Valter, Irma2020. július 16., csütörtök
Természet

Totyogó talpak Debrecenben

National Geographic Magyarország

Különleges élményben lehet részük azoknak, akik jó időben keresik fel a Debreceni Állatkertet: pápaszemes pingvinek totyognak békésen a látogatók között.

Fotó: Debrecen ZOO

A Debreceni Állatkertbe 2008-ban érkeztek meg az első pápaszemes pingvinek (Spheniscus demersus). A pingvinekről legtöbbünknek elsőre az Antarktisz végeláthatatlan hómezői jutnak eszébe, ám ennek a fajnak különlegessége, hogy ez az egyetlen Afrikában őshonos pingvinfaj. Dél-Afrika homokos, köves tengerpartjain és még néhány, környező, kisebb szigeten őshonos. Nevét a szemei fölött található, csupasz, rózsaszín bőrfelületekről kapta, melyek kissé szemüvegre emlékeztetnek.

A pingvin pápaszeme a hőszabályozásban vesz részt: ezen keresztül tudja leadni nagy meleg esetén a szervezet számára felesleges hőmennyiséget.

Ez a veszélyeztetett pingvinfaj szépen szaporodik Debrecenben: 2014 decemberében, néhány napnyi különbséggel kikelt az állatkert 8. és 9. pingvinfiókája. Bár a két kicsi neme még ismeretlen, a “keresztségben” az Ambrózia és a Delila neveket kapták.

A világ állatkertjeiben általánosan elterjedt szokás, hogy egy hónapos koruk körül a gondozók kiszedik a pingvinfiókákat a fészekből, és mesterségesen nevelik fel őket. Erre azért van szükség, hogy a fiatalok megtanulják elvenni kézből a halat. Néhány hónapnyi mesterséges nevelés után, amikor a fiókák megtanultak rendesen kézből enni és úszni, visszakerülhetnek a csapatba – hogy ez az idő mikor jön el, az egyedenként eltérő. Ambrózia és Delila jelenleg éppen ebben az időszakban van: a csapattól külön, kézből etetik őket gondozóink.

“Állatkertünkben először velük kezdtük el a pingvinséta-programot, melynek lényege, hogy a két fiatal pingvin sétáljon egyet az állatkertben gondozóink felügyeletével. Azon kívül, hogy ez látogatóink számára igen érdekes program, a két pingvin számára is remek környezetgazdagítási lehetőség, ráadásul elmélyíti az állatok és gondozóik közötti kapcsolatot. Jelenleg még a sétához való szoktatás fázisa zajlik, Ambrózia és Delila egyre ügyesebbnek bizonyul. A tervek szerint a teljes pingvincsapatot ugyan nem fogjuk megtanítani sétálni, de leendő, későbbi pingvinfiókáinkkal szintén szeretnénk ebbe bekapcsolódni” – közölte Papp Alexandra, az intézmény kommunikációs vezetője. Így ha minden a tervek szerint alakul, akkor néhány év múlva már egy egész pingvincsapat totyoghat a Debreceni Állatkert útjain.

Hozzászólások

170 kilométer egyetlen szárnycsapással

170 kilométer egyetlen szárnycsapással

Az andoki kondor 16 kilogrammos tömegével a világ legnehezebb vitorlázó madarának számít, a tömeg azonban repülés közben nem okoz nehézséget számára.

Bárral szemben – csaposból túravezető

Bárral szemben – csaposból túravezető

Természetet járni kikapcsolódás, vezetett túrán részt venni akkor ajánlott, ha nem szeretnénk eltévedni, telefonnal bíbelődni, vagy papírtérképen rádöbbenni egy megszűnt útvonalra.

Mely állatok a szárazföldi vándorlás rekorderei?

Mely állatok a szárazföldi vándorlás rekorderei?

Egy legenda szerint a leghosszabb utat a karibu teszi meg, de vajon igaz lehet ez?

A lángok közt született fennsík és a Szentbékkállai-kőtenger

A lángok közt született fennsík és a Szentbékkállai-kőtenger

A videó a csodálatos Vaskapu-völgyet is bemutatja, amiért megéri kitérőt tenni a túraútvonalról.

Az ENSZ jelentése az elmúlt évek illegális állatkereskedelméről

Az ENSZ jelentése az elmúlt évek illegális állatkereskedelméről

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett.

National Geographic 2020. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket