Vilhelmina, Januáriusz, Dorián2019. szeptember 19., csütörtök
Természet

Új párt kapott az ország egyetlen szumátrai tigris hímje

2019.02.19.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Feleséget cserélt Gio, az ország egyetlen szumátrai tigris hímje, a Nyíregyházi Állatparkban.

Forrás: sóstó zoo

A világ egyik legritkább ragadozója 2014-ben érkezett Rotterdamból,  a Nyíregyházi Állatparkba az Európai Fajmegőrzési program keretében. A ritka nagymacska a park egyik büszkesége, hiszen érkeztével már 4 tigrisalfajt (szibériai, fehér bengáli, maláj és szumátrai tigrist) is  bemutat a Sóstó Zoo.

A szumátrai tigris fajkoordinátora,  2015-ben már kihelyezett a kiváló genetikai adottságokkal rendelkező hímhez  egy holland tenyésznőstényt, ám nászuk nem hozta meg a várva várt utódokat, így most a program egy újabb nőstényt javasolt.

Forrás: sóstó zoo

Zoja, az új nőstényállat, Varsóban született, ám ez idáig Franciaországban élt, s pár hete a Nyíregyházi Állatpark lakója. A karanténidőszak után ismerkedett meg párjával, melyet gondozói lélegzet visszafojtva figyeltek, hiszen olykor előfordul agresszió is, az állatok összeszokatása alatt.

Az országban csak a Nyíregyházi Állatparkban látható állatok első találkozása problémamentesen zajlott, s Zojának máris udvarolt a 8 éves Gio. A tenyészpárra nagy feladat vár, hiszen alfaja a kihalástól közvetlen veszélyeztetett.

Forrás: sóstó zoo

A macskafélék családjának jól ismert ragadozói közül a tigris a legnagyobb és legerősebb. A tigris egyike azoknak a veszélyeztetett állatfajoknak, melyeket az ember csaknem a teljes kipusztulás szélére sodort. Kilenc alfaja közül három (bali, kaszpi és jávai) mára teljesen kipusztult, s a többit (szibériai, bengáli, indiai, dél-kínai, maláj és szumátrai) is veszélyeztetetté nyilvánították a szakemberek.

A szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) a ma élő legkisebb és legdélebbre élő tigrisalfaj. Vadon élő egyedei kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Magányosan vadásznak, zsákmányuk főként a közepes termetű növényevők közül kerül ki.
Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.
Míg az 1970-es években a szabadon élő állatok számát 1000 egyed körülire tették, 1996-ban a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nagyjából 250-re becsülte a szumátrai tigrisek számát, ezért a kihalástól közvetlenül veszélyeztetett kategóriába sorolta az alfajt.
Jelenleg mindössze 400 példány él szabadon, míg a világ állatkertjeiben kb. 300, köztük 2 a Nyíregyházi Állatparkban.

Hozzászólások

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Nedves élőhelyek invazív kúszónövénye

Augusztus végén, szeptember elején vízpartok mentén találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyeket sűrűn, szinte dzsungel-szerűen belep egy növény, ez a süntök.

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Pusztulnak a Tigris Templomból kimentett nagymacskák

Vírusfertőzésben pusztult el a hírhedt thaiföldi Tigris Templomból kimentett nagymacskák több mint fele a helyi média szerint.

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez.

A kora ősz apró virága

A kora ősz apró virága

A nagy nyári szárazság után megérkeznek az augusztusi esők, majd ezt követően, úgy héttel kezd el virágozni egy szépséges növény a vetővirág (Sternbergia colchiciflora).

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

Magyar sikerek az Év madárfotósa versenyen

A Bird Photographer of the Year (BPOTY) nemzetközi fotópályázaton 2019-bean Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el az Év ifjú madárfotósa címet, Tökölyi Csaba fotója pedig a Részletek kategória második helyezettje lett.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket