Tünde, Jusztinusz2020. június 01., hétfő
Természet

Három az egyben: prémfeldolgozó, rejtekhely, trónterem

2016.11.19.Babinszki Edit
National Geographic Magyarország

A Gerecse egyik legismertebb barlangját, a Tatabánya felett tátongó Szelim-lyukat már 200 ezer éve kisebb-nagyobb megszakításokkal használjuk mi, emberek.

A Szelim-lyuk néhol 14 méteres magasságot elérő ürege.
Fotó: Babinszki Edit

A régészeti és őslénytani jelentősége, valamint tájképi értéke miatt 1982 óta fokozottan védett barlang a Kő-hegy nyugati oldalának sziklafalában nyílik. Messziről szembetűnő, 10 méter széles, 7,5 méter magas, impozáns sziklakapuja mögött egy 45 méter hosszú, néhol a 14 méteres magasságot is elérő, hatalmas csarnok rejtőzik. A barlang középső részén egy 7–8 méter átmérőjű, a végében egy kicsit kisebb mennyezeti felszakadás vezet a felszínre. A barlangot vízfolyás vájta ki a vastagpados Dachsteini Mészkőből.

A kontinensek elhelyezkedése és a Dunántúli-középhegység helyzete (csillaggal jelölve) a késő-triászban (kb. 229-200 millió évvel ezelőtt) (Konrád Gy. és Budai T. nyomán).

A Gerecse fő tömegét alkotó Dachsteini Mészkő – nevét a felső-ausztriai Mészkő-Alpok legmagasabb hegycsoportjáról kapta – körülbelül 210 millió évvel ezelőtt keletkezett. Akkortájt az összes szárazföldet magába foglaló szuperkontinens, a Pangea már elkezdett feldarabolódni, amelynek következtében a mai kontinensek később fokozatosan önállóvá váltak. Az a terület, ahol a mai Dunántúli-középhegység és benne a Gerecse rétegsora képződött, a Panthalassa ősóceánnak az őskontinensbe keletről messze benyúló részén, a Tethys-óceán nyugati elvégződésében lehetett, az Egyenlítőtől közvetlenül északra. Ezen a területen a triász időszak végén, az óceánt szegélyező selfen egy több 10 kilométer széles és több 100, akár 1000 kilométer hosszú, teljesen összefüggő, sekélytengeri karbonátos pad, úgynevezett karbonátplatform jött létre. Olyan lehetett ez a környezet, mint jelenleg a Bahamák vidéke. A sekély, meleg tengerben és a tengerparti síkságon évmilliókon át rakódtak le azok a meszes üledékek, amelyekből később a több száz méter vastag mészkősorozat keletkezett.


A csarnok 7-8 méter átmérőjű, a hegytetőt átlyukasztó felszakadása.
Fotó: Babinszki Edit

A fehér, világosszürke színű Dachsteini Mészkő ciklikus felépítésű: az úgynevezett Lofer-ciklus egy körülbelül 10-15 centiméter vastag vöröses réteggel kezdődik, amelyben száradási repedések és ősi talajnyomok figyelhetők meg. Ez a ciklustag a tenger visszahúzódásakor, egy rövid ideig tartó szárazulati periódusban keletkezett, a platform felszínének talajosodása során. A tengerszint emelkedésének eredményeként erre a rétegre az árapálysíkságon képződött, milliméteres lemezekből felépülő sztromatolit réteg került. (A sztromatolitok fotoszintetizáló kékbaktériumok által létrehozott lemezes szerkezetek, melyek már 3,5 milliárd éve megtalálhatók a Földön.) A ciklus zárótagja a platform lagúnájában, 15-20 méter mélységben, az árapályöv alatt keletkezett. Ez a masszív pad általában a ciklus legvastagabb tagja, vastagsága elérheti a 2-3 métert.


A felső-triász korú Dachsteini Mészkő nem ritkán 2 méteres vastagságot is elérő padjai.
Fotó: Babinszki Edit

A Gerecse barlangjairól először Bél Mátyás tesz említést, az 1723–1742 között készült, latin nyelvű munkájában. A Komárom vármegye leírását tartalmazó szöveg hét barlangot említ, köztük a Szelim-lyukat, másik nevén a Szent Vit barlangot. A részletes leírásból kirajzolódik a barlang legendája is: „Vittlyuk-hegye, Szent Vit barlangjáról nevezetes hegy. (…) Az a hír járja, hogy hajdan, amikor a barbár tatárok és törökök a magyar népet fogságba hajtották volna, s az a barlangba menekült, egy asszony vallomása folytán,- aki szopós gyermekének sírása miatt kijött, majd fogságba esett –, a barbárok felkutatván őket, mivel a barlangba máskép nem tudtak behatolni, felülről mindenkit, aki bent bújt, füstbe fojtottak. Láttuk két halomban összegyűjtve a legyilkoltak csontjait oly nagy sokaságban, hogy ilyen csonttömeg rájuk sütötte a vádat; és még hallgassunk arról, amit a régiek vétkesen elpusztítottak.”

A legenda eredete feltehetően arra a feltűnően nagyszámú emberi csontmaradványra vezethető vissza, amelyek a barlang padlóját borították és a feltárás közben kerültek elő a barlangi kitöltés legfelső rétegeiből. Ezek nagy része – a csontok mellett talált pénzérmék alapján – a tatárjárás idejéből származik. De azt is rebesgették a helyiek, hogy Szelim szultán itt rejtette el a kincseit, amit egy mérges leheletű sárkány őriz. A történetnek annyi valóságalapja van, hogy a Szelim-lyuk mélyén Kessler Hubert barlangkutató szén-dioxidot talált.


A barlang déli bejárata egy alig 70 cm átmérőjű, szűk „rókalyuk”.
Fotó: Babinszki Edit

A barlang szisztematikus régészeti feltárása 1934-ben kezdődött Gaál István régész vezetésével, melynek során a csarnok néhol 12,5 méter vastagságot is elérő kitöltését pár hónap alatt teljesen eltávolították. A kitöltés legfelső, holocén rétegéből az emberi maradványokon kívül az újkőkortól a középkorig terjedő korú kő- és csonteszközök, kerámiatöredékek kerültek napvilágra.

A rétegsorban kicsit lejjebb, a jelenkori humusz alatt megtalált néhány jó minőségű nyersanyagból pattintott, kisméretű, karcsú kőpenge és egy átfúrt farkasfog amulett már a késő-paleolit korszak emléke. Hogy hogyan élhettek ekkortájt az emberek ezen a vidéken, arról Dobosi Viola régész írt részletesen: „18-20 ezer évvel ezelőtt a Kárpát­medence belső területein száraz lösz sztyepp volt, nagy csordákban rénszarvasok és vadlovak legeltek, és ezek voltak az ősemberek legfontosabb vadászzsákmányai. A száraz, hideg és hosszú teleket rövid és hűvös nyár váltotta fel. (…) A tábortüzek fáját csak a csekély vízhozamú, lassú folyók partján vagy védettebb hegyoldalakon gyűjthették: fenyőfélék, fűz, nyírfa szeneket határoztak meg a telepek tűzhelyeiből. Az a néhány kőeszköz, amelyet ebből a rétegből ismerünk, megegyezik az északkelet-dunántúli szabadtéri lelőhelyek anyagával. A Duna menti magasteraszokon, feltehetőleg bőrrel borított, kerek alapú sátrakban tanyáztak ezek a jégkor-végi vadászok, s a réncsordák vándorlásának útvonalát és rendszerességét kihasználva, néhány hetes vadászatokat rendeztek a gázlók környékén. Bizonyosan kihasználták a barlangok nyújtotta menedéket, s átmeneti tanyának, raktárnak használhatták a Szelim-barlangot is. (…) Más lelőhelyeken megfigyelt jelenségek alapján feltételezhető, hogy a barlang a környéken sikeresen vadászó felső-paleolit közösségek prémfeldolgozó műhelye, raktára lehetett.”

A Szelim-lyukból előkerült fog- és csontmaradványok a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Földtani Gyűjteményéből (Lantos Zoltán felvétele).

Mélyebbre ásva került elő a barlang egyetlen olyan kőeszköze, amely már egy 30-40 ezer évvel idősebb ősemberi kultúra emlékeit őrzi: a tűzkőből készült kaparó már a középső-paleolit Jankovich-kultúrához sorolható. Ekkor, az utolsó eljegesedés kezdeti szakaszában a vadászok olyan állatfajokkal éltek egy időben, amelyek mára már kihaltak. Ilyen volt a barlangi medve és a gyapjas orrszarvú. Ez utóbbit bizonyosan vadászták, zsákmányként kerültek csontjai a barlangba. Ezzel szemben a barlangi medve csontjai között előfordulhatnak olyanok is, amelyek természetes módon elpusztult állat maradványai, hiszen ezek az állatok ebben a barlangban is élhettek.

Végül a barlangkitöltés legmélyéről, a legidősebb rétegekből számos nagyemlős (mamut, ősbölény, barlangi medve, óriásszarvas, barlangi hiéna) csontmaradványa mellől megmunkált kavics- és kovaeszközök kerültek elő. A kutatók tűzhelymaradványokat és elszenesedett fatöredékeket is találtak. Mindezek a 70-80 ezer évvel ezelőtt itt élt neandervölgyi ősember különböző csoportjainak, a tatai típusú mamutvadász és az érdi típusú barlangi medvevadász jelenlétére utalnak.

Dobosi Viola így írt róluk: „Az első betelepedők az utolsó eljegesedést megelőző enyhe időszak (Riss-Würm interglaciális) végén laktak itt. A Neander-völgyi ősemberek eszközeit kvarcitkavicsból készítették. A környéken nem voltak tipikusan barlanglakók. Nyersanyagukat folyók hordalékában gyűjtögették, gyakran telepedtek meg mésztufa-medencében (Tata) vagy sekély völgyekben (Érd). Itt, a Szelim-barlangban, a középső-paleolit kori kitöltés vastagságához képest igen gyér leletanyag is rövid ideig tartó, átmeneti betelepedést bizonyít. A kavicseszközökkel együtt előkerült állatcsontok egy része is síkvidéket kedvelő fajokhoz tartozik.”

A barlang tehát egyike hazánk legfontosabb középső őskőkori lelőhelyeinek. Tágas, emberi megtelepedésre alkalmas belső tere a jégkorszak utolsó százezer esztendejében csaknem folyamatosan az ősemberek szállása volt. Jóval később, a tatárjárás idején itt rejtőzött a környék lakossága. Ám napjainkban is kihasználjuk ezt az egyedülálló barlangot: a Magyarországon forgatott Eragon című filmben Galbatorix trónterméül szolgált.

Kilátás Tatabányára a barlang nyugati, 10 méter széles bejáratán keresztül.
Fotó: Babinszki Edit

A Szelim-lyuk a tatabányai Turul-emlékműtől közelíthető meg a legkönnyebben: a parkolóból egy pár száz méteres, nagyon könnyen járható, kavicsos tanösvény és egy rövid lépcsősor vezet a barlanghoz. Az ösvényen sétálva a Gerecse földtanával is megismerkedhetünk: méteres sziklatömbök és magyarázótáblák mutatják be a hegységet felépítő kőzeteket.

Hozzászólások

Kirepültek a vándorsólyom fiókák

Kirepültek a vándorsólyom fiókák

A sziklák oromzatán, üregeiben költő vándorsólyompárok (Falco peregrinus) a napokban tanítják repülni, a zsákmány elejtésére a frissen kirepült fiatalokat.

Kihaltnak vélt méhfajra bukkantak Floridában

Kihaltnak vélt méhfajra bukkantak Floridában

A kékesen fénylő faliméhet utoljára 2016-ban látták, ám csak 5 évvel korábban fedezték fel.

2020. május asztrofotója: A Fiastyúk

2020. május asztrofotója: A Fiastyúk

Mutathat-e újat az égbolt egyik legszembetűnőbb, legismertebb csillaghalmaza?

Balaton-felvidéki kéktúra – 2. rész: Mindszentkálla – Csobánc – Káptalantóti

Balaton-felvidéki kéktúra – 2. rész: Mindszentkálla – Csobánc – Káptalantóti

Ez a rész a Balaton-felvidék kéktúra Mindszentkállától káptalantótiig tartó szakaszát mutatja be, annak látnivalóival és csapatunk élménybeszámolójával.

Hazánk legmélyebb állóvize

Hazánk legmélyebb állóvize

A Rudabányai-tó mélysége, van ahol, megközelíti a 60 métert, így hazánk legmélyebb állóvize.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket