Diána, József2019. szeptember 18., szerda
Természet

Fenyőfán telelő réti fülesbagoly

National Geographic Magyarország

A fülesbaglyok télen a falvakban, kastélykertekben, nagyobb parkokban, szőlőhegyeken, általában örökzöldekben vészelik át a hideg évszakot.

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

A baglyok midig az elhagyatott portákat vagy az éppen nem feltűnő pihenőhelyeket részesítik előnyben. Ezeket a telelőhelyeket sokszor november elejétől egészen február végéig birtokba veszik, majd mikor felcsendül, a pacsirtadal a mezők felett a baglyok szétszélednek, hogy megkeressék párjukat.

Örülhet az a gazda, akinek az udvarán fülesbaglyok telelnek, hiszen hasznos tevékenységet folytatnak főképp, ha nagy számban vannak jelen. A telelő fák alatt nagy mennyiségű fekete gombócok, bagolyköpetek borítják a talajt. Ez az elfogyasztott kisemlősök csontjaiból és szőrzetéből áll. Az madártan kutatói az ilyen köpeteket összegyűjtik és elemzik. A fülesek fő tápláléka a mezei pocok, szinte mást nem is fogyasztanak. Így a környező mezőgazdasági területek pocok állományát szép számmal tizedelik. Könnyen ki lehet számítani, hogy mondjuk egy 50 fős telelő bagolycsapat egy szezonban mekkora hasznot hajt.

Mi magunk is gyakran keresünk ilyen telelőhelyeket, egy új bagolytanya felkutatása hálás feladat. A legegyszerűbben mi úgy találjuk meg, hogy az örökzöldeken figyeljük a fehér meszelést, hiszen a baglyok ürüléke itt jól látható, valamint a fák alatt lessük a köpeteket.

Pár hete az egyik régóta meglévő erdei fülesbagoly telelőhelyen nagy meglepetés ért, mikor a lucfenyőn egy ritka fajra, a réti fülesbagolyra (Asio flammeus) akadtam. Régóta vágytam már erre a napra, és hogy ez pont újév napján történt külön öröm volt számomra.

Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

A réti fülesbagoly szórványos költőfaj idehaza, általában pocok gradáció idején fészkel a számára alkalmas élőhelyeken. Veszprém megyében a várpalotai Bántán volt ismert költése, azonban nem kizárt, hogy a Marcal-medence magas sásosaiban is fészkel. Az egyedüli fészeképítő bagolyfaj hazákban, fészkét a puszta talajra rakja. Nem egy remekbeszabott építmény, néhány sás és egyéb növényekből áll össze. Alföldi környezetben, korábban gyakran találtam telelő csapatait a földön, a klasszikusnak nevezhető pusztai élőhelyeken. Ilyen környezetben a pusztát járó ember az első madarat szinte a lába alól repíti fel. A táplálékban gazdag telelőhelyeken ugyanis csapatosan találhatók ők is, akárcsak fajtársaik az erdei fülesek!

Hozzászólások

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Augusztus végén, szeptember elején vízpartok mentén találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyeket sűrűn, szinte dzsungel-szerűen belep egy növény, ez a süntök.

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez.

A kora ősz apró virága

A kora ősz apró virága

A nagy nyári szárazság után megérkeznek az augusztusi esők, majd ezt követően, úgy héttel kezd el virágozni egy szépséges növény a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázaton 2019-bean Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év ifjú madárfotósa címet, Tökölyi Csaba fotója pedig a Részletek kategória második helyezettje lett.

Ajánlataink

Szokatlan helyen költött a kuvik

Szokatlan helyen költött a kuvik

A napokban történnek a gyöngybagoly költőhelyek ellenőrzései. Elhagyott házakban, malomromokban, kastélyok, gazdasági épületek, templomtornyok padlásain jártunk.

Amit a bagoly nem tud megemészteni, kiköpi

Amit a bagoly nem tud megemészteni, kiköpi

A baglyok az éjszaka leple alatt vadásznak. Amíg mi a jó meleg ágyban szunyókálunk, ők a rétek-mezők, erdei tisztások felett táplálékszerzéssel töltik az időt.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket