Friderika2019. szeptember 20., péntek
Természet

Több százmillión láthatják a teljes napfogyatkozást

2017.06.23.NG
National Geographic Magyarország

Kilencvenkilenc éve nem látott teljes napfogyatkozásra készül az Egyesült Államok: augusztus 21-én a nyugati parttól a keleti partig, egy az egész országot átszelő sávban látható lesz, ahogy a Hold teljesen kitakarja a Napot.

Legutóbb 1979-ben volt olyan teljes napfogyatkozás, amely a kontinentális Egyesült Államok egyes részeiről látható volt, a mostanihoz hasonló esemény azonban utoljára 1918-ban következett be – számolt be az MTI.

Teljes napfogyatkozás esetén a Hold elhalad a Nap és a Föld között, rövid időre teljesen kitakarja a Napot, így annak csak külső légköre, koronája látható az égbolton. Kedvező időjárás esetén augusztus 21-én Oregontól Dél-Karolináig 14 államban lesz megfigyelhető a teljes napfogyatkozás délelőtt 10 óra 16 perc és délután 2 óra 48 perc között.

20 nemzeti parkon is átvonul az árnyék

Az “amerikai sötétség” lázban tartja a tudósokat és a lakosságot is. Az Egyesült Államok északnyugati térségétől délkeletig húzódó, mintegy 100 kilométer széles sávban látható égi jelenség mintegy két és fél percig tart majd. Ezen a területen 12 millióan élnek, további 200 millióan pedig egy napi utazásra. Ráadásul a Hold árnyéka 20 nemzeti parkon is átvonul.

Sok városban fesztiválokkal készülnek a látványosságra, a szállodaszobákat sok helyen már évekkel előre lefoglalták. A hatóságok – amelyek pontosan két hónappal az esemény előtt, szerdán indítottak kampányt a lakosság tájékoztatására – forgalmi dugókra is számítanak, amikor az ég elsötétül Oregontól Dél-Karolináig.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatallal (NOAA) és más intézetekkel közösen Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján Martin Kopp, az országos autópálya-kezelő hatóság munkatársa arra szólította fel az embereket, hogy ne az utolsó pillanatban induljanak útnak, és ne táborozzanak le az autópályák mentén.

A szakértők arra is figyelmeztetik az érdeklődőket, hogy speciális szemvédő nélkül csak akkor biztonságos a Napba nézni, amikor a napfogyatkozás eléri a csúcsát, tehát a Nap felszínét teljesen kitakarja a Hold.

Óriási a tudományos készülődés

A tudományos megfigyelések előkészületei is zajlanak már: 11 műhold, három repülőgép és több mint 50 meteorológiai léggömb figyeli majd a napfogyatkozást, amelyet élőben is közvetítenek. A megfigyelésben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái is részt vesznek. Emellett a Földről több ezer privát teleszkóp is követi, amint a Hold elhalad a Nap és a Föld között.

A kutatók célja, hogy új információkat szerezzenek a légkör változásairól és a napkoronáról, a Nap légkörének ritka és kiterjedt legkülső részéről. A meteorológiai ballonokkal a Holdnak a Földre vetett árnyékát jegyzik fel, amely nem kerek, hanem szabálytalan alakú. Ezen kívül a rövid ideig tartó “nappali éjszakának” az állatokra és a növényzetre kifejtett hatását is megfigyelik.

Mintha a világvége jönne el

Egész Észak-Amerikában tapasztalható lesz részleges napfogyatkozás, de a részleges és a teljes napfogyatkozás között “szó szerint akkora a különbség, mint az éjjel és nappal között” – mondta Rick Fienberg, az Amerikai Csillagászati Társaság kutatója. Kiemelte: még 99 százalékos napfogyatkozáskor sem látható a napkorona. Teljes napfogyatkozáskor leesik a hőmérséklet, a horizonton pedig a naplemente színei gyűrűznek.

“Az ég mély alkonyati kékké válik, előtűnnek a fényes csillagok és bolygók. Az állatok furcsán viselkednek, mintha a világ vége jött volna el” – tette hozzá.

Valahol a Földön megközelítőleg minden évben látható egy teljes napfogyatkozás, árnyéka azonban többnyire az óceánokra vagy üres területekre esik.

Hozzászólások

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Világviszonylatban elsőként Tahitótfalunál valósult meg a sötétedés után rajzó dunavirág kérészfaj védelmét szolgáló műszaki fejlesztés.

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Augusztus végén, szeptember elején vízpartok mentén találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyeket sűrűn, szinte dzsungel-szerűen belep egy növény, ez a süntök.

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez.

A kora ősz apró virága

A kora ősz apró virága

A nagy nyári szárazság után megérkeznek az augusztusi esők, majd ezt követően, úgy héttel kezd el virágozni egy szépséges növény a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket