Arnold, Levente, Doloróza2019. június 18., kedd
Természet

Égi jelenségek 2018. július első felében

National Geographic Magyarország

Ebben az időszakban megcsodálhatjuk a holdsarlót, és ha szerencsénk van, láthatunk hullócsillagot is.

Egy véletlenül elcsípett fényes Déli Delta Aquarida meteor, bármikor szerencsénk lehet hasonlóhoz!
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika

Fotózzuk a Tejutat a hónap első felében
Júliusban, 6-át követően, 23:00 után, éjfél felé, amikor az ég a legsötétebb, kerítsünk sort a Tejút megfigyelésére, megörökítésére! A Hold egyre később kel (6-án még fél egy körül, de minden nap kb. fél órával később, így 10-én már 3-kor, amikor amúgy is nagyon világos már az ég), használjuk ki a lehetőséget, ha derült, tiszta idő van. Galaxisunk szalagja az egész égbolton átível, a Nyári Háromszög igen magasan áll (a Vega egészen közel a zenithez).
A sötétedés nagyjából akkor köszönt be, amikor a Vénusz lenyugszik (23:00 felé), így ehhez igazíthatjuk a nyári Tejút látványának teljes élvezetét, s ha a holdfényt nem számítjuk, hajnal 2 után kezd világosodni, így kb. 3 óránk van arra, hogy fotózzunk, vagy csak gyönyörködjünk. Az Tejút közelében, tőle balra látható az egyre fényesebb Mars, már most igen feltűnő és a hónap végi közelség idejéig tovább fog erősödni még a ragyogása. A Tejút ködjeinek és halmazainak megfigyelését távcsöves észlelőinknek érdemes kiegészíteni a Marséval is!

Igyekezzünk a Tejutat a városi fényektől minél távolabbi helyszínekről megfigyelni, hatalmas különbséget láthatunk egy tiszta éjszakán a település határából vagy valamelyik csillagos égbolt parkból tapasztalható látvány közt! Mivel a Tejút a déli-délnyugati égen a legszebb, ezért olyan helyet keressünk, ahol ez az égrész mentes a fényszennyezéstől. Nyaraláskor se feledkezzünk meg az égboltról, a hazainál sokkal többet láthatunk a Tejútból délebbi országokból, már akár Krétáról is, de ideális helyszín hozzá a Kanári-szigetek, ahol azonban érdemes a tengerparttól távol, valamely magasabb hegyre felmenni, felejthetetlen látványban lesz része az oda látogatónak!


A nyári éjszakák ugyan rövidek, de annyi időnk azért van, hogy szép kompozícióban örökítsük meg a Tejút ragyogó szalagját.
Fotó: Kaszás Gergő

Naptávolban a Föld 6-án
A nyár közepén a gyakran tartós kánikula oka pusztán a tengelyferdeség, nem pedig a Nap közelsége. A napközelség télen, januárban, a naptávol pedig nyáron következik be, bolygónk éves keringése során július 6-án kerülünk legmesszebb anyacsillagunktól. A két időpontban a Naptól mért távolságunkban mintegy 5 millió kilométer különbség van, ez nem túl sok, viszont arra alkalmas az időpont, hogy a két jeles dátum során megfelelő napszűrővel felszerelt teleobjektívvel, távcsővel összehasonlító képet készítsünk a Napról. A két fotón a Nap átmérője közt nem lesz látványos az eltérés, mindössze 3,4 százalék, ez jóval kisebb, mint a Hold esetében a földközeli és földtávoli telihold átmérője közt lévő 13 százalék, de szabad szemmel még mindig nem észlelhető különbség.

Ha szeretnénk ilyen összehasonlító képpárt készíteni, arra mindenképp ügyeljünk, hogy ne napkelte vagy napnyugta idején szülessenek meg a képek, mivel a horizont közelében a Nap alakja eltorzul a légkörünk lencsehatása miatt: az időpont mindkét esetben legalább 10 fokos látóhatár feletti napmagasság esetén válik optimálissá.

A napközel és naptávol idején készült kompozit képen látható, milyen pici a különbség csillagunk látszó átmérőjében a két időpont során.
Fotó: NASA/ APOD, Enrique Luque Cervigón

Vénusz-Regulus együttállással búcsúzunk az Oroszlántól 9-én este
A még mindig igen sokáig tartó alkonyat vége felé, kb. másfél órával napnyugta után, 22:00 óra körül már elég sötét az ég ahhoz, hogy az Oroszlán legfényesebb csillagát megpillantsuk a Vénusz mellett, ekkor nagyjából 5 fokos horizont feletti magasságban. A két égitestet csupán egy fok választja majd el egymástól, így igen látványos lesz a közelségük!
A jellegzetesen téli csillagkép, az Oroszlán hamarosan teljesen eltűnik majd.

9-án este, 22:00 órakor a nyugati ég alján láthatjuk a Vénusz-Regulus együttállását, az Oroszlán többi csillaga még épp kivehető lesz.
Forrás: Stellarium

Hajnali holdsarló 11-12-én
A hónap közepére, a szép lassan elvékonyodó Hold sarlóját 11-én és 12-én hajnalban figyelhetjük meg a pirkadó keleti égen. 11-én még 6,5 százalékos megvilágítású lesz, és mivel viszonylag korán kel, könnyen megpillanthatjuk. A keleti határnál 03:02-kor, Budapesten 03:15-kor, nyugaton 03:27-kor bukkan fel a látóhatáron. Másnap, 12-én már igen nehéz lesz a sarlóvadászok dolga, ekkor csupán 1,6 százalékos megvilágítást kap égi kísérőnk, vagyis valóban hajszálvékony lesz, így csak teljesen tiszta horizont esetén érdemes próbálkozni a keresésével. Ezen a hajnalon, 50 perccel napkelte előtt, tehát már igen világos égen, keleti határunknál 03:56-kor, Budapesten 04:10-kor, nyugaton pedig 04:21-kor kel. Aki biztosra szeretne menni, az inkább a 11-i hajnalt válassza (persze, ha az időjárás is megengedi) a sarló megfigyelésére, a kihívásokat kedvelőknek a 12-i pirkadatot javaslom, és ne feledkezzenek meg a binokulárról.

Merkúr az alkonyi égen, 14-én a holdsarlóval együtt
A legbelső bolygó nehezen megfigyelhető égitest, most sem lesz másként, így csak tiszta horizont esetén érdemes próbálkozni vele. Keressünk egy jó északnyugati kilátású helyet! A hónap első felében, az alkonypírban, napnyugta után kb. 50 perccel érdemes keresni a Merkúrt, ekkor 5 fokos magasságban lesz a látóhatár felett, a megkereséséhez támpontot adhat a fényes Vénusz: tőle 15 fokkal jobbra, és 6-7 fokkal alacsonyabban találhatjuk a Merkúrt.

14-én a 4,2 százalékos megvilágítású holdsarló is csatlakozik hozzá, így ezen az alkonyon nemcsak sokkal könnyebb lesz a dolgunk, hanem a látvány is igazán izgalmas lesz. Keressük már fél órával napnyugtát követően 5 fokos magasságban a párost, egymástól alig 3 fokra, a könnyebben észrevehető Holdtól balra lesz a bolygó. Napnyugta után egy órával a Merkúr és a Hold is lenyugszanak, így túl sok időnk nem lesz a megfigyelésre.

14-én alkonyatkor a vékony holdsarlótól balra látszik a Merkúr
Forrás: Stellarium

Lassanként indul a nyári meteorszezon!
Július első-középső időszakában már két nagyobb meteorraj aktivitása is elkezdődik, 12-én a Déli Delta Aquaridák lépnek az égi színpadra. Ezekből még ne várjunk sok meteort, de érdemes figyelni rájuk, hisz a raj fényes, lassú és így igen látványos. A Déli Delta Aquaridákra különösen jellemzőek a nagy fényességű, és égi útjuk végén rövid időre még inkább kifényesedő, „pukkanó” meteorok. Az Alfa Capricornidák további érdekessége, hogy a felfedezője a magyar csillagász, Konkoly-Thege Miklós, aki 1871-ben azonosította először a meteorrajt.

A megfigyelésükre hazánkban az éjfél utáni, hajnal előtti időszak ideális (a déli féltekéről kedvezőbbek a körülmények erre), ám mivel a Tejút is ekkor a legszebb, ha a galaxisunkban gyönyörködünk, és a látóterünkön áthúz egy fényes meteor, két legyet ütöttünk egy csapásra! Mivel e rajokból még a maximum idején is csak óránként legfeljebb 2-5 hullik, így ilyenkor, a szezon elején csak 1-2 rajtag bukkanhat fel éjszakánként, ám tudni róluk akkor is érdemes, előfordulhat könnyen, hogy véletlenül belepottyan egy a fotónkba!

Hozzászólások

Fiatal szalamandrákat ejt csapdába egy növény

Fiatal szalamandrákat ejt csapdába egy növény

A növények a kanadai Ontario egyik nemzeti parkjában nőnek.

Miért van idén oly sok bogáncslepke?

Miért van idén oly sok bogáncslepke?

  A bogáncslepke (Vanessa cardui) világszerte

Tapsoló darázsölyvek a Somló hegyen

Tapsoló darázsölyvek a Somló hegyen

A darázsölyv későn, csak május elején érkezik meg hazánkba, így a fészkét már lombos ágakból készíti, ezért a többi ragadozómadár fészkétől könnyű megkülönböztetni, ha télen rátalál a „természetbúvár”.

Közös érdeklődés teszi barátokká a delfineket

Közös érdeklődés teszi barátokká a delfineket

A delfineknél is a nem rokoni alapú társas kapcsolataikat a közös érdeklődés határozza meg.

Dögevő baktériumok a Holt-tenger üledékeiben

Dögevő baktériumok a Holt-tenger üledékeiben

Bolygónk felszín alatti élővilágáról rendkívül keveset

National Geographic 2019. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket