Erzsébet, Zsóka2019. november 19., kedd
Természet

Az együttélés lehetséges!

2019.10.16.WWF
National Geographic Magyarország

Európai nézőpontok - Tanulmány emberekről és nagyragadozókról.

Forrás: Bernd Wüstneck/picture alliance via Getty Images

Európai jelentés készült a nagyragadozók és az ember együttéléséről. A WWF és partnerei által szervezett egyeztetések és kutatások eredményeképpen létrejött jelentés rávilágított, hogy az adatok megosztása és a határokon átívelő kapcsolattartás elengedhetetlen a farkasokkal, medvékkel, hiúzokkal és más vadállatokkal való sikeres együttéléshez.
Az EuroLargeCarnivores LIFE projekt partnerszervezetei jelentést adtak ki, amely a nagyragadozókkal Európa-szerte együtt élő emberek különböző szempontjait elemzi. A jelentés olyan műhelybeszélgetések és interjúk eredményeit dolgozza fel, melynek keretében állattartók, erdészek, vadászok, természetvédők, kutatók, hatósági képviselők, politikusok és számos egyéb szakember közösen kerestek megoldásokat a természetvédelmi intézkedések hatékonyabbá tételére és a gazdasági károk elkerülésére. E beszélgetések során különböző érdekcsoportok gyűltek össze 14 országból annak megvitatására, hogy milyen kihívásokat jelent, ha nagyragadozókkal kell osztozni egy élőhelyen. A jelentés ezen eredmények alapján számos javaslatot sorakoztat fel az emberek és a nagyragadozók együttélésének harmonikusabbá tételére. Magyarországról 43 szakember mondta el a véleményét a nagyragadozókkal kapcsolatos együttélés aktuális problémáiról és tett javaslatot a lehetséges megoldásokra.

Milyen vélemények jellemzők Európa-szerte?
Az érdekelt feleket az összes fókuszterületen legfőképpen a nagyragadozókkal, különösen a farkassal kapcsolatos időszerű és megbízható információk elégtelensége, a hatóságok részéről az irányítás hiánya, a haszonállat-állományban bekövetkező veszteségek gazdasági hatásai, valamint az ezeknek a károknak a megelőzéséhez szükséges eszközök beszerzési és kezelési költségei foglalkoztatták. Emellett aggasztónak találták a nagyragadozókhoz kapcsolódó médiavisszhangot is, hozzáfűzve, hogy az gyakran szenzációhajhász, sokszor tárgyi tévedések vannak benne, és előszeretettel összpontosít szélsőséges álláspontok bemutatására, ami polarizálja a témában zajló vitákat.
A visszajelzések egyértelműen azt jelezték, hogy Európa-szerte égető szükség van a jobb információáramlásra a nagyragadozókat illetően. Összegzésképpen, a főbb javaslatok három pilléren nyugszanak, és magukban foglalják a legfrissebb tudományos eredmények megosztását, az adatok egységesítését és akciótervek közzétételét, a konfliktusok megelőzését és csökkentését célzó eszközök ismertetését, valamint a kármegelőző és kártérítési rendszerek fejlesztését. Ennek azonban az egyre erősebb irányítással kell párosulnia, amelynek elérésében szerepet játszik az együttműködés javítását és bizalom kiépítését célzó platformok létrehozása. Európai szinten az érdekeltek fontosnak tartották továbbá a minőségi kommunikáció támogatását, amelynek szerves része az újságírók hiteles forrásból történő tájékoztatása.
„Napjainkban a farkasok, medvék, hiúzok és rozsomákok visszatérésének lehetünk szemtanúi, ezek az állatok az európai identitás részei. Ahol az embereknek és a nagyragadozóknak ugyanazon a vidéken kell osztozniuk, ott változásokra lehet számítani. Meg vagyunk győződve arról, hogy lehetséges az együttélés, ha nyitottak vagyunk arra, hogy tanuljunk egymástól és megpróbálunk alkalmazkodni a kialakult helyzethez” – hangsúlyozta Moritz Klose, az EuroLargeCarnivores projekt vezetője, a WWF Németország munkatársa, utalva a jelentésre és a témát övező, gyakran túlfűtött vitákra.

Melyek a magyar eredmények?
„A helyi problémák gyakran ugyanazok: bárhol is forduljanak elő, tanulhatunk belőlük, és kell is, hogy tanuljunk a szomszédainktól. Kialakítottunk egy európai hálózatot, és különböző partnerekkel dolgozunk együtt annak érdekében, hogy javítsuk az emberek és a nagyragadozók együttélését” – mondta Dr. Patkó László, a WWF Magyarország Nagyragadozó programjának vezetője.
A 2018-ban megrendezésre került nagyragadozókkal kapcsolatos hazai találkozón 43 érintett szakember mondta el a véleményét a nagyragadozókkal való együttélésről. A résztvevők a bizalom és az együttműködés hiányát emelték ki, mint a hatékony konfliktuskezelés egyik fő akadályát. Voltak, akik az adatokkal kapcsolatos titkolózást tartották problémának, mások – elsősorban az állattartók -, azt említették, hogy átláthatóbb kármegelőzési és lehetőleg kártérítési rendszert kell kialakítani. A vadászati ágazat képviselői közül pedig a közös munka és adatmegosztás (pl. monitoring kapcsán) kapott hangot. A résztvevők az együttműködés hiányának leküzdésére rendszeres találkozók szervezését tartották kiemelkedő fontosságúnak, továbbá részt vennének a nagyragadozók monitorozásában és a rájuk vonatkozó kutatásokban. A nemzetközi jó gyakorlatok hazai bemutatását is hasznosnak találnák a résztvevők. (A magyarországi véleményekről a tanulmány 66-68. oldalán olvashat.)

„Mi kifejezetten örülünk a kezdeményezésnek, hogy a különböző érintett érdekcsoportok képviselői, így a vadgazdálkodásban és természetvédelemben dolgozók találkozhatnak egymással és nyíltan megbeszélhetik a nagyragadozók védelmével és kezelésével kapcsolatos elképzeléseiket és aggályaikat. Azt is fontosnak és támogatandónak tartjuk, hogy az együtt gondolkodás mind regionális, mind nemzetközi szinten elindult. A nagyragadozók kulcsfontosságú elemei az egészséges ökoszisztémáknak, ugyanakkor az ember által erősen átalakított természeti környezetben, a beszűkült élőhelyeknek miatt, különösen Európában, elkerülhetetlenek a konfliktusok, így azok enyhítése, megelőzése kiemelkedően fontos” – állítja Dr. Hecker Kristóf, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) tudományos főmunkatársa.

A jelentésről
Az  Európai perspektívák az ember-nagyragadozó konfliktus kezelésében című jelentés bemutatja a különböző érdekelt felek szemléletét, a közöttük lévő kapcsolatot, valamint az általuk azonosított kihívásokat és megoldási lehetőségeket. Az érdekelt felek bevonása kiterjedt folyamat során, felmérések segítségével valósult meg, ugyanakkor workshopok szervezését is előmozdította a projekt 5 fő célterületén, összesen 14 országban: az alpesi régióban (Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia és Horvátország), a közép-európai régióban (Németország, Lengyelország), a kárpáti régióban (Románia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország), az ibériai régióban (Portugália és Spanyolország), valamint az északi országokban (Finnország és Norvégia).
Ez a riport az együttműködés kezdeti eredményeiről ad számot, továbbá összefoglalja a nagyragadozók kezelésére vonatkozó európai perspektívákat. Regionális szinten jellemző kihívásokat és megoldásokat részletez, amelyeket 2018-ban gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy javítsák a természetvédelmi intézkedéseket, illetve mérsékeljék a gazdasági károk kockázatát. A jelentés mindezek mellett számos javaslatot is felsorakoztat az emberek és a nagyragadozók együttélésének harmonikusabbá tételére.

Hozzászólások

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Tojást raboltak egy holland állatkert azonos nemű pingvinjei

Két hím pingvin egy másik pártól lopott tojást, hogy kikelthessék.

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Saját kertjében fedezett fel új fajt egy rovarász

Nem mindig kell távoli országokba utazni ahhoz egy biológusnak, hogy új fajt fedezhessen fel.

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Magyar versenyző lett az év természetfotósa

Bemutatták a Nature Photographer of the Year pályázat nyerteseit.

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

Őszi színek a Plitvicei-tavaknál

November eleji kiruccanásunk célja volt megcsodálni az ősz színeit a Plitvicei-tavaknál.

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Újra feltűnt egy kipusztultnak vélt állat Vietnámban

Az állatot 25 éve nem látták, most kameracsapdák felvételén ismét megjelent.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket