Albert, Lipót2019. november 15., péntek
Természet

Túl a verseny háromnegyedén, csendes vizeken

2017.01.17.MTI/NG
National Geographic Magyarország

Fa Nándor tartósan a 8. helyen hajózik, túl a táv háromnegyedén és a Horn fokon, most éppen csendesebb vizeken.

A magyar versenyző 2017. január 9-én, magyar idő szerint hétfő reggel megkerülte a Horn-fokot a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen. A magyar versenyző honlapjának bejegyzése szerint 1985 óta immár ötödik alkalommal sikerült elérnie Dél-Amerika legdélebbi pontját, másodszor a magyar tervezésű és építésű hajójával, a Spirit of Hungaryval.

A Horn-fok egy meredek sziklás hegyfok Dél-Amerika legdélibb csücskén. Itt hajózni emberfeletti munka. Az éghajlat egész évben hűvös, szeles, erőteljes áramlatok és az Antarktiszról leváló jéghegyek balesetet okozhatnak.

Az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Varga Lajos a Spirit of Hungary Team képviseletében elmondta: „Lehet hátrébb és előrébb is kerülni, kérdés, hogy a változatos szélviszonyok között hogyan tudja megtalálni a legjobb szélhullámot. A fizikai felkészültség mellett a vitorlázásban is nagy szerepe van a mentális állapotnak, mert sok minden fejben dől el. Ha nincs szél, el kell viselni azt a mentális terhelést, azt a stresszes állapotot, hisz ilyenkor alig lehet haladni.”

Fa Nándor a spiritofhungary.hu weboldalon 2017. január 16-án este a következőket írta: „Most meg túl békés lett a világ, de talán majd javul ez is. Szép, hogy süt a nap, de nagyon szeretnék haladni is, hazafelé.”

Hozzászólások

2019 legviccesebb természetfotói

2019 legviccesebb természetfotói

A Comedy Wildlife Photography Awards zsűrije bemutatta az idei év legviccesebb természetfotóját.

Pingvin lett a 2019-es év madara Új-Zélandon

Pingvin lett a 2019-es év madara Új-Zélandon

A sárgaszemű pingvin, maori nevén a hoiho lett idén az év madara Új-Zélandon.

Vadon élhetnek európai bölények az Őrségi Nemzeti Parkban

Vadon élhetnek európai bölények az Őrségi Nemzeti Parkban

Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetven hektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét.

Videón a fehér cápát üldöző kardszárnyúak

Videón a fehér cápát üldöző kardszárnyúak

A dél-afrikai Mossel-öböl a bőséges zsákmány miatt rengeteg cápának és kardszárnyúnak ad otthont.

Különleges színű baktériumok nyomában Gemencen

Különleges színű baktériumok nyomában Gemencen

Gemencet járva már régebben is megfigyeltem, hogy alacsony vízállás idején a Vén-Duna medrében kis források bukkannak elő.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket