Erzsébet, Zsóka2019. november 19., kedd
Természet

Feketetorkú szürkebegy

National Geographic Magyarország

A hazai madárvilágban 2018 márciusában volt új faj a feketetorkú szürkebegy (Prunella atrogularis). Kora tavasszal Kisújszálláson egy etetőn jelent meg.

Feketetorkú szürkebegy
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

Nem is gondoltam volna, hogy bő egy évvel ezután Kazahsztánban, a Tien-San hegységben fogok találkozni vele, ahol az egyik leggyakoribb madárfaj. Kora reggel a nyitott ablakon át beszűrődött a hímek szép éneke, a lucfenyőfák csúcsán ülve szüntelenül daloltak. A feketetorkú szürkebegy Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határvidékén költ a Tien-San hegységben, valamint fészkel az Urál-hegységben is.

Az északi vonuló állományok Észak-Kazahsztántól, Afganisztánon át Nepálig telelnek. Európában nagyon ritka madárvendég.
Nagy kedvenceim a szürkebegyek, itthon az erdei szürkebegy ritka költőfaj, viszont annál gyakoribb őszi-tavaszi átvonuló. Főképp a bozótos területeken gyakran találkozhatunk vele, fürgén mozog és tűnik el a növényi szálak között, jellegzetes hangjával hívja fel magára a figyelmet. A madarászok másik nagy kedvence, ahogy nekem is, a havasi szürkebegy, amely a környező országokban az Alpok és Kárpátok magas régiójában 2000 méter környékén és a felett fészkel, telelni jön hozzánk. A várromokat a felhagyott bányákat részesíti előnyben, vagyis a költőterületéhez hasonló élőhelyet. Évek óta ismert telelőhelye a Somló-vár romja, ahol gyakran szinte a lábaink mellett szedegetik az apró magvakat, akár a legzordabb időben is.

A feketetorkú szürkebegy mérete 15 cm, tömege mindössze 19 g.
Forrás: Ifj. Vasuta Gábor

De visszakanyarodva a feketetorkú szürkebegyhez, sok szép élmény ért a kazahsztáni madarászás során, a vele való találkozás pedig a legjobbak között szerepelt, mert nagyon közelről sikerült egy hímet megfigyelni és lencsevégre kapni.

Hozzászólások

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Két hím pingvin egy másik pártól lopott tojást, hogy kikelthessék.

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Nem mindig kell távoli országokba utazni ahhoz egy biológusnak, hogy új fajt fedezhessen fel.

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Bemutatták a Nature Photographer of the Year pályázat nyerteseit.

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

November eleji kiruccanásunk célja volt megcsodálni az ősz színeit a Plitvicei-tavaknál.

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Az állatot 25 éve nem látták, most kameracsapdák felvételén ismét megjelent.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket