Gellért, Gerda, Mercédesz2020. szeptember 24., csütörtök
Természet

Még egy ok, hogy vigyázzunk a vadméhekre!

National Geographic Magyarország

A méhek mind a látvány, mind a virágok illatanyagai alapján találnak rá a nektár-virágpor forrására. A klímaváltozással azonban megnő a növényekre nehezedő stressz, és ez megváltoztatja az illatanyagaik összetételét.

Forrás: Getty Images

A világ élelmiszertermelésének mintegy harmada olyan terményekből áll, amelyet csak beporzók révén kaphatunk meg, a beporzók legnagyobb részben rovarok, ezen belül is méhek, de persze a lepkék, a legyek is igen lényeges elemei e közösségnek. Fontos azonban, hogy ne legyen egysíkú a jelen lévő beporzóállomány, a sokszínűség nemcsak hatékonyabb, hanem biztonságosabb beporzást is lehetővé tesz, ha csak az ember számára nyújtott szolgáltatást nézzük. Amellett, hogy a közvetlen élelmiszer-termelésben nélkülözhetetlenek, ugyanilyen fontos a szerepük a legelők növényállományának fenntartásában is, így közvetve még a sajtban is benne van a munkájuk.

A méhfajok mind egyedszámban, mind sokszínűségben jelentős visszaesést mutatnak világszerte, ebben részben az intenzív mezőgazdaság maga is szerepet játszik, részben pedig a klímaváltozás hatásai is beleszólnak. Ez utóbbit vizsgálták meg a francia IMBE kutatóközpontban, mégpedig a növények illatanyagai tükrében. A méhek képesek az illat alapján megkülönböztetni a növényeket, és még azt is tudják ebből, hogy az adott virágban sok vagy kevés a nektár, s annak milyen magas az értékes cukortartalma. A kutatásukról a francia szakemberek a The Conversation tudományos hírportálon számoltak be.

A klímaváltozás hatására a növények termelte illóanyagok, amelyekből a jellegzetes virágillatok összeállnak, mind mennyiségben, mind összetételben megváltoznak. Stressz hatására termelődő speciális anyagok teszik eltérővé az aszályban, hőségben szenvedő vagy a fizikai sérülés (a fűnyírás után érzett fűillat a fű stresszválasza a nyírásra) után a növények illatát. A mediterrán régióban pedig várhatóan 30 százalékkal csökken majd a csapadék mennyisége a század végéig. Számos itt honos növény ehhez a klímához alkalmazkodott, eleve szárazság- és melegtűrők, mint például a fűszernövények közül a rozmaring és a kakukkfű.

Rozmaring-bozót a növény természetes élőhelyén
Forrás: Saxifraga-Willem van Kruijsbergen

 

A francia kutatók a Marseille közelében  lévő dombság bokros növényzetében gyakori rozmaringgal folytattak kísérleteket, a jelenkori körülmények, illetve a harmadával kevesebb csapadék esetét vizsgálva. A növények pontos illatösszetevőit laborban vizsgálták, s ekkor derült ki, hogy a stressz hatására más összetételben bocsátották ki az illóanyagokat, mi ugyan nem érezzük a különbséget, de a méhek igen. A háziméhek, amelyek egyébként domináns beporzók e területen, a stresszmentes virágokat választották, a megváltozott illatúakhoz nem repültek. Mindeközben az apróbb termetű vadméhek elsősorban a stresszes virágokat látogatták. A nektár mennyiségében nem volt különbség a kutatások szerint, bár az nem derült ki, hogy esetleg a benne lévő cukrok változtak-e.
A stresszelt növényeknek nagyobb volt a maghozamuk, a vadméhek munkájának köszönhetően. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a nagyobb szárazságtűrésű növények esetében sokkal fontosabb a vadméhek szerepe, s ezzel a klímaváltozásra adott válasz is kedvezőbb, ha jelen vannak a vadméhek.

Különösen fontos, hogy egyensúlyban legyenek a vadméhek a háziakkal. A kaptárak kihelyezésénél érdemes figyelembe venni, hogy a vadméhek számára is maradjon alkalmas élőhely, ha azt szeretnénk, hogy a felmelegedés miatt átalakuló ökoszisztéma, és a szárazságtűrővé nemesített növényeink még néhány évtized múlva is beporzókkal találkozhassanak.

Hozzászólások

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

Tömegesen pusztították a vadmadarakat az ókori Egyiptomban

A Nílus-völgy nekropoliszaiban több millió mumifikált íbiszt és ragadozó madarat találtak, melyeket Hórusznak, Rének vagy Thotnak ajánlottak fel.

Mikor csökken az állatok ragadozókkal szembeni félelemérzete?

Mikor csökken az állatok ragadozókkal szembeni félelemérzete?

Úgy tűnik, sok vadállat már nem fél a ragadozóktól, ha elkezd érintkezésbe lépni fajunkkal.

Kiderült, mi okozta a botswanai elefántpusztulást

Kiderült, mi okozta a botswanai elefántpusztulást

Az elmúlt hónapokban elefántok százait találták elpusztulva az afrikai országban, és úgy tűnik, sikerült kideríteni, mi okozta a pusztulásukat.

Már lehet szavazni az év legviccesebb természetfotóira

Már lehet szavazni az év legviccesebb természetfotóira

Magyar fénykép is bekerült a döntősök közé, és nyeremény is vár a szavazókra, így két okunk is van, hogy végignézzük a fotókat és leadjuk a voksunkat.

Beköszönt a csillagászati ősz

Beköszönt a csillagászati ősz

Hamarosan még több színes levelet láthatunk a természetben, és még többször ébredünk párás, hűvös reggelekre.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket