Valter, Irma2019. július 16., kedd
Természet

Tavaszi liba mese

2019.03.19.Molnár Péter
National Geographic Magyarország

A nyári lúd az egyetlen Magyarországon fészkelő lúdfaj, neve is innen eredeztethető, hogy nyáron, költési időben is látható.

Forrás: Molnár Péter

A legtöbb háziasított fajta tőle származik. Jó pár éve még védelemre szorult, de ennek köszönhetően örvendetesen megnőtt a populációja. Manapság a hazánkban fészkelő párok számát 2100 és 3200 pár közé teszik. Olyannyira elszaporodott, hogy mára már felkerült a vadászható fajok listájára is. Ősszel a hazai állomány mellé északról érkeznek vendégek, a tél beálltával együtt vonulnak dél felé. Vannak azonban kisebb csapatok, melyek rendszeresen áttelelnek itthon.

Tél végén, februárban, ha megenyhül az idő, egyre több pár válik ki a nagyobb csapatokból és együtt úszkálnak a szabaddá vált, nyílt vízfelületeken. Megkezdődik a párválasztás. Költését nagyon korán kezdi, nem ritka, hogy már márciusban tojással vannak teli a nagy alapterületű, nádból vagy gallyból épült fészkek. Általában 5-6 fehér tojást rak a tojó, a kotlási idő 27-28 nap. Bár a tojásokat a tojó egyedül költi ki, áprilisban már azt láthatjuk, hogy mindkét szülő vezetgeti a fiókákat. A fiatalok kéthónaposan már önállóak, nyár közepére a családok nagyobb csapatokba verődnek. Táplálékában a szárazföldi fűfélék dominálnak, de kevés vízinövényt is fogyaszt. Gabonatarlókra és vetésekre is kijár táplálkozni.
Nagyon éber állat, régen házőrzőként is alkalmazták. Róma hős lúdjairól Titus Livius is megemlékezik a Római nép története című munkájában: „A gallusok (…) az egyik csillagfényes éjszakán előreküldtek egy fegyvertelen harcost az út földerítésére, majd, a meredekebb részeken föladogatva a fegyvereket, egymásra támaszkodva, s ahol a terep megkívánta, egymást felhúzva, olyan csendben értek fel a tetőre, hogy nemcsak az őrséget, de még az éjszakai zajokra oly érzékeny állatokat, a kutyákat se riasztották fel; csak a ludakat nem tudták becsapni, melyeket a védők, mint Iuno szent állatait, még a nagy éhezésben is megkímélték. S ez mentette meg a fellegvárat…”

Ezt a tulajdonságot fotózása közben is megtapasztalhattam, ha a kelleténél magasabb lessátrat használtam, rögtön gyanússá váltam, és nem jöttek ki a partra, csak a nyakukat nyújtogatva úszkáltak körbe-körbe. Telepített, alacsonyabb lessel sikerült közelebbről fényképezni őket. Viszont így is megtörtént az, hogy a fényképezőgép csattogásának hatására az előttem elhaladó párból a második visszafordult.

Hozzászólások

Van, hogy a cápa húzza a rövidebbet

Van, hogy a cápa húzza a rövidebbet

Szakértők egy csoportja Dél-Karolina vizeinél figyelt meg egy csapat dögevő cápát, amikor hirtelen lecsapott az egyik állatra egy, a közelben lesben álló roncssügér.

Így veszélyezteti a bohóchalak szaporodását fényszennyezés

Így veszélyezteti a bohóchalak szaporodását fényszennyezés

A korallzátonyok közelében éjszakánként tapasztalható egyre több mesterséges fény erőteljesen befolyásolja az ott élő állatok szaporodási arányát.

Kivételes jelenséget figyeltek meg berber makákóknál

Kivételes jelenséget figyeltek meg berber makákóknál

Az állatok befogadtak egy sebesült idegen kölyköt, hasonlót eddig még nem tapasztaltak a fajnál.

Mire jó a jákafa gyümölcse?

Mire jó a jákafa gyümölcse?

Napjainkban a Föld egyre több pontján kezdik megismerni. Ehető gyümölcse miatt elsősorban élelemként gondolunk rá, ám kifejezetten jótékony egészségügyi hatása is van.

Ausztráliában macskák pusztítják a vadon élő állatokat

Ausztráliában macskák pusztítják a vadon élő állatokat

Egy új kötet szerint a kontinensen szabadon kószáló macskák évente 2 milliárd vadállattal végeznek.

National Geographic 2019. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket