Erzsébet, Zsóka2019. november 19., kedd
Természet

Különös módon robban föl egy második világháborús bomba

2019.06.26.NG
National Geographic Magyarország

A fel nem robbant második világháborús bombák ma is veszélyesek, ezt bizonyítja az a körülbelül 10 m átmérőjű és 4 m mély kráter, mely egy bombarobbanás helyén keletkezett Németországban egy mezőgazdasági területen.

Forrás: Boris Roessler/dpa/Getti Images

A Frankfurttól északra fekvő Limburg-Ahlbach lakói hatalmas robbanásra riadtak fel, 2019. június 23-án hajnalban, majd rátaláltak a kráterre a termőföldön – olvasható a Mitteldeutsche Zeitung weboldalán. Mint kiderült, a bomba kémiai detonátora 75 év után lépett működésbe, emberi beavatkozás nélkül. A Természetvédelmi, Környezetvédelmi és Földtani Hivatal ebben az időben 1,7-es erősségű földrengést is mért, mely valójában a bomba által okozott mérési anomália volt csupán.
A német Vöröskereszt drónja azonnal felvételeket készített, amelyek alapján a terméskiesés mértékét is egyből rögzítették.

Forrás: Boris Roessler/dpa/Getti Images

A 250 kilogrammos bomba nem robbant fel a becsapódáskor, 4 méter mélységbe fúródott a földbe és azóta várta, hogy a kémiai folyamatok lejátszódjanak és működésbe hozzák, vagy eloxidáljon a föld alatt, mint megannyi hasonló társa az egykori tengelyhatalmak területén. Ezt a bombát egyébként a vasúti csomópontnak, illetve raktárainak és a mozdonyjavító műhelynek szánták, de célt tévesztett.
Németország területén évente egy világháborús bomba robban fel hasonló módon, külső behatás nélkül. A fel nem robban szerkezetek egy része lakatlan területen van, szakemberek véleménye szerint nagyobb a statisztikai valószínűsége, hogy valaki villámcsapástól sérül meg, minthogy egy önmagától működésbe lépő világháborús harceszköztől.

Magyarországon 1944 és 1960 között a legtöbb háborús célpont térségét mentesítették, de még mindig találnak fel nem robbant bombákat, amelyeket angol és amerikai bombázók oldottak ki annak idején.

Írta: Dr. Bakó Gábor

Hozzászólások

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Két hím pingvin egy másik pártól lopott tojást, hogy kikelthessék.

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Nem mindig kell távoli országokba utazni ahhoz egy biológusnak, hogy új fajt fedezhessen fel.

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Bemutatták a Nature Photographer of the Year pályázat nyerteseit.

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

November eleji kiruccanásunk célja volt megcsodálni az ősz színeit a Plitvicei-tavaknál.

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Az állatot 25 éve nem látták, most kameracsapdák felvételén ismét megjelent.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket