Diána, József2019. szeptember 18., szerda
Természet

Japán újra mészárlásba kezdhet

2018.12.23.NG
National Geographic Magyarország

Kormányközeli források alapján az ázsiai ország kilépne a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból, hogy folytathassa a bálnák ipari vadászatát.

Hosszúszárnyú bálna
Forrás: Pixabay

Japán tudományosnak mondott okokra hivatkozva az 1980-as évek óta folytat bálnavadászatot, az elmúlt 30 év során mégis ez lenne az első alkalom, amikor a tevékenységet hivatalosan is ipari céllal űznék – írja a Live Science.

Az ázsiai ország lépését a nemzetközi közösség valószínűleg mélyen el fogja ítélni. Kormányközeli források szerint Japán 2018. december végén hozhatja meg a döntést a kérdésben. Ha január 1-jén  érvénybe lép a határozat, az azt jelenti, hogy Japán fél év múlva kezdheti meg a kereskedelmi bálnavadászatot.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság szeptemberi, Brazíliában megrendezett ülésén a tagállamok elutasították az ázsiai ország ipari vadászatra vonatkozó engedélykérését. A bizottság 1984-ben tiltotta be a tevékenységet, igaz, Japán és bizonyos országok találtak kiskapukat, melyekkel folytatni tudták e tevékenységet.

Az évek során Japán többször is próbált engedélyt szerezni az ipari vadászatra, eddig azonban mindig elutasították a kérést. Amennyiben Japán kilép a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból, nem végezhet többé tudományos célú vadászatot az Atlanti-óceánon, igaz, a szigetországhoz közeli vizek viszont megnyílhatnak a japán vadászok előtt.

Nem ez az első alkalom, amikor felmerül Japán kilépése: 2007-ben már fontolgatták a bizottság elhagyását, a szervezet egyéb tagállamaival folytatott tárgyalások után azonban Japán a maradás mellett döntött. Most viszont Tokió azzal érvel a nemzetközi fórumokon, hogy az elmúlt három évtizedben elég idejük volt a regenerálódásra a vészesen megfogyatkozott bálnapopulációknak.

Hozzászólások

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Augusztus végén, szeptember elején vízpartok mentén találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyeket sűrűn, szinte dzsungel-szerűen belep egy növény, ez a süntök.

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez.

A kora ősz apró virága

A kora ősz apró virága

A nagy nyári szárazság után megérkeznek az augusztusi esők, majd ezt követően, úgy héttel kezd el virágozni egy szépséges növény a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázaton 2019-bean Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év ifjú madárfotósa címet, Tökölyi Csaba fotója pedig a Részletek kategória második helyezettje lett.

Ajánlataink

Korlátozott engedély bálnavadászatra

Korlátozott engedély bálnavadászatra

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság új kvótákat adott bizonyos őslakos közösségeknek.

Izland felhagy a csukabálnák vadászatával

Izland felhagy a csukabálnák vadászatával

A döntés mögött nem természetvédelmi megfontolások állnak.

Nem vadászik bálnára Japán

Nem vadászik bálnára Japán

Csupán megfigyelési célból indulnak útnak a hajók, és nem ölnek állatot az idei bálnavadászati szezonban Japánban - jelentették be kedden Tokióban.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket