Menyhért, Mirjam2019. augusztus 22., csütörtök
Természet

Csodás oázis Debrecen közepén

2017.07.09.Lenner Ádám
National Geographic Magyarország

Pezseg az élet a Debreceni Nagyerdő Központi Parkjában, a Békás-tó környékén és benne is.

A hídról kiváló lehetőség nyílik a halak (vörösszárnyú keszeg, kárász, díszhal), kacsák (tőkés réce), és teknősök (mocsári teknős, vörösfülű és sárgafülű ékszerteknős) megfigyelésére, szinte karnyújtásnyira vannak. Még az oly népszerű fidgetspinner pörgése is megáll egy-egy kisgyerek kezében, mikor a mocsári teknős egész közel úszik. Nem mehetünk el szó nélkül azonban a tájidegen, ámbár csodaszép ékszerteknősök mellett sem, melyek előttünk udvarolnak egymásnak. Vélhetően a lakók engedték el megunt kedvenceiket. Itt épp nagy gondot nem okoznak, a probléma akkor van, ha természetes vizekbe kerülnek. Zárt helyekről nem tudnak elszökni.

Tőkés réce fiókák

Egy jóllakott kecskebéka

Amerikai sárgafülű ékszerteknős (balra) és az őshonos mocsári teknős

Ha tekintetünk magasra emelkedik, akkor a Debreceni Egyetem főépület párkányán költő, s onnan ide repülő sarlósfecskéket láthatjuk, miközben a levegőben rovarokra vadásznak. Kissé lentebb figyelve, de tekintetünk még a levegőben maradva, messziről sirálynak tűnő, vélhetően a Fancsikai-tavak felől iderepülő fattyúszerkőket pillanthatunk meg, miközben gyors, éles cikázással keresik a tóból kikapható halakat, sikerrel. Jelenléte jelzi számunkra, hogy valami jót csinált itt az ember. Ha a tóba nézünk, akkor a temérdek, és értékes süllőhínár tűnik szemünk elé, mely jelenleg az uralkodó vízinövénynek számít. Jól szűri a vizet és tisztán is tartja. Ezen a vízi kapron sütkéreznek a teknősök, hogy növeljék testhőmérsékletüket, a szúnyogon kövérre hízott békák százai, illetve szitakötők tucatjai teszik le petéiket a növény levelére, szárára. Az erdőben elő madarak, emlősök minden nap ide jönnek inni, és a közeli kétéltűek (békák) szaporodó helye ez a debreceni oázis.

Tőkés réce

Fattyúszerkő

Petéit lerakó szitakötő a süllőhínár között

A terület jelenleg is méltó az I. számú természetvédelmi státuszához, amit 1939-ben kapott. A Nagyerdőben 100-120 éves fák élnek, különleges védett növényfajokkal (turbánliliom, kétlevelű sarkvirág, fehér madársisak, dunavölgyi csillagvirág, magyar nőszirom) és állatokkal (rézsikló, héja, zöld küllő, harkály, csúszka, nyaktekercs, szén, kék, barátcinege, füzikék, erdei pityer, citromsármány, feketerigó, szürke és örvös légykapó, mókus, törpe és pirókegér, menyét, nyest). A terület ma az állam tulajdona, a kezelője pedig a Nyírerdő Zrt. 1939. október 10-én a Nagyerdő – északkeleti sarkának – 30 hektárnyi részét első tételként jegyezték be a Magyar természetvédelmi törzskönyvbe. Végül, 1992 tavaszán az akkori környezetvédelmi miniszter a Nagyerdő egész területére kiterjesztette az oltalmat.

Írta és fényképezte: Lenner Ádám (Tiszatáj Közalapítvány)

Hozzászólások

A felfedezésre váró Belarusz

A felfedezésre váró Belarusz

Fehéroroszországban nagyszerű emberekkel és történetekkel, tájakkal és annyi felfedezetlen szépséggel találkoztam, hogy már most egészen biztosan tudom, még visszamegyek.

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Egy új-zélandi faj megmentésén évtizedek óta fáradoznak a szakemberek.

Méhpusztulás Brazíliában

Méhpusztulás Brazíliában

Csak Rio Grande do Sul szövetségi államban 400 millió méhtetemet találtak, a méhészek négy államból jelezték a kolóniák tömeges pusztulását.

Élősködő fürkészdarazsak

Élősködő fürkészdarazsak

Igen nehéz feladat jellemezni a fürkészdarazsakat egy rövid terjedelemben. Ezért arra gondoltam, hogy inkább néhány olyan érdekesség írnék róluk, melyek engem is régóta foglalkoztatnak.

A gólyafiókák felnőttek és készülnek a hosszú útra

A gólyafiókák felnőttek és készülnek a hosszú útra

Virág Péter fotográfus még 2019. június végén készített egy fotósorozatot a fiókák gyűrűzéséről.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket