Adél, Valér2020. január 29., szerda
Természet

A Szent Anna-tó vízminőségének javítására van szükség

2020.01.16.MTI
National Geographic Magyarország

Szakemberek szerint meg kell tisztítani az erdélyi Szent Anna-tavat az elszaporodott ezüstkárász-állománytól, az invazív halfaj ugyanis hozzájárult a tó vizének algásodásához.

Szent Anna-tó
Forrás: Getty Images
A Szent Anna-tó vízminőségének javítását célzó tervekről a Krónika című napilap közölt összeállítást 2020. január 15-i számában.
A kutatók szerint az elmúlt tíz évben aggasztó mértékben romlott a vulkáni kráterben kialakult és ezért a víz cseréjére képtelen tó vízminősége. A tóban robbanásszerűen elszaporodtak az algák, úgynevezett vízvirágzás következett be és megváltozott az algák fajösszetétele is.
A változásokat a kutatók két tényezőnek tulajdonítják. Egyfelől az utóbbi évtizedben – elsősorban a fürdőzés következtében – jelentősen megnövekedett a tó nitrogén- és foszfortartalma. Másfelől pedig – valószínűleg szándékos betelepítés következtében – megjelent, majd túlzott mértékben elszaporodott az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio) a tóban. Ahová az invazív halfaj bekerül, ott képes felborítani az ökológiai egyensúlyt. Az ezüstkárász ugyanis kieszi a zooplanktonokat, amelyek az algákkal táplálkoznak.
Ezüstkárász
Forrás: Wikimedia Commons

„Ha a halakat eltávolítjuk vagy csökkentjük a mennyiségüket, akkor van esély arra, hogy a zooplankton természetes módon visszaerősödjön és az algákat elkezdje fogyasztani” – idézte a lap Imecs István halbiológust, aki szerint a krátertóban semmilyen halfajnak nincs helye.
Máthé István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) biomérnöki tanszékének docense szerint a vízben az elmúlt három évben megjelent egy zöld alga és mára már ez uralja a tavat a korábbi barna alga helyett. A zöld alga már a hóolvadást követően elszaporodik és jelenléte okozza, hogy a Szent Anna-tó korábban kék vize zöld színre vált.
A Szent Anna-tóban 2018 nyarától tiltották be a fürdőzést a vízminőség óvása érdekében. Az intézkedés abban a tervben szerepelt, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club Kft. nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A terv a tárca jóváhagyásával és a román hivatalos közlönyben történt 2017 decemberi közléssel vált hatályossá.

Hozzászólások

Óceáni őrjárat – albatroszok segítenek felderíteni az illegális halászatot

Óceáni őrjárat – albatroszok segítenek felderíteni az illegális halászatot

Az illegális halászat nemcsak gazdasági, hanem természetvédelmi probléma is, amelynek megoldásában most az albatroszok is közreműködnek.

Rákokat sebesít az óceán savassága

Rákokat sebesít az óceán savassága

A kutatók kaliforniai tarisznyaráklárvákat tanulmányoztak.

Legyünk figyelemmel a madarak költési időszakára!

Legyünk figyelemmel a madarak költési időszakára!

A madarak költési időszaka előtt szükséges elvégezni a természetvédelmi szempontból érzékeny munkákat.

Talán az utolsó vízirigók az országban?

Talán az utolsó vízirigók az országban?

Immáron több mint huszonnyolc éve annak, hogy életem első vízirigóját (Cinclus cinclus) megpillantottam.

Rokonkeresésre indulnak Galápagos egyik szigetére

Rokonkeresésre indulnak Galápagos egyik szigetére

Galápagos a teknősökről kapta a nevét, amelyekből egykor százezrével éltek a szigeteken, ma azonban már küzdeni kell az alfajaiért.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket