Vilhelmina, Januáriusz, Dorián2020. szeptember 19., szombat
Természet

Kihalás szélén az indokínai leopárdok

2018.03.03.NG
National Geographic Magyarország

A populáció egyedszáma 5 év alatt 72 százalékkal csökkent Kambodzsában.

Kép: Wikipedia

Közel áll a kihaláshoz Indokína utolsó vadon élő leopárdpopulációja – számol be a Phys.org. Az Oxford Egyetem természetvédelmi kutatócsoportjának, a Panthera globális nagymacskavédő szervezet, a WWF Kambodzsa, az Amerikai Természettudományi Múzeum és a kambodzsai földművelési, erdészeti és halászati minisztérium erdészeti osztályának közös csapata Kambodzsa keleti síkvidékén folytatott vizsgálatot.

A kutatók elemzése alapján a térségben 100 négyzetkilométerenként csupán egyetlen példány él – a populáció sűrűsége tehát rendkívül alacsony. A szakértők szerint a drámai csökkenés hátterében az orvvadászat, az állatkereskedelem, az élőhely-zsugorodás áll.

Jan Kamler, a Panthera munkatársa szerint a kambodzsai leopárdok jelentik Laosz, Kambodzsa és Vietnam utolsó leopárdpopulációját. Úgy tűnik, hogy az alfaj, az indokínai leopárd a kihalás szélére sodródott.

David Macdonald, az Oxford Egyetem szakértője hozzátette: a ragadozók rendkívül alkalmazkodóak, ezért az emberek azt szokták gondolni, hogy nem kell aggódni miattuk. A valóság azonban az, hogy minden régióban rosszabb a helyzetük a vártnál, az adatok alapján pedig Délkelet-Ázsiában már közel a kipusztulásuk.

A vizsgálatból az is kiderül, hogy a helyi leopárdok főként bantengre – egy 600-800 kilós, szarvasmarhaszerű állatra – vadásznak. Ez meglepő, ugyanis a préda testtömege többszöröse a ragadozóénak. A kutatók szerint a leopárdok a helyi tigrisek 2009-es kipusztulása után tértek át az új zsákmányállatokra.

A távoli múltban az indokínai leopárd Délkelet-Ázsia-szerte fellelhető volt, mára azonban 95 százalékkal csökkent az előfordulása. Valószínűsíthető, hogy az alfaj idén kritikusan veszélyeztetett besorolást fog kapni a Természetvédelmi Világszövetségtől.

Egy közelmúltban készített másik tanulmány szerint csupán 1000 szaporodóképes indokínai leopárd maradt, ezek közül 20-30 él Kelet-Kambodzsában.

A ragadozókat különösen veszélyezteti a vadhús iránti kereslet. A nagymacskák ugyanis gyakran esnek a szarvasok és vaddisznók miatt kihelyezett csapdák áldozatául. Emellett az is problémát jelent, hogy a leopárdok bőre, csontjai és egyéb testrészei státuszszimbólumnak számítanak, és a helyi gyógyászatban is felhasználják őket.

A Panthera a 2018. március 3-án tartott ENSZ vadvilág világnapján külön felhívta a figyelmet az indokínai leopárdok helyzetére.

Hozzászólások

Békászó sas nyomában

Békászó sas nyomában

Szeretem Tolna megyében eltölteni a nyári vakáció egy részét. Évek óta visszajárunk családommal nyaralni egy kisebb zsákfaluba.

A pókokéhoz hasonló mérge van ennek a fának

A pókokéhoz hasonló mérge van ennek a fának

Az óriás ausztrál szúrófa levelei érintésre elképesztő fájdalmat képesek előidézni.

Honnan ered a Gulács neve, és mi az ökörnyál?

Honnan ered a Gulács neve, és mi az ökörnyál?

Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a természetjáró csapat legújabb videójában, miközben a Balaton-felvidéken barangolhatunk.

Lombok alkotta alagút a Szigetközben

Lombok alkotta alagút a Szigetközben

A védett vadgesztenyefasor Győr-Moson-Sopron megye két teleülése, Lipót és Darnózseli között található, hossza: 2800 méter.

Baktériumok állhatnak a mágneses érzékelés hátterében

Baktériumok állhatnak a mágneses érzékelés hátterében

Sok állat, így a tengeri teknősök olyan mágneses hatodik érzékkel is rendelkeznek, amely tájékozódásukat segíti.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket