Kis hortobágyi anzix
Nos, amit én tudok erről a pusztáról, az a nagy semmi, két végtelen mindenségéből áll.
Itt találkozik egymással az ég és a föld, hogy egyesülhessenek egy közbülső matériában, amit mi látóhatárnak hívunk.
Ott ahol felhők építenek tornyokat a síkságra, esők lelógó lábai figyelmeznek a tágasságra és októberben a magas kékség szótlanul áll a puszta harmatgyönggyel kirakott pókhálói felett. És ha esteledik, színei egyre mélyülnek, és ha már a szürkület belefetyelte az összes tintakéken inneni árnyalatot, valahonnan nehéz szárnysuhogások hallatszanak és szürke nagytestű madarak érkeznek szigorú hadrendben. Darvak, akiket ha nézünk, mindnyájan elszótlanodunk. Talán konok akarásuk miatt, talán vándor mivoltuk miatt, mert mi ugyan legyőztük a szükséget, de cserébe odaadtuk álmainkat és ezek a messze hangzó, lélekmarkoló hangok valahol ezen elvágyódó felünket rezegtetik meg.
Aztán itt a Hortobágy másik megközelítése, a szittya gyökerekkel és hajdúböszörményi slambuccal, ami alapanyagait nézve egy rém egyszerű étel, de fortélyos elkészítése valószínűleg genetikusan öröklődik és alattomosan eteti magát.
A puszták látogatásánál fő szabály, hogy kocsinkkal esőgyanús időben egy métert sem szabad eltávolodni az aszfalttól, mivel a szoloncsákos réti talaj pár csepptől is kenőszappan állagúvá válik, amiben aztán a sokat próbált terepjáró úgy csúszkál egy helyben, mintha násztáncolni akarna.
Sziksófű (Salicornia prostata)
No de most már beszéljünk a növényekről! Ami először a botanikusnak szembetűnik, az az élőhelyek csodálatos, tíz-húsz centiméteres szintkülönbség okozta mozaikos változása. Így egymás mellett helyezkedik el a vakszik, amint azért élnek egyes elvetemült növények, mint a sziksófű, sóballa és sziki ballagófű, amelyek ősszel csodálatos és meghökkentő színekbe öltöznek, úgymint égőpiros, vagy babarózsaszín. Ezt követheti egy ürmös sziki gyep majd hangyányival feljebb egy pusztai cickafarkas gyep, amelyben Nagyiván mellett a pusztai tyúktaréj virágzik, és amelyet a botanikusok több évtizedes munkával választottak le a teljesen más élőhelyeken előforduló cseh tyúktaréjról, ami mutatja, hogy a botanikusság nem egy profitorientált szakma.
A fent említett növények egyébként a szikárszikkel együtt a libatopfélék ármányos nemzetségéhez tartoznak, ahová a legtöbb herbicid rezisztens faj is, úgyhogy kijelenthetjük, hogy sok védett növény tanulhatna tőlük egy kis életrevalóságot, mint például a nyári füzértekercs orchidea. A szikársziket, máskülönben a botanikusok oknyomozó üzletága szerint, a Mezőségből származó erdélyi birkák hozták be a Kecskereki-pusztára.
Tündérfátyol (Nymphoides peltata)
Amúgy meg nem csak sziki növényzetben kell gondolkodni. Hortobágy község környékén működő és nem működő halastavak vannak, vidám és szomorú békadalolással és akkora tündérfátyol mezőkkel, amit elhinni sem lehet, muszáj látni. A tündérfátyol az, ami egyébként képes felvenni a tündérrózsással szemben az ájulatba esési versenyt, de a vízitök mindenképpen harmadik, bár a jóképű növénynek semmi tök jellege nincs.
Ha már itt tartunk, a legbénább növénynévre szerintem a varádicslevelű ördögpirula tarthat számot, bár Király Gergely mester újabban a rövidebben hangzó begencs nevet javasolja, ami kissé a nyelvújítás viharában elveszett valaminek tűnik.
Réti cankó (Tringa glareola)
Darvak
És persze hát madár is van ott, kicsi, nagy, közepes, sivító, éneklő, kelepelő, trillázó – egyszóval mindenfajta, ami számomra csak úgy értelmezhető, hogy nagyon sokféle vizes élőhely található a Hortobágyon, ahol a kacsáktól és gémektől kezdve a partszéleken rohangászó cankókig és lilékig mindegyik megtalálja a maga számítását, illetve a szárazföldiek is, a fűre alapozott mérhetetlen sáskatömeg dézsmálásával.
Erdővel a puszta természetesen rosszul áll, bár vannak sziki tölgyesei-ligetesei, amelyek közül többet megvett például Debrecen városa az 1800-as években és onnantól kezdve, aki oda rossz szándékkal belépett, mint makkoltatás, avagy ne adja isten fakivágás, azt úgy megbüntették, hogy a mai NAV is tanulhatna tőlük. Amúgy meg kimondottan gazdag cserjeszintű és rettenetesen pókhálós erdőkben, amelyeknek igazából a szegélye érdekes, úgyhogy ha másért nem is, ezért mindenképpen szívleljük meg a fokozottan védett, belépés csak engedéllyel c. táblát a sarkukon, amely természetesen a vadászokra soha nem vonatkozik, mert elég sok szóró és magasles van köröttük.
Írta: Molnár Péter
Fényképezte: Ifj. Vasuta Gábor