Emma, Malvin, Zseraldina2019. április 19., péntek
Természet

Ritka felvétel készült egy bálnaborjúról

2019.02.04.NG
National Geographic Magyarország

A szakértőknek sikerült megfigyelniük, hogy miként viselkedik egy nőstény hosszúszárnyú bálna közvetlenül borja születése után.

Forrás: University of Hawaii

A kutatóknak sikerült megörökíteniük egy bálnaborjú születése utáni pillanatokat – írja az IFLScience.

A felvétel Maui partjainál készült egy, a Hawaii Egyetem kutatói által irányított drón segítségével. Lars Bejder, az egyetem tengeriemlős-kutató programjának vezetője szerint épp egy másik területen figyeltek meg bálnákat, amikor egy helyi idegenvezető cég értesítette a különleges eseményről.

A vállalat munkatársai nagy felbolydulást tapasztaltak a tengerben, majd nem sokkal később vér jelent meg a vízben. A drón utóbb nem egy erőszakos jelenetet, hanem egy borjú születését figyelte meg. A szakértők úgy vélik, hogy percekkel a kicsi világra jötte után sikerült megérkezniük a helyszínhez.

A kutatók viszonylag keveset tudnak a hosszúszárnyú bálnák szüléséről. A szakértők többsége egyetért abban, hogy az élőlények Hawaii környékén hozzák világra kicsinyeiket. A bálnák vonulásuk során, az év elején szoktak időzni a szigeteknél, mielőtt tovább indulnának Alaszka irányába.

A nőstényeknél a vemhesség mintegy 11 hónapig tart. A borjú születése után különleges kapcsolat alakul ki az anya és kicsinye között: egyedi, kifejezetten halk hangon kommunikálnak egymással. A szakértők úgy gondolják, hogy ezzel a ragadozók figyelmének felkeltését akarják elkerülni.

Hozzászólások

A természet egy leleményes madara

A természet egy leleményes madara

2019-ben, április 15-én hallottam meg az első kakukkot Veszprém megyei kertünkben. Mindig szívmelengető a tavaszi kakukkszó.

Egyre több szürke bálna sodródik partra Kaliforniánál

Egyre több szürke bálna sodródik partra Kaliforniánál

A szürke bálnák évente kétszer vonulnak át a térségen, idén azonban szokatlanul kevés állat éli túl az utat.

Áprilisi virágeső

Áprilisi virágeső

A Nap egyre melegebben süt, megindul a rügyfakadás, majd a téli álom után virágruhába öltözik a természet.

Van, amitől még a fehér cápák is rettegnek

Van, amitől még a fehér cápák is rettegnek

Amerikai kutatók egy San Francisco közelében található tengeri természetvédelmi területet vizsgáltak.

Cousteau nyomában Szudánban

Cousteau nyomában Szudánban

Afrika harmadik legnagyobb országa egykor híres kutatások színhelyéül szolgált.

National Geographic 2019. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket