Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Természet

A budapesti állatkert első igazgatója

2015.10.07.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Xántus János utazó, néprajzkutató, író, akadémikus, 1825. október 5-én született.

A Vasárnapi Ujság 1862. február 9-i számában megjelent portré.
Fotó: Wikipedia

Somogy vármegyei Csokonyán látta meg a napvilágot, görög felmenői a 15. században telepedtek le Erdélyben, a család a Székelyföldről költözött át a Dunántúlra. Apja, Xántus Ignác a Széchenyi család Somogy vármegyei birtokainak jogi ügyintézője, 1828-tól Somogy vármegye főügyésze volt. Fia a gimnázium első évét a győri bencés gimnáziumban végezte, majd Pécsre került a püspöki líceumba. Jogi stúdiumait Pécsett abszolválta, majd 1847-ben Pesten tett ügyvédi vizsgát. Az 1848-as forradalom idején nemzetőrnek állt, harcolt a pákozdi csatában is. 1849 februárjában elfogták, a világosi fegyverletétel után büntetésként a császári hadseregbe sorozták, ahonnan az első adandó alkalommal megszökött. 1850-ben Londonba ment, de kilátástalan helyzete másfél év után továbbűzte Amerikába.

A „korlátlan lehetőségek hazájában” változatos életet élt, számos megpróbáltatást kellett elviselnie. Volt újságkihordó, matróz, boltossegéd, könyvkereskedő, zongoratanár, gyógyszerész, nyelvtanár, kubikos. A hadsereg egyik nyugaton portyázó alakulatában szolgálva jutott el a Sziklás-hegységen túlra, később részt vett a transzkontinentális vasút nyomvonalának kijelölésében, az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezésében. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött, majd meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. Amerikában vált elismert természetrajzi gyűjtővé.

Családja 1856 elején Csokonyáról Győrbe költözött, ezért Amerikából ide küldte leveleit. Ezeket Prépost István hírlapíró – a szerző jóváhagyásával – kötetbe foglalta, és 1858 nyarán Levelek Éjszakamerikából címmel Pesten kiadta. 1858 őszére elkészült az Utazás Kalifornia déli részeiben című művének kézirata is, amely 1860 elején hagyta el a nyomdát. Karl May is lelkes olvasója volt, és a legenda szerint levélben kérte Xántust, hogy róla mintázhassa Old Shatterhandot, Winnetou sápadt arcú barátját.

A győri Xántus János Múzeum őrzi azt a Henry-karabélyt, melynek ezüstözött zárborító lemezébe a John Xantus nevet vésték, de gyártási jelzés nem található rajta. A regényben Old Shatterhand a készítőtől, Mr. Henrytől kapta a fegyver első példányát, úgyhogy nem zárható ki, hogy a karabély prototípusáról van szó. Az előagytáras ismétlőfegyvert a déliek „átkozott jenki puskának” hívták, mert „csak vasárnap töltötték meg, és egész héten lőttek vele”.

Xántust publikációi, állat- és növénytani gyűjtőmunkája elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1859 decemberében levelező tagjává választotta. Az önkényuralom enyhülése után, nemzeti hősnek kijáró tisztelettől övezve 1861-ben érkezett vissza Győrbe, ahol a vármegye a törvényhatósági bizottság tiszteletbeli tagjává választotta. A Győri Közlönyben megjelentek nyugat-mexikói utazásairól írott levelei.

1862-ben ismét New Yorkba utazott. Útjának egyes állomásairól színes tudósításokat küldött a győri lap számára, Levelek külföldről címmel. 1862 decemberében kinevezték amerikai konzulnak Mexikó egyik kikötővárosába, Manzanillóba; állásából 1863 júliusában felmentették, ezután hajóbiztosítási ügynökként tevékenykedett. Ekkor vette kézhez Rómer Flóris levelét, melyből megtudta, hogy megválasztották a pesti állatkertet szervező bizottság elnökének.

1864-ben tért haza. Megromlott egészsége miatt Ótátrafüredre utazott gyógykezelésre, majd erdélyi körútján meglátogatta rokonait. Megírta a Magyar gőzhajózás érdekében című értekezését, mely a Győri Közlönyben jelent meg négy részben. Barátaival egy új kaszinó létrehozásán fáradozott, és Győri Lapok címmel újságalapítás gondolata is foglalkoztatta, de a városi hatóság egyiket sem támogatta.

1865 őszén Pestre költözött, s 1866-ban kinevezték az állatkert első igazgatójának, két évig végezte ezt a munkát, és 1868 végén Eötvös József kultuszminiszter támogatásával kelet-ázsiai gyűjtőútra indult, hazatérése után gazdag természettani és néprajzi anyaggal gyarapította a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményét. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya igazgatóőrének nevezték ki, e tisztségében egy önálló néprajzi múzeum megalapításán fáradozott. (Ennek emlékére ünnepeljük 2003 óta március 5-én a Néprajzi Múzeum napját.) Alapító tagja, később alelnöke volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Néprajzi Társaságnak.
Munkásságának eredményeit számon tartja a néprajztudomány, a muzeológia, a természettudomány és a geográfia. Kiemelkedő szerepet játszott a Néprajzi és az Iparművészeti, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum létrejöttében.

Xántus János elborult elmével, 1894. december 13-án hunyt el Budapesten. Hamvait a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. 1951-ben Győrött múzeumot neveztek el róla, 2000-ben a nevét viselő budapesti idegenforgalmi középiskolában felavatták mellszobrát, Domonkos Béla szobrászművész alkotását.

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

Rakoncátlan makákók Thaiföldön

A thaiföldi Lop Buri tartományban külön rendőri egységet állítottak fel a rosszul viselkedő makákók ellen - tette közzé a hírt az MTI.

Csak ön után!

Csak ön után!

Gesztusokkal kommunikál a mi széncinegénk távol-keleti rokona, a japán széncinege.

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A tavaszi meleg idővel a kullancsok is megjelennek

A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint az újonnan megjelent Hyalomma kullancsok felbukkanására Magyarországon - tette közzé a HUN-REN Ökológiai Központ közleményét az MTI.

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Egyre korábban érkezik a kiscicaszezon

Az állatmentők tapasztalatai alapján egyre korábban kezdenek születni a kiscicák, és egyre hosszabb időn át tart a szezon.

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az evolúció előretolt bástyája, az Aldabra-atoll

Az UNESCO Világörökség védelmét élvező sziget különleges körülményeket biztosít az itt élő állatok számára.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket