Móric, Tamás2019. szeptember 22., vasárnap
Természet

Ismét versenyeznek a legjobb természetfotók

2019.09.10.NG
National Geographic Magyarország

55. alkalommal rendezik meg a Londoni Természettudományi Múzeum szervezésében Az Év Természetfotósa versenyt.

A kanadai Jason Bantle a városi természeti világ kategóriában indult. Felvétele a kanadai Saskatchewannál készült, ahol a fotós arra lett figyelmes, hogy egy mosómedve bemászik egy 1970-es évekből származó Ford Pinto első ülésére, míg öt kölyke hátul játszott. Bantle évek óta várta, hogy elkészíthessen egy hasonló képet.
Forrás: © Jason Bantle - Wildlife Photographer of the Year

A képekből álló kiállítás 2019. október 18-tól lesz megtekinthető a múzeumban. A száz válogatott fotó közül október 15-én fogják kiválasztani a győzteseket. Az idei pályázatra közel 50 ezer amatőr és profi nevezett a világ száz országából.

Tim Littlewood, a Londoni Természettudományi Múzeum tudományos igazgatója és a zsűri tagja szerint a verseny több mint ötven éve vonzza a világ fotósait és természettudósait, de sosem volt még ilyen fontos, hogy felhívják a közönség figyelmét. „A fotográfia egyedülálló képességgel rendelkezik, hogy párbeszédre, vitára vagy akár tettre sarkaljon” – mondta a szakember. Littlewood hozzátette, bízik benne, hogy az idei pályázat arra ösztönzi majd az embereket, hogy új módon gondolkozzanak bolygónkról és annak jövőjében betöltött szerepünkről.

A mostani kiállításon a megszokott módon rendkívül változatos képeket lehet majd látni. A svájci Adrian Hirschi például az emlősök viselkedése kategóriába nevezett egy, a zimbabwei Kariba-tónál készült fotóval. A felvételen látható, ahogy egy hím víziló rátámad egy idegen borjúra. A vízilovaknál az utódokat ritkán ölik meg, a viselkedés hátterében általában a zsúfoltság okozta stressz áll, illetve az, hogy a hímek bizonyos esetekben elpusztítják a nem tőlük származó borjúkat.

© Adrian Hirschi – Wildlife Photographer of the Year

A spanyol Eduardo Del Álamo szintén az emlősök viselkedése kategóriában indult, képén egy leopárdfóka támad egy pingvinre az antarktiszi Cuverville-szigetnél. A 3,5 méteresre és 500 kilósra megnövő nőstények, illetve a valamivel kisebb hímek rendkívül veszélyes ragadozók.

© Eduardo Del Álamo – Wildlife Photographer of the Year

A német-dél-afrikai Thomas P. Peschak természeti fotóújságírás kategóriába nevezett felvételével. A képen egy fiatal, kíváncsi szürke bálna figyelhető meg, amint egy vízbe lógó kezet néz. A mexikói Alsó-Kaliforniánál található San Ignacio-lagúnában a nőstények és borjaik előszeretettel teremtenek kapcsoaltot emberekkel.

© Thomas P Peschak – Wildlife Photographer of the Year

Az amerikai Matthew Ware szintén fotóújságíró céllal indult, az alabamai Bon Secour Nemzeti Vadvédelmi Parkban született képen egy elpusztult atlanti fattyúteknős látható. Mikor Ware-ék közelebb értek a tetemhez, észrevették, hogy a partra sodródott széken lévő kötél körbefonta az állat nyakát. A 60-70 centiméteresre megnövő atlanti fattyúteknős a legveszélyeztetettebbek közé tartozik.

© Matthew Ware – Wildlife Photographer of the Year

A német Ralf Schneider fekete-fehér kategóriában nevezett, felvételén egy Weddell-fóka szerepel, amint a dél-georgiai Larsen Harbournél pihen. A közelben sem kardszárnyú delfinek, sem leopárdfókák nem voltak, így az élőlény nyugodtan emészthetett.

© Ralf Schneider – Wildlife Photographer of the Year

Hozzászólások

Ízelítő Costa Rica őserdejéből

Ízelítő Costa Rica őserdejéből

A növény- és állatfajokban bővelkedő Costa Rica ökológiai hídként kapcsolja össze a két Amerika élővilágát. A felvételek Costa Ricában készültek, az Alajuela tartománybeli őserdőben.

Segítsünk az élőlényeken!

Segítsünk az élőlényeken!

A mai világban segítségre van szüksége a természetnek. Az ember olyan nagymértékben alakította át a környezetét, hogy segítség nélkül még nagyobb baj lehet.

Egy csillag elmúlásának festői lenyomata: a Súlyzó-köd

Egy csillag elmúlásának festői lenyomata: a Súlyzó-köd

Maratoni asztrofotós projekt az égbolt egyik legszebb planetáris ködének megörökítéséről.

Egyre kevesebb a madár Észak-Amerikában

Egyre kevesebb a madár Észak-Amerikában

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka.

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Kiépült az első dunai kérészvédő fénysorompó

Világviszonylatban elsőként Tahitótfalunál valósult meg a sötétedés után rajzó dunavirág kérészfaj védelmét szolgáló műszaki fejlesztés.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket