Alfréd, Polikárp, Mirtill2020. február 23., vasárnap
Természet

Gyalog a Jangce folyó mentén

2019.08.23.MTI
National Geographic Magyarország

Ash Dykes, walesi extrém sportoló, kalandkereső, elsőként gyalogolt végig a Jangce folyó mentén.

Ash Dykes egy sajtótájékoztatón 2019. június 15-én.
Forrás: Profimedia, ddp USA

Dykes egy éven át gyalogolt Kínában. A Tibeti-fennsíkról indult, Sanghajban ért célba, 2019. augusztus 12-én. A kelet-kínai metropoliszba, a tervekhez képest, kétnapos késéssel érkezett meg a Lekima tájfun okozta fennakadások miatt.
A Jangce (6300 km) a világ harmadik leghosszabb folyója a Nílus és az Amazonas után, és a leghosszabb azok közül, amelyek egyetlen országon folynak át.

Ash Dykes a BBC hírtelevíziójában elmondta, útja nagy érdeklődést váltott ki Kínában, de nagy cégek, magazinok és hírességek is figyelemmel kísérték. Utóbbiak között említette Jet Li színészt. Útjáról két dokumentumfilm is készült. Mint mondta, nem számított ekkora érdeklődésre.
Gyaloglásával Kína természeti sokszínűségére kívánta felhívni a figyelmet, miközben felfedezte az ázsiai ország kevésbé ismert nyugati részét, valamint rá akart mutatni a környezetvédelem fontosságára. A Jangce ugyanis a világ egyik legszennyezettebb folyója, noha az első mintegy 3200 kilométere még elég tiszta.
Az út eleje volt a legnehezebb az ötezer méter feletti magasság miatt – elevenítette fel Dykes. Ráadásul a tervezetthez képest csak két hónappal később tudott nekivágni a túrának, és addigra már téliesre fordult az időjárás, hóesés és mínusz 20 Celsius-fok várta, a vadak is leereszkedtek a magasból, hogy élelmet szerezzenek. Ennél jóval melegebb, 45 fokos időjárásban is volt része az út során. A további érdekességek között említette, hogy első nyugati emberként vehetett részt az óriáspandánál is ritkább kínai tokhalak folyóba engedésén.
Ash Dykes számára ez volt az eddigi legnehezebb útja, és a Tibeti-fennsíkon érezte magát a leginkább kiszolgáltatottnak. A 28 éves walesi korábban 1500 mérföldet gyalogolt egyedül, segítség nélkül Mongóliában, valamint 1600 mérföldet gyalogolva hosszában átszelte Madagaszkárt, megmászva az afrikai szigetország nyolc legmagasabb hegyét.

Hozzászólások

A kikelet bogarai

A kikelet bogarai

Ha olyan enyhe a február közepe, mint most, 2020-ban, a napsütés előcsalogathat néhány bogarat a téli rejtekhelyéről.

Nyílnak a ligeti csillagvirágok

Nyílnak a ligeti csillagvirágok

Zalaszegvár határában van egy megmaradt erdőfolt, amely látványát tekintve maga a csoda.

Tiszteletbeli doktori címet kap a természetvédő tinédzser

Tiszteletbeli doktori címet kap a természetvédő tinédzser

Mya-Rose Craig a sokszínűség fontosságát hirdeti a természet- és környezetvédő mozgalmakban.

Különleges jelenséget láttak a Michigan-tó partján

Különleges jelenséget láttak a Michigan-tó partján

Az Egyesült Államok Nemzeti Időjárási Szolgálatának (NWS) sikerült megörökítenie a képződményeket.

Drégely vára és a Kámor-hegy legendái

Drégely vára és a Kámor-hegy legendái

Felfedező utunk ezúttal a Börzsöny-hegység keleti vonulatának egyik kevésbé látogatott, ám méltán hírhedt hegyóriására, a 662 méter magas Kámorra vezetett.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket