Izsó, Tália, Natália, Zamfira2019. augusztus 26., hétfő
Természet

Szoros versenyben győzött a 2018-as év hala

2018.01.02.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az elmúlt évek legszorosabb versenye zárult szilveszter éjjel, az év hala közönségszavazásán.

Balin egy halászati kiállításon, akváriumban
Fotó: Wikipedia

Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett versenyén a balin (Leuciscus aspius) kapta a legtöbb szavazatot.

Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját 2017 őszén hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson ezúttal 5771 voks érkezett a három jelöltre, melynek végeredményeként 38 százalékos támogatottsággal diadalmaskodott a balin, 33 százalékkal második helyen végzett domolykó (Leuciscus cephalus) és 29 százaléknyi szavazatot kapott kövicsík (Barbatula barbatula).

A Magyar Haltani Társaság elnöke az idei év hala címet elnyert balinról szólva kiemelte: a Magyarországon őshonos faj egyedei szép formájúak, nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testüket apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Bár fogaik nincsenek, de ragadozók, és menekülő zsákmányuk megragadását gyorsaságuk mellett kissé fölfelé hajló alsó állkapcsuk segíti. A balin úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos, a mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsók vörhenyesek – tette hozzá jelezve, hogy nagyra növő fajról van szó, melynek hazánkban horgászbottal eddig kifogott legnagyobb példánya 10,54 kiló volt.

Elmondta, hogy a balin főként a nagyobb folyók nyílt vizét kedveli, ahol kedvenc táplálékhala, a küsz is csapatokban jár. A kis folyóknak inkább csak az alsó, torkolathoz közeli szakaszán fordul elő. Jó alkalmazkodóképességét mutatja ugyanakkor, hogy megél a nagyobb állóvizekben, sőt még a félsós tengeröblökben is, de a vízszennyezésre érzékeny. Fennmaradását szolgáló támogatja, hogy az úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja. Magyarországi állományai stabilak, ezért horgászata a szabályok betartása mellett engedélyezett.

Harka Ákos felidézte: a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, míg 2017-ban a harcsa érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a mostani győztes sem kap aranyérmet, jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben.

Hozzászólások

Közép-Ázsia apró madara: himalájai füzike

Közép-Ázsia apró madara: himalájai füzike

Nagy kedvenceim a füzikék (Phylloscopus), a madárvilág apró, gyors mozgású énekesmadarai.

Komplex társas csoportokban élnek az ördögráják

Komplex társas csoportokban élnek az ördögráják

Az Indiai- és a Csendes-óceán területén él a zátonylakó

Gyalog a Jangce folyó mentén

Gyalog a Jangce folyó mentén

Ash Dykes, walesi extrém sportoló, kalandkereső elsőként gyalogolt végig a Jangce folyó mentén.

A felfedezésre váró Belarusz

A felfedezésre váró Belarusz

Fehéroroszországban nagyszerű emberekkel és történetekkel, tájakkal és annyi felfedezetlen szépséggel találkoztam, hogy már most egészen biztosan tudom, még visszamegyek.

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Hivatalosan 200 egyedre nőtt a kakapó állománya

Egy új-zélandi faj megmentésén évtizedek óta fáradoznak a szakemberek.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket