Konstantin, András2019. május 21., kedd
Természet

Egyetlen éjszakai fotóban hetek munkája is lehet

2017.02.16.MTI
National Geographic Magyarország

Máté Bence a World Press Photo 2017 Természet kategóriájának harmadik díjazottja elárulta, hogyan készültek a fotók.

Máté Bence sorozatának egyik képe. A fotográfus harmadik lett a Természet sorozat kategóriában, a World Press Photo nemzetközi sajtófotóversenyen 2017. február 13-án.
Fotó: MTI/AP/World Press Photo/Máté Bence

„Olyan képi világot szerettem volna mutatni, amelyet szabad szemmel nem lehet látni” – mondta Máté Bence el az MTI-nek és azt is hozzátette, hogy egyetlen éjszakai fotóban néha hetek munkája van. A fiatal magyar természetfotós egy éjszakai állatfotókból összeállított, tízdarabos sorozattal érdemelte ki a világ legnagyobb presztízsű fotópályázatának díját.

Máté Bence hangsúlyozta, hogy a fotósorozatoknál fontos összefüggést találni a képek között: ezúttal magyarországi és afrikai helyszíneken készített, éjszakai állatfotóiból válogatott. „Nagyon sok projekttel foglalkoztam az elmúlt években, de talán az éjszakai fotózás volt az, amelyben a legtöbb eredményt tudtam elérni” – jegyezte meg.

Az éjjeli munkában nehézséget jelent, hogy maga a fotográfus nincs jelen a képek elkészültekor. „Olyan helyszíneket és beállításokat kell kitalálni, hogy az én jelenlétem nélkül is jó képek készüljenek – majd hozzátette: ha ilyenkor valami meghibásodik, akkor az az éjszaka elveszett a projekt számára, hiába volt a szerkezetek felépítésre szánt óriási erőfeszítés.”

Máté Bence elmondása szerint az éjszaka hatását akkor lehet a legjobban visszaadni, ha a képen látszanak a csillagok, ehhez pedig nem lehet az égen a hold, de természetesen felhők sem, így azonban az éjszakák nagy többsége nem alkalmas fotózásra. Szükséges továbbá az is, hogy a fotózni kívánt állat éppen megfelelő távolságra legyen a kép elkészültekor, ehhez pedig nagy szerencse is kell.

Mint felidézte, három éven keresztül járt Tamásiba, míg végül rengeteg energiával sikerült néhány dámszarvast lefotóznia: az esetek többségében ugyanis vagy nem jöttek az állatok, vagy felhős volt az ég, vagy „összecsíkozták” a repülők a képet, vagy lemerültek az akkumulátorok, vagy a Hold világította túl a csillagokat.

Az afrikai elefántot és a háttérben zebrát ábrázoló képhez Máté Bence 35 éjszakán keresztül készített alkalmanként átlagosan 1500 felvételt, ebből az első 10 éjszakán semmi sem jött a kamera elé. A fülelő oroszlánt megörökítő fotóhoz 35 estén keresztül kísérletezett távirányításos fotózással Afrikában, ezalatt összesen 50 000 felvételt készített, amiből összesen hármon volt oroszlán.

Afrika igen alkalmas az éjszakai fotózásra, mert sok nagyméretű állat él ott – mutatott rá Máté Bence, hozzátéve: a legtöbb csillag nagy látószögű objektívvel látszódik, ezzel azonban kicsinek tűnik a képen látható állat. A sorozat egyik darabján feltűnő elefánt például három, a dámvadak pedig két méterre voltak a fényképezőgéptől.

Az éjszakai fotózásnak azonban néha heteken keresztül nincs produktuma, ezt Máté Bence is csak úgy tudja vállalni, hogy közben más projekteken is dolgozik, a napokban kormoránokat fényképezett napközben.
Máté Bence felidézte, hogy a világ legnagyobb természetfotós-versenyén, a Wildlife Photographer of the Year pályázaton már csaknem húsz díjat nyert, éjszakai felvételeivel az elsősorban sajtófotósok számára kiírt World Press Photo pályázaton most sikerült begyűjtenie első elismerését.

Hozzászólások

A pávapók fekete foltjai nagyon feketék

A pávapók fekete foltjai nagyon feketék

Az ugrópókok családjába tartozó pávapókok (Maratus nem

A kajmánok földjén, a világ legnagyobb mocsarában

A kajmánok földjén, a világ legnagyobb mocsarában

Egy hatalmas kajmán napozott a Transpantaneira út mentén, a Pantanal Nemzeti Park kezdetét jelző kapunál. Mint egy gondos portás, egykedvűen szemlélte az érkezőket.

Természetfotós hétvége a Tisza-tónál

Természetfotós hétvége a Tisza-tónál

A szervezők várják a természetfotózás szerelmeseit és művelőit 2019. június 1-én és 2-án a Tisza-tóhoz! .

Érdemes lenne újragondolni a veszélyeztetett faj fogalmát!

Érdemes lenne újragondolni a veszélyeztetett faj fogalmát!

Azokat a fajokat tekintjük veszélyeztetettnek, a jelen meghatározás alapján, amelyek egyedszáma kritikusan alacsony szintet ér el.

Egy különleges erdei korhadéklakó bogár

Egy különleges erdei korhadéklakó bogár

Mikor egy barátom fotói között gyerekkoromban megpillantottam, az orrszarvúbogarat ( Oryctes nasicornis) nem gondoltam volna, hogy több évtizednek kell eltelnie, míg a természetben találkozhatok vele.

National Geographic 2019. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket