Árpád, Árpádina, Damazusz2019. december 11., szerda
Természet

Felmérték a góbi medvék populációját Mongóliában

2019.08.27.MTI
National Geographic Magyarország

Mindössze 36 góbi medve élt Mongóliában 2018 végén - közölte a Mongol Tudományos Akadémia Általános és Kísérleti Biológiai Intézete.

Gói medve (Ursus arctos gobiensis)
Forrás: Profimedia, Nature Picture Library

Az intézet szakemberei 56 megfigyelő kamera segítségével mérték fel 2018-ban, hogy mekkora a kihalás szélén álló faj populációja, amely kizárólag a mongóliai Góbi sivatagban él. A kamerák az alfaj 36 különböző egyedét vették fel az adott időszakban – olvasható az intézet közleményében.

Az állat létezését csak 1943-ban erősítették meg orosz tudósok, a barna medve alfaja és a világon az egyetlen olyan medvefaj, amely sivatagban él. Alkalmazkodva a környezetéhez megtalálta azt, miként éljen a legszélsőségesebb körülmények között, az élelem hiánya miatt azonban a kihalás szélére került. A góbi medve gyökereket, bogyókat fogyaszt, néha ráfanyalodik rágcsálókra is, de nem hajlandó elfogyasztani az ember által ültetett növényeket.

A mongol kormány és természetvédő szerveztek számos intézkedést hoztak az elmúlt években, hogy megvédjék a kihalástól, a program keretében a Góbi sivatag 27 helyén lévő etetőbe évente 20 tonna élelempótló táplálékot helyeznek ki számukra.
Tíz évvel korábban a góbi medvék száma nem érte el a harmincat, mostanra kicsit többen lettek, tehát van remény, hogy még nem veszítjük el őket.

Hozzászólások

A kardszárnyú delfineknél is igen fontosak a nagymamák

A kardszárnyú delfineknél is igen fontosak a nagymamák

Az ember esetében a nők menopauza utáni hosszú

Lila petéket rak az újonnan felfedezett pók

Lila petéket rak az újonnan felfedezett pók

Az új pókfajt néhány éve látták először, azóta megszületett a tudományos leírása.

Vadludak földön, vízen, levegőben

Vadludak földön, vízen, levegőben

2019-ben végre testközelből sikerült megcsodálni az Öreg-tóról útnak induló szárnyasok tömegét.

Vándorló pelikánok és haltenyésztők ellentétes érdekei

Vándorló pelikánok és haltenyésztők ellentétes érdekei

Egyre súlyosabb károkat okoznak az izraeli halastavakban a vándorló pelikánok.

BékaFon a kétéltűek távoli megfigyeléséhez

BékaFon a kétéltűek távoli megfigyeléséhez

A veszélyeztetett állatok megfigyelése sem mindig veszélytelen feladat, időt, pénzt, embert igényel – van már azonban egyszerűbb megoldás is.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket