Helén, Kaldixtusz2019. október 14., hétfő
Természet

Negyvenhat éve még költött Magyarországon

National Geographic Magyarország

Életem első reznekét (Tetrax tetrax) az Ibériai-félszigeten láttam, akkor majdnem egy hónapos madarászásunk során eljutottunk a spanyolországi füves pusztákra, ahol nagy élményt jelentett a madár megpillantása.

Reznek
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Később jó sorsom úgy hozta, hogy Belső-Ázsiában járhattam, méghozzá a híres Sorbulaki szikes tavaknál, rögtön az első napon pásztormadarak több százas csapatát lestük, amelyek éppen fürdőztek, majd mikor a fotózásukat „meguntuk” kalandrapacsirtákat kerestünk a tavakat körül ölelő füves pusztákon.

Reznek tojások
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Ekkor adatott meg a szerencse, hogy a lábam mellől, talán egy méterről szárnyra kelt egy reznektyúk, majd lepillantva, a földön ott volt a fűszálakkal bélelt fészke, benne három olajzöld tojással. Hát ilyen sem történik meg minden nap! A reznek utolsó dokumentált költése hazánkban 1973-ban a Cserebökényi pusztákon volt, a 20. század elején ugyanis még szórványos költőfaj volt Ürbő pusztán, a Hortobágy északi peremén. Európai állománya csökken, bár az Ibéria-félszigeten állandó madár, de Ázsia országaiban, ahol vonuló és telelő is, a faj veszélyeztetett, mivel élőhelyei drasztikusan átalakulóban vannak.
A Sorbulaki szikeseknél sátorban aludtunk pár napot, vetési varjú telep közelében egy akácosban, ahol a varjak károgása ellenére, az esti és a pirkadati órákban a reznek érdekes, máshoz nem hasonlítható hangját hallhattuk közvetlen elalvás előtt és ébredés után.

Reznek
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Táborozásunk utolsó napján még egyszer mellénk szegődött a szerencse, mert a horizonton feltűnt egy-egy felrepülő reznekkakas. A madár Ázsia nagy, érintetlen sztyeppterületein fészkel elsősorban, de költ az extenzíven művelt mezőgazdasági területeken is. Idehaza 2012 októberében Balatonszárszó határában volt egy megfigyelése, 2015 decemberében  pedig a Dél-Alföld egy pusztáján. Nálunk ritka, kóborló fajnak számít.  Tápláléka növényekből és kistestű állatokból áll. A világon mindenhol veszélyeztetett madárfaj.

Hozzászólások

Feketetorkú szürkebegy

Feketetorkú szürkebegy

A hazai madárvilágban 2018 márciusában volt új faj a feketetorkú szürkebegy (Prunella atrogularis).

Az őshonos fajok védelmében

Az őshonos fajok védelmében

Az őshonos madárfajok védelmében a madridi önkormányzat leszámolna a közparkokban élő népes papagájkolóniákkal.

Magyar kutatók az énekesmadarak tengeren való átkelését vizsgálják

Magyar kutatók az énekesmadarak tengeren való átkelését vizsgálják

Az énekesmadarak Albánia és Olaszország közötti átkelését vizsgálják magyar kutatók egy albán és olasz részvétellel

Új madárfajra bukkantak Indonéziában

Új madárfajra bukkantak Indonéziában

Egy Timor melletti kis szigeten találták meg a kistermetű, színpompás madarat.

Túra Balatonfüred és Csopak vidékén

Túra Balatonfüred és Csopak vidékén

Az ország nemzeti parkjainak szervezésében szinte minden tájegységünkön találkozhatunk tematikus, vezetett túrákkal.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket