Erzsébet, Zsóka2019. november 19., kedd
Természet

Egy faj kihalása egyetlen képben

2017.11.12.NG
National Geographic Magyarország

A vadvédelmi szakemberek és az állatkertek együttes tevékenysége ellenére északi szélesszájú orrszarvúnak csupán három egyede él a Földön.

Kép Twitter/Daniel Schneider

A képet egy bostoni biológus, Daniel Schneider osztotta meg Twitter-oldalán. „Tudni akarod, hogyan néz ki egy kihalás? Íme, az utolsó hím északi szélesszájú orrszarvú” – olvasható a bejegyzésben.

Sudan 1973. november 19-én született, és hároméves korában fogták be a mai Dél-Szudán területén. Az élőlény innen került a csehországi Dvůr Králové-i állatkertbe. 2009 decemberében aztán három társával együtt Kenyába került, ahol egy speciálisan őrzött területen próbálkoznak a faj szaporításával. Az Ol Pejeta rezervátumban a nap 24 órájában fegyveres őrök védik az állatokat.

Sudan az egyetlen élő hím északi szélesszájú orrszarvú. Napjainkban rajta kívül csupán két nőstény képviseli a fajt. A szakértők már régóta kísérleteznek a faj szaporításával, a 43 éves hím – többek közt öreg kora miatt – azonban már képtelen természetes úton utódokról gondoskodni.

2017 áprilisában a szakértők a Tinderrel együttműködve népszerűsítették a tenyésztési programot. Az akció hatására közel 2,4 milliárd forintnak megfelelő összeget sikerült összegyűjteni. Az adományokat olyan kutatásokra költik majd, melyekkel növelhetik a mesterséges szaporítás hatékonyságát.

Az északi szélesszájú orrszarvúk (Ceratotherium simum cottoni) egykor Kelet- és Közép-Afrika több országában is megtalálhatóak voltak. Az 1970-es és 1980-as évek során aztán a faj egyedszámát 500-ról 15-re csökkent a vadászat miatt. Az állatokat rendszerint értékes tülkük miatt ölték meg.

2003-ra némi javulás mutatkozott, ekkorra 32-re nőtt a populáció, az év közepétől viszont ismét fellendült az orvvadászat. Az utolsó vadon élő északi szélesszájú orrszarvút 2008-ban lőtték ki. A fajt a Természetvédelmi Világszövetség a kihalástól közvetlenül veszélyeztetett kategóriába sorolja.

Hozzászólások

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Bemutatták a Nature Photographer of the Year pályázat nyerteseit.

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

November eleji kiruccanásunk célja volt megcsodálni az ősz színeit a Plitvicei-tavaknál.

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Az állatot 25 éve nem látták, most kameracsapdák felvételén ismét megjelent.

Egy apró ország az óceán szorításában

Egy apró ország az óceán szorításában

Kiribati, Óceánia apró állama, a globális felmelegedés miatt eltűnhet.

Repülő éneklő gyilkosok

Repülő éneklő gyilkosok

Megérkeztek hazánk területére a nagy őrgébicsek (Lanius excubitor). Az első példányokat a Veszprém megyei Nyírád település határában figyelték meg.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket