Szilárda, Szilárd, János2019. december 14., szombat
Természet

Beporzó fajok veszélyben

2016.03.04.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Többek között a kávé, a kakaó, az alma és a mustár hiányzik majd az asztalunkról, ha folytatódik a beporzó fajok, például a házi és vadméhek, darazsak, lepkék pusztulása.

Fotó: Profimedia

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével készült el az első átfogó nemzetközi jelentés a beporzók helyzetéről. A dokumentum szerint beporzók nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele tűnhet el, és milliók élete kerülhet veszélybe.

Alma, áfonya, hagyma, káposzta, karfiol, kakaóbab, kávé, körte, mandula, mustár, napraforgó, repce, retek, sárgarépa, takarmánylucerna, uborka. A fent felsorolt élelmiszer- és haszonnövényekben az a közös, hogy hozamuk a beporzástól függ. A száz leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát rovarok vagy más állatok porozzák be. Az emberiség élelmének 30-35 százaléka – mennyiségi értelemben – az állati beporzás sikerességétől függ, ha viszont a növényi alapanyagok sokféleségére, az élelmiszerek minőségére gondolunk, akkor ez az arány jóval magasabb.

„A beporzók egészsége közvetlen kapcsolatban áll a saját jóllétünkkel” – foglalja össze a lényeget Vera Lucia Imperatriz Fonseca biológus, a São Paulói Egyetem professzora. Fonseca volt a társelnöke a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) keretében zajló tanácskozássorozatnak, amelynek eredményeként 2016. február 28-án a nemzetközi szervezet közzétette legelső, a beporzókkal foglalkozó jelentését. Az IPBES a klímaváltozás problémájával foglalkozó, szintén ENSZ-hátterű szervezet, az IPCC mintájára jött létre 2012-ben. A 124 ENSZ-tagállam alapította testület célja a Föld ökológiai állapotának felmérése és az ökoszisztémák katasztrofális romlásának megállítása. A több száz kutató mértékadó eredményeit összegző, két év alatt megszerkesztett jelentés e tevékenység első konkrét eredménye.

A kihalással fenyegetett beporzó fajok száma folyamatosan növekszik, és e mögött számos esetben az emberi tevékenység áll. Ennek következményeként milliók élete kerülhet veszélybe, ugyanis a beporzott növények termése, magja, olaja fontos élelmiszer-alapanyag valamint vitaminok és nyomelemek forrása is.

Mi történne, ha jelentősen csökkenne a beporzók száma? A legvalószínűbb következmény, hogy az élelmiszerboltok zöldség-gyümölcs részlegeinek kínálata sok helyen a felére csökkenne. A terméshozamok csökkenése miatt nőne az alultápláltság kockázata, és nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az olyan növények, mint a kávé vagy a kakaó kiemelten fontos bevételi forrást jelentenek több fejlődő országban – hívja fel a figyelmet az IPBES-jelentés.

A Beporzás, beporzók és élelmiszertermelés – tematikus értékelés című jelentésben az IPBES szakértői javaslatokat is adnak arra, hogy miként lehet megóvni a globális ökoszisztéma e kritikus fontosságú elemét. A jelentés újdonsága, a szakterületre vonatkozó tanulmányok, kutatások összegzése mellett az is, hogy a testület beépítette a hagyományosan növénytermesztéssel foglalkozó közösségek évszázadok alatt felhalmozott tapasztalati eredményeit. A jelentést elfogadó nemzetközi tanácskozáson Magyarországot Báldi András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) igazgatója képviselte, a jelentés megírásában pedig vezető szerzőként vett részt Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA ÖK Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport kutatója.

Hány faj érintett az IPBES által jelzett negatív folyamatokban?
Csak vadméhekből mintegy 20 ezer fajt tart nyilván a tudomány. A méheken kívül sok lepkefaj, darázs, legyek, egyéb rovarok, valamint denevérfélék és madarak vesznek részt a beporzásban. Az IPBES összegzése szerint a világ éves élelmiszertermeléséből 235-577 milliárd dollárra rúg az a mennyiség, amely direkt módon a beporzóktól függ. Csak egy példa: a csokoládé alapanyaga a kakaófa magja. Az éves kakaóbab-termés értéke 5,7 milliárd dollárra rúg; a növény beporzását többek között gubacsszúnyog-félék végzik.

A beporzóktól függő mezőgazdasági termelés az utóbbi 50 évben a háromszorosára bővült a korábbiakhoz képest, azzal együtt, hogy a beporzókat igénylő kultúrnövények hozama kevésbé stabil, mint a beporzókat nem igénylőké.

A beporzók tevékenysége olyan haszonnövények szempontjából is lényeges, mint a gyapot, de sikeressége befolyásolja a bioüzemanyag-alapanyag pálmaolaj és egyes gyógynövények hozamát is. Az IPBES-jelentésben azt is kiemelik a szakértők, hogy a vadon élő virágos növények 90 százaléka többé-kevésbé szintén igényli a beporzást. A beporzás biztosabban végbemegy, ha vad fajok és házi méhek egyaránt részt vesznek benne.

Mi fenyegeti a beporzókat?
A gerinces beporzók 16 százalékát világszerte a kihalás fenyegeti. Noha a rovarokról nem készült ilyen világméretű értékelés, egy-egy nagyobb régióval, több országgal foglalkozó kutatások szerint e fajok esetében is jelentős a fenyegetettség, különösen a méhek és a lepkefajok esetében. A rovar beporzók több mint 40 százalékát helyi jellegű veszélyek fenyegetik.

„Számuk elsősorban a földhasználat változása, az intenzív mezőgazdasági eljárások és a növényvédőszerek alkalmazása, az invazív fajok, betegségek és kártevők megjelenése, valamint a klímaváltozás miatt csökken” – mondja Sir Robert Watson, az IPBES alelnöke. A vadon élő beporzók számának csökkenését eddig Északnyugat-Európában és Észak-Amerikában igazolták vizsgálatok. A világ többi részéről hasonlóan nyugtalanító eredmények érkeztek, azonban a vizsgálati eredmények még túl gyérek ahhoz, hogy nagyléptékű következtetéseket lehessen levonni belőlük – derül ki az IPBES-jelentésből. A kutatók szerint a növényvédőszerek – beleértve az EU-ban korlátozás alá eső neonikotinoid hatóanyagú csávázószereket – világszerte veszélyeztetik a beporzókat, hozzátéve, hogy a hosszú távú hatások még nem ismertek. Egy farmokon végzett kutatás szerint például a neonikotinoidos csávázószerek károsítják a vadméheket, a házi méhre nézve azonban nem egyértelműek az eredmények.

A jelentés a genetikailag módosított növényekre (GMO) is kitér. Az ilyen haszonnövények rendszerint jól tolerálják a növényvédőszereket, vagyis e vegyületeket olyan koncentrációban lehet alkalmazni, amelyek jó eséllyel kipusztítják a gyomokat a táblából, ezáltal viszont a beporzók táplálékforrásai beszűkülnek. A szakértők ugyanakkor hozzáteszik, hogy alig ismerjük a GMO-termesztés indirekt és nem végzetes hatásait a beporzókra nézve, és e tényező emiatt rendszerint nem szerepel a kockázatfelmérések szempontjai között.

Mit lehet tenni a védelmükben?
A jelentés szerint egyértelműen a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele a megoldás. A szakértők az alábbi konkrét intézkedéseket javasolják:
A termőföldeken létesítsenek vadvirágokkal borított sávokat
A termelők egész tájakra kiterjedően biztosítsák vagy növeljék a beporzók élőhelyeinek változatosságát, ennek során használják fel a mozaikos jellegű élőhelyeket kialakító, hagyományos mezőgazdálkodási módszereket
Csökkentsék a növényvédőszer-használatot: keressenek vegyszermentes módszereket a károk elhárítására, új technológiákkal csökkentsék a vegyszerek szóródását
Javítsák méhtartás körülményeit (ide értendő a kórokozók elleni védekezés, a méhkereskedelem és -tartás hatékonyabb, jobb szabályozása)

Forrás: MTA

Hozzászólások

Tíz fotó, öt érdekesség a Cook-szigetekről

Tíz fotó, öt érdekesség a Cook-szigetekről

A Csendes-óceán szigetországait végigjárva meglehetősen biztos vagyok abban, hogy a Cook-szigetek a legcsodálatosabb.

Különleges faj érkezett a Miskolci Állatkertbe

Különleges faj érkezett a Miskolci Állatkertbe

Egy hattagú örvös mangábé csapat érkezett a Miskolci Állatkert és Kultúrpark Afrika-házának gyűjteménye. Magyarországon jelenleg kizárólag itt lehet őket megcsodálni.

A kardszárnyú delfineknél is igen fontosak a nagymamák

A kardszárnyú delfineknél is igen fontosak a nagymamák

Az ember esetében a nők menopauza utáni hosszú

Lila petéket rak az újonnan felfedezett pók

Lila petéket rak az újonnan felfedezett pók

Az új pókfajt néhány éve látták először, azóta megszületett a tudományos leírása.

Vadludak földön, vízen, levegőben

Vadludak földön, vízen, levegőben

2019-ben végre testközelből sikerült megcsodálni az Öreg-tóról útnak induló szárnyasok tömegét.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket