Izsó, Tália, Natália, Zamfira2019. augusztus 26., hétfő
Természet

Rovarszámlálás Dél-Angliában

2016.12.27.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Először sikerült brit kutatóknak felmérniük, hány milliárd költöző rovar szeli át az eget Dél-Anglia fölött évente.

Katiabogarak
Fotó: Profimedia

A kutatók azt állapították meg, hogy évente 3,5 ezermilliárd bogár és lepke vonul át, az emberek számára észrevétlenül, nagy magasságban Dél-Anglia fölött – írta a BBC hírportálja.

A számoláshoz a kutatók vertikális radart és léggömbökre szerelt rovarhálókat használtak. Tíz éven át figyelték, hány rovar repül át éjjel és nappal a 150-1200 méter magasan elhelyezett eszközök környezetében. Noha az átvonulók elsöprő többsége apró teremtmény volt – gabonatetvek, legyek és muslicák -, nagyobb rovarok, zengőlégyfélék, katicabogarak, lepkék is akadtak köztük.


Fotó: Ian Woiwod/Science

A meglepő felfedezések egyike volt, hogy míg a kisebb rovarokat nem befolyásolta a szélirány, elindultak mindenképpen, addig a nagyobb testűek mozgása szabályosságot mutatott. „Ezek a rovarok érzékelik a szélirányt és eldöntik, az adott napon felszálljanak-e. Ez azt jelenti, hogy van valamiféle iránytű-mechanizmusuk, ami jelzi az égtájakat és azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy amikor magasra szállnak, felmérjék a szélirányt, közvetítik az iránytűszervnek és döntést hoznak, repüljenek-e” – magyarázta Jason Chapman, az Exeteri Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A kutatók északi irányú migrációt figyeltek meg tavasszal, majd déli irányút ősszel. A kutatás egy évtizede alatt az északi és déli irányba vonuló rovarok mennyisége azonos volt. Meglepetésnek számított a megtett távolság és az utazási sebesség is. Voltak rovarok, amelyek óránként 36-58 kilométeres sebességgel vonultak és akár 200-300 kilométert is megtettek.

A rovarok vonulásának hosszú távú tanulmányozása sokat segíthet a környezeti változások vizsgálatában, mivel az évmilliók evolúciójával kialakult vándorlási folyamat nagyon összetett viselkedést igényel és igen érzékeny az éghajlati változásokra. „A globális klímaváltozás egyes fajok pusztulását hozhatja, mások azonban igen gyorsan alkalmazkodnak és nagy veszélyt jelenthetnek az élelemtermelésre” – mondta Ka S. (Jason) Lim, a Rothamsted Research kutatója, a tanulmány másik szerzője. Becslésük alapján Dél-Anglia fölött körülbelül 3200 tonna biomassza repül minden évben, ami 20 ezer rénszarvasnak felel meg. „Majdnem nyolcszor akkora tömeg, mint a vándormadaraké” – tette hozzá Chapman.

Hozzászólások

Közép-Ázsia apró madara: himalájai füzike

Közép-Ázsia apró madara: himalájai füzike

Nagy kedvenceim a füzikék (Phylloscopus), a madárvilág apró, gyors mozgású énekesmadarai.

Komplex társas csoportokban élnek az ördögráják

Komplex társas csoportokban élnek az ördögráják

Az Indiai- és a Csendes-óceán területén él a zátonylakó

Gyalog a Jangce folyó mentén

Gyalog a Jangce folyó mentén

Ash Dykes, walesi extrém sportoló, kalandkereső elsőként gyalogolt végig a Jangce folyó mentén.

A felfedezésre váró Belarusz

A felfedezésre váró Belarusz

Fehéroroszországban nagyszerű emberekkel és történetekkel, tájakkal és annyi felfedezetlen szépséggel találkoztam, hogy már most egészen biztosan tudom, még visszamegyek.

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Egy új-zélandi faj megmentésén évtizedek óta fáradoznak a szakemberek.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket