközi hegyifilm fesztivál budapesti rendezvényén, március végén nézhetik meg a világ legjobb hegyisport filmjeiből készült válogatást. A mozivásznon hihetetlen sportteljesítmények, off-road hegyikerékpározás, veszélyes mászások és az elmúlt évek leglátványosabb repülései elevenednek meg.

A zsűri különdíját kapta A hegyek krónikása (Keeper of the Mountains) című film, mely bemutatja, hogy milyen szerepe volt Elizabeth Hawley-nek a himalájai hegymászás aranykorában, hogyan írta felül korának a nemekre vonatkozó szabályait és hogyan hozta meg döntését: egyedülálló nőként 1960-ban letelepszik Katmanduban, ahol a mai napig éli az életét – a saját szabályai szerint.


„A 60-as évek közepén jártunk. Akkoriban mászták meg először ezeket a hegyeket. Találkozgatni kezdtem az expedíciós csapatokkal, kérdezgettem őket, hogy hová mennek, mik a terveik, és ha izgalmasnak tűnt, tovább követtem az eseményeket. Ahogy a keselyűk keringenek a haldokló állat felett. Így kezdődött az egész – így kezdtem gyűjtögetni az adatokat.” 

A korábban újságíróként dolgozó, most 89 éves, Miss Hawley hozta létre és gondozza a világ legnagyobb és legtöbbre becsült archívumát a himalájai expedíciókról. Napjainkig több mint 80 000 csúcstámadási kísérletet dokumentált. Hírügynökségek és szaklapok százai bíznak meg munkájában, szerte a világon. Miss Hawley tanácsait a hegymászók is megfogadják, köztük Sir Edmund Hillary vagy Reinhold Messner.

 

A fődíjat és a közönségdíjat is megkapta a North of the Sun című narratív dokumentumfilm, melyben két fiatal norvég kalandjait követhetjük végig. Inge Wegge és Jørn Ranum  kilenc hónapot töltött egy izolált, lakatlan öbölben Norvégia északi partjainál, egy távoli, sarkköri szigeten. Bármerre néztek is, a látóhatárt a végtelen Atlanti-óceán töltötte be.

Uszadék fából és mindenféle olyan anyagból építették fel kis kunyhójukat, amit a víz partra hozott. Szavatosságát vesztett konzerveken és egyéb, kidobásra ítélt élelmiszeren éltek. És hogy miért? Itt érnek partot a világ talán legjobb hullámai.

A 38. Banff legjobb filmjei a mozivásznon a budapesti Corvin Moziban 2014. március 20-21-22-én.

Bővebb információ: www.banff.hu
A Banff Hegyifilm Fesztivál Facebook oldala: www.facebook.com/BanffHegyifilmFesztival

Hozzászólások

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Az utóbbi néhány évben berobbantak hazánkba az úgynevezett „instant”, tehát bármikor teljesíthető túrák, mára több száz kör várja látogatóit, így érdemes alaposabban szemügyre venni, melyik és miben tud többet nyújtani, mint mások.

A villás farkú ragadozó madár

A villás farkú ragadozó madár

A Marcal mentén elterülő kaszálókkal, nedves rétekkel mozaikos kisebb-nagyobb nádfoltok felett a napokban gyakran megfigyelhető az itt táplálkozó vörös kánya (Milvus milvus).

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Ha egy hatalmas test és nyolc, fürgén szaladó láb hosszú árnyéka kúszik végig a padlón, bizony erre legtöbbünket egy pillanat alatt elönti a hideg veríték.

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

A szarvasgombát nemcsak az ínyencek fogyasztják, hanem számos vadállat, köztük legközelebbi rokonaink is.

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

A Nílus-völgy nekropoliszaiban több millió mumifikált íbiszt és ragadozó madarat találtak, melyeket Hórusznak, Rének vagy Thotnak ajánlottak fel.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket