Malvin, Teréz2020. október 01., csütörtök
Természet

Kirándulás egy lávamezőn

2015.08.03.Máté Viola
National Geographic Magyarország

Földünk ma is legaktívabb vulkánjainak egyikét, a Réunionon-szigeten magasba emelkedő Piton de la Fournaise-t, 2015 tavaszán látogattam meg.

A tűzhányó a mai napig alakítja az Indiai-óceánban található kis sziget felszínét, ami Franciaország egyik tengerentúli megyéje.

A Mascarenhas-szigetekhez tartozó kicsi földterület Madagaszkártól mintegy 700 kilométerre, keletre, Mauritiustól pedig alig több mint 170 kilométerre fekszik, délnyugatra. A szigeten két pajzsvulkán emelkedik a magasba. A sűrű erdőkkel borított 3000 métert épphogy meghaladó Piton des Neiges a sziget közepén uralja békésen a környező tájat. A már 12 ezer évvel ezelőtt kialudt vulkán egyben Réunion legmagasabb pontja is. Én a valamivel kisebb – 2632 méter magas -, de annál érdekesebb Piton de la Fournaise ormait másztam meg, ami a mai napig ontja magából a tüzet, és egyúttal az egyik legaktívabb tűzkohó a világon. Lángnyelvei szinte minden évben a magasba csapnak, a belőle kiáramló gázok pedig még ennél is gyakrabban pöfékelnek. Lávafolyója néha csak félig perzseli fel a keleti lankáin növő erdőt, forrón hömpölygő tömege néha meg sem áll az óceánig, ami ilyenkor magas gőzoszlopot lövell a magasba.

A Fournaise tűzhányó neve magyarul kemencét jelent. Találó név egy olyan vulkánnak, amelyik a 17. század óta több mint 150, hawaii típusú (nem robbanásos jellegű) kitörést produkált. A vulkanikus tevékenység mintegy 65 millió évvel ezelőtt indult el itt, és a ma látható sziget egy rendkívül hosszú folyamat eredményeként született meg. Először a Piton des Neiges emelkedett a magasba, majd körülbelül 530 ezer évvel ezelőtt az óceánból a felszínre tört a Piton de la Fournaise is. A két vulkán később egybeolvadt, és kőzettömegük együttesen szolgáltatták az alapot Réunion szigetének.

Formica Léo

A Piton de la Fournaise részletes megismerése és feltérképezése a 18. század második feléig nyúlik vissza. Az akkoriban Bourbon-szigetnek nevezett francia gyarmatot Honoré de Crémont igazgatta. Crémont 1768 októberében, egy kitörés után járt először a vulkáni kúp oldalán és a lávamezőn, egyúttal ő volt az első ember, aki a nem túl barátságos felszínre, a kalderára lépett, később Crémont több expedíciót is szervezett a vulkán tanulmányozására. Felszíni formáit tekintve a Fournaise kalderájának leglátványosabb elemei a Dolomieu, a Bory és a Formica Léo kráterek.

A Piton de la Fournaise vulkánt egy májusi hétvégén, délnyugati irányból közelítettük meg a tengerparti Saint Pierre és a jóval magasabban, a szárazföld belseje felé fekvő La Plaine-des-Cafres városon keresztül. Az utóbbi arról híres – ahogy nevének jelentése is mutatja -, hogy réges-régen ide menekültek az afrikai rabszolgák a part menti városokban élő fehér telepesek elől. Itt még trópusi növényzet uralja a tájat. Pálmafákat látni az út mentén, és mindent beborítanak a szivárvány különböző színeiben pompázó, magasra növő virágos cserjék. A leggyakrabban az eredetileg Mexikóból származó élénkpiros mikulásvirágot láttam. Feljebb kapaszkodva a hegyoldalon csodálatos kilátás nyílik a kissé északabbra fekvő Piton des Neiges felhőbe burkolózó bérceire. A flóra már szembetűnően megváltozik, és a hőmérséklet is jelentősen csökken, 2000 méteres magasság fölött. A pálmafákat felváltja a magashegyi növényzet, ami egyre kisebb termetű cserjékké húzódik vissza, ahogy közeledünk a tűzhányóhoz. Egy idő után a zöld növénytakaró is szinte megszűnik, és olyan vidék tárul a szemünk elé, mintha egy lakatlan bolygón járnánk. Itt már mindent ellep a hol fekete, hol vöröses és sötétbíbor színű vulkanikus kőzettörmelék, és szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy bármilyen élet is megkapaszkodhat a felszínen ilyen körülmények között. Közelebbről szemügyre véve azonban, elő-előbukkannak a kövek alól az élet apró jelei: parányi zöld páfrányok és szürkés árnyalatú zuzmók.

Piton des Neiges ormai a távolból

Az autónkat a 2311 méteres magasságon fekvő Pas de Bellecombe hegyi út végén található parkolóban hagytuk, és innen indultunk tovább gyalogosan. Először mintegy száz métert ereszkedtünk le a meredek sziklafalon, hogy ezt követően megmásszuk a Piton de la Fournaise hegyóriást, és végül bepillanthassunk a kráterekbe. Az időjárás sokszor kiszámíthatatlan a tűzhányó lejtőin. Az egyik pillanatban még napsütéses időt bármikor felválthatják az átláthatatlan esőfelhők. Amikor elindultunk a holdbéli fekete tájon, még gyönyörű tiszta idő volt, és pompás kilátás nyílt a Fournaise hegyoldalára, a kanyargós, megszilárdult lávamezőre, és egy különös természeti képződményre. A Formica Léo nevű felszíni kitüremkedés olyan volt, mintha egy apró vulkáni kinövés lenne az óriási tűzhányón. Nemcsak formájával de színével is kitűnt a végtelen komor tájból: a sötét környezetben szinte tündökölt élénksárgának és pirosnak tetsző domboldala a távolból. Nagyjából fél óra gyaloglás után értük el a körülbelül 75 méter széles vulkanikus törpét. A Formica Léo az Enclos Fouqué nevű kaldera alján helyezkedik el, 2218 méteres magasságban. Kúpjának tetejéről látni két miniatűr kráterét, ezek a valaha a Fournaise-ből táplálkoztak. Az egyik 5, a másik 15 méter mély. Ma már ártalmatlan dísze a tűzhányónak, mintha csak egy kis makett volna. Tölcsérei felszínét salakszerű apró kövek borítják, melyek színe a vörös és a szürkésbíbor között váltakozik. Az ellipszis alakú képződményt parazitakráterként is emlegetik, és nagyon fiatal, nem több 250 évesnél. A Fournaise egyik kitörése alkalmával keletkezett, a feljegyzések 1753-ra teszik létrejöttének pontos dátumát. Abban az évben különösen erőteljes volt a vulkáni aktivitás. A leírások szerint tombolt a tűzhányó, ami egyrészt elképesztően gyönyörű látványt nyújtott, másrészt rendkívül rémisztő is volt. Jean-Baptiste Charles Bouvet de Lozier, a Mascarenhas-szigetek akkori kormányzója körülbelül 15 kreolt küldött egy fehér rabszolgahajcsár kíséretében a tűzhányóhoz a Pas de Bellecombe út határáig, ami mintegy 100 méterrel magasabban fekszik a vulkáni kúp lejtőjénél. A szemtanúk közül kettő részt vett Honoré de Crémont 15 évvel későbbi expedíciójában is, akik arról számoltak be, hogy 1753-ban fortyogott itt a láva, széthasadt a felszín, és ekkor keletkezett a Formica Léo.

A vulkáni kitüremkedést elhagyva továbbhaladtunk a lávamezőn. Időközben a kicsiny termetű zöld harasztok és a piszkos fehérnek látszó zuzmók is eltűntek, és már csak a kacskaringós fekete lávaköveken lépkedtünk tovább. Nagyjából háromnegyed óra után elértük a Rosemont kápolnának keresztelt, kőzethalomból és lávafoszlányokból felépült barlangot. Az ilyen  üregek  kifejezetten gyakori képződményei a bazaltból felépülő pajzsvulkánoknak. A Fournaise oldalán is több található belőlük. A pár méter széles barlang úgy alakult ki, hogy a még izzó lávafolyam külső rétege hirtelen lehűlt és megszilárdult, az alatta lévő még forró olvadék pedig egy üreget hagyva maga után, továbbfolyt. Több helyen is találtam zöld színű kőzetet az üreg szájánál. Az élénk szín az olivin nevű szilikátásvány jelenlétére utal. A fennmaradt írásos emlékek szerint a barlangszerű képződmény már akkor is itt állt, amikor Honoré de Crémont a 18. század második felében, elsőként lépett a lávamező felszínére.

A Rosemont kápolna ideális hely egy rövid pihenőre, még mielőtt a turisták felkapaszkodnak a tűzhányó meredek hegyoldalára. Nekünk azonban nem volt vesztegetni való időnk. Az égen baljós fellegek gyülekeztek, egyre komorabbá és sötétebbé varázsolva az amúgy sem színes és barátságos vidéket, így gyorsan továbbhaladtunk a nehéz terepen. Még nagyjából háromnegyed órán át baktattunk felfelé, amikor nagy döntést kellett hoznunk. A vulkáni kúp kétharmadánál tarthattunk, amikor már az eső is szakadt, a látási viszonyok romlottak, és semmi jel sem mutatkozott arra, hogy az összefüggő szürke felhő felszakadna, így fájó szívvel visszafordultunk. Ekkor a Dolomieu és a Bory kráterek szájáig nem sikerült feljutnunk, a tűzhányó felszíni formáit és a bazalttakarója között megbúvó életformákat így is meg tudtuk figyelni.

Pár nappal később visszatértünk a tűzhányó lávaborította vidékéhez. Igaz, ezúttal nem túrabakancsot húzva, hanem a levegőből, helikopterrel közelítettük meg az éppen alvó hegyóriást. A kilátás madártávlatból igazán lélegzetelállító volt. A megszilárdult sötét lávatakarót sok helyen tarkította kis méretű parazitavulkán, kúp és henger alakú kitüremkedés is. A halványlila és narancsszínű kőzetek felváltva villantak elő a komor tájból. Itt-ott még füstölgést vagy gőzölgést is láttam. A kalderát uraló Dolomieu kráter pedig egy óriási üstnek tűnt a magasból. Az 1000 méter hosszú, 750 méter széles és 350 méter mély kráter 1791-ben keletkezett egy óriási kitörés alkalmával. Az azóta is rendkívül aktív kemence alakja 2007-ben jelentősen megváltozott. Az akkor nagyjából 4 hónapon át tartó kitörés során olyan sok kőzetolvadék került a felszínre, hogy a tölcsér nagymértékben berogyott. A kicsit magasabban fekvő Bory kráter ezzel szemben kevésbé terebélyes. A csupán 350 méter hosszú és 200 méter széles tölcsér már akkor is itt tátongott, amikor az első telepesek megjelentek Réunion szigetén. A helikopterből nemcsak a Piton de la Fournaise felszíni formáit figyelhettük meg, hanem a tűzkohó környezetét is: idősebb testvérét, a Piton des Neiges-t, a vulkánok között elterülő hármas katlanvidéket, a számos szurdokot felszabdaló folyóvölgyeket és az óceán partvonalát is.

Miután visszatértünk a levegőből a szárazföldre, következő utunk a kaldera alacsonyabb peremének délkeleti oldalához, a Grand Brûléhez vezetett, ami nem más, mint az évszázadok alatt megszilárdult és összetapadt lávamező. A vulkáni kúp ezen oldalán ömlik a láva az Indiai-óceánba. A szigetnek ez a csücske teljesen lakatlan, a föld műveletlen, csak a partvonalon kígyózik végig az autóút, összekötve, a tüzes kemencétől már kellően biztonságos távolságba fekvő két várost, Sainte Rose-t és Saint Philippe-t. A Fournaise ugyan nagyjából minden évben kitör, tűzfolyói nem minden esetben érik el ezt a határvidéket. Ha igen, akkor nemcsak a fákat és apróbb növénytársulásokat sodorják magukkal, hanem az országutat is, amit a láva kihűlte után mindig újjáépítenek. Az előző években lezúdult, már megszilárdult tűzfolyókat kis táblák jelzik az út mentén. Érdekes volt megfigyelni, hogy minél öregebb a lávamező, annál világosabb színűek hat, mivel ásványokban gazdag fekete köveit teljesen ellepik a kisebb zuzmók, a zöldellő páfrányok és egyéb harasztok.

Csak idő kérdése, és egy napon a Fournaise kalderája is teljesen össze fog roppanni, és a vízbe fog omlani. De tűzfolyója addig még sokszor felégeti növénytakaróját, hogy utána az élet újra megeredjen a kőzetrepedésekben és újjá varázsolja a természetet.

Írta és fényképezte: Máté Viola

Hozzászólások

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Túrázás a természetért – instant túrák a Groove Trailstől

Az utóbbi néhány évben berobbantak hazánkba az úgynevezett „instant”, tehát bármikor teljesíthető túrák, mára több száz kör várja látogatóit, így érdemes alaposabban szemügyre venni, melyik és miben tud többet nyújtani, mint mások.

A villás farkú ragadozó madár

A villás farkú ragadozó madár

A Marcal mentén elterülő kaszálókkal, nedves rétekkel mozaikos kisebb-nagyobb nádfoltok felett a napokban gyakran megfigyelhető az itt táplálkozó vörös kánya (Milvus milvus).

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Óriás pókok a lakásban, avagy „magyar madárpókok” – legenda és valóság

Ha egy hatalmas test és nyolc, fürgén szaladó láb hosszú árnyéka kúszik végig a padlón, bizony erre legtöbbünket egy pillanat alatt elönti a hideg veríték.

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

Bonobóknak köszönhetően fedeztek fel egy szarvasgombát

A szarvasgombát nemcsak az ínyencek fogyasztják, hanem számos vadállat, köztük legközelebbi rokonaink is.

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

A Nílus-völgy nekropoliszaiban több millió mumifikált íbiszt és ragadozó madarat találtak, melyeket Hórusznak, Rének vagy Thotnak ajánlottak fel.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket