Helén, Kaldixtusz2019. október 14., hétfő
Természet

Végleges otthonukba költözhettek a cirkuszi oroszlánok

2019.08.02.MTI
National Geographic Magyarország

A Veresegyházi Medveotthonban leltek végleges otthonra romániai cirkuszi oroszlánok.

Hányatott sorsú, romániai cirkuszi oroszlánok egyike a Veresegyházi Medveotthonban 2019. július 29-én.
Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A nyolc felnőtt és a két kölyök oroszlán Magyarország legnagyobb nagymacska-kifutóját vehette birtokba 2019. július végén.
Kuli Bálint, a Veresegyházi Medveotthon igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az összesen nyolc felnőtt és a két kölyök oroszlán egy román vándorcirkusz „fellépői” voltak és a nagyragadozók cirkuszi bemutatásának ottani tiltása miatt kerültek Érdre. A Noel tanyát a kormányhivatal döntése alapján a július elején bezárták, ott már nem volt mód a tartásukra, így a medveotthon fogadta be őket. Az állatokat július 28-án szállították át új lakóhelyükre.

„A nagymacska-kifutó külső része 1700 négyzetméteres, a belső 200. A két hónapos kölyköket elkülönítve nevelik egy gondozó segítségével” – tette hozzá az igazgató.

Hozzászólások

Invazív rovartól fakulnak a tölgyek

Invazív rovartól fakulnak a tölgyek

Az Észak-Amerikából származó csipkéspoloska gyors terjedése a hazai tölgyerdőket is veszélyezteti.

Feketetorkú szürkebegy

Feketetorkú szürkebegy

A hazai madárvilágban 2018 márciusában volt új faj a feketetorkú szürkebegy (Prunella atrogularis).

Az őshonos fajok védelmében

Az őshonos fajok védelmében

Az őshonos madárfajok védelmében a madridi önkormányzat leszámolna a közparkokban élő népes papagájkolóniákkal.

Magyar kutatók az énekesmadarak tengeren való átkelését vizsgálják

Magyar kutatók az énekesmadarak tengeren való átkelését vizsgálják

Az énekesmadarak Albánia és Olaszország közötti átkelését vizsgálják magyar kutatók egy albán és olasz részvétellel

Új madárfajra bukkantak Indonéziában

Új madárfajra bukkantak Indonéziában

Egy Timor melletti kis szigeten találták meg a kistermetű, színpompás madarat.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket