Fábián, Sebestyén2020. január 20., hétfő
Természet

Bronzot hozó képek a párizsi nemzetközi fotópályázaton

2019.07.01.NG
National Geographic Magyarország

A Természet/Vadvilág kategóriában Tökölyi Csaba, a Sajtó/Sportban pedig Ifj. Lőrinc Ferenc hozta el a harmadik helyezést a PX3 Prix de la Photographie Paris 2019 nemzetközi fotópályázaton.

A kócsagot ábrázoló, Nature/Wildlife kategória bronzérmese, a Köntös/Gown című kép Tökölyi Csaba fotója a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben készült. „Egész éjszaka lesfotózáson vettem részt, amikor hajnalban, épp napfelkelte idején, amikor csodálatos színekbe öltözött  a tó felszíne, megjelent a madár. Nem váltottam nagy látószögű objektívre, így a lelógó násztollak finom textúrája még különlegesebbé tette a szokatlan nézőpontból bemutatott kócsagot” – emlékszik vissza a fotográfus.

Köntös/Gown című kép a Nature/Wildlife kategória bronzérmese
Forrás: Tökölyi Csaba

 

Az ibériai hiúz, ahogy neve is utal rá, az Ibériai-félszigeten honos, főleg nyulakkal táplálkozik. Amikor a zsákmányállatát majdnem kiirtották, a faj egyedszáma is jelentősen csökkent, az ezredfordulóra csupán 100 példány maradt. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján fokozottan veszélyeztetett státuszú állat egyedszáma lassú emelkedést mutat, a Iberlince+Life projektnek köszönhetően, 2019-ben már ötszázat számoltak. „Igazi fotóscsemege vadon élő példánnyal találkozni. Nekem a negyedik lessátorban töltött, addig teljesen eseménytelen napom végét koronázta meg a néhány perces találkozás” – mesélte a fotográfus.
Az Ibériai hiúz című kép a Nature/Wildlife kategória bronzérmese
Forrás: Tökölyi Csaba

Ifj. Lőrincz Ferenc fotója a Kaposvári Sportközpont és Sportiskolában készült. Az edzésen a pillangóúszást örökítette meg a fotográfus. Képe a PX3 Prix de la Photographie Paris 2019 nemzetközi fotópályázat Sajtó/Sport kategória 3. helyezését érte el.

Pillangó című kép a Press/Sports kategória bronzérmese
Forrás: Ifj. Lőrincz Ferenc

 

Hozzászólások

2020-ban a vidra lesz az év emlőse

2020-ban a vidra lesz az év emlőse

Ebben az évben került először kiválasztásra egy vízhez kötött életmódú ragadozó és vele a vizes élőhelyek védelme.

Élet a jégen

Élet a jégen

Az első fagyok után pedig szinte megdermed az élet a természetben.

Idegen fajok árasztják el a Földközi-tengert

Idegen fajok árasztják el a Földközi-tengert

A Szuezi-csatornán át érkező idegen fajok megváltoztatják a Földközi-tenger érzékeny ökoszisztémáját.

Csontevő férgeket fedeztek fel a tenger mélyén

Csontevő férgeket fedeztek fel a tenger mélyén

Kivételes kísérletet hajtottak végre a Mexikói-öbölben.

Hány erdei fülesbagoly telel hazánkban?

Hány erdei fülesbagoly telel hazánkban?

A kérdésre január végén kapjuk meg a választ, ugyanis 2020. január 24-27. között kerül sor országos erdei fülesbagoly (Asio otus) szinkronszámlálására.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket