Móric, Tamás2020. szeptember 22., kedd
Természet

Csaknem megduplázódott a hazánkban költő szalakóták állománya

2020.09.10.NG
National Geographic Magyarország

A 2020. szeptember elején záruló szalakóták (Coracias garrulus) védelméért indított, uniós támogatással megvalósított projektnek köszönhetően egy évtizeden belül sikerült csaknem megduplázni a színpompás madárfaj Magyarországon költő állományát - adta hírül az MTI.

Szalakóta udvarlása
Forrás: Fehér Zsuzsa/Nap képe

 

Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) igazgatója elmondta, hogy az egykor a Kárpát-medencében közönséges fészkelőnek számító szalakóták állományának védelme már az 1980-as években elkezdődött mesterséges odúk kihelyezésével.
A populáció megerősítését azonban az Európai Unió Life Nature alapján támogatásával megvalósított 5 millió eurós költségvetésű komplex projekt tette lehetővé, melyben a konzorciumvezető MME partnere volt a Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, a Dalerd Zrt. és a romániai Milvus csoport, valamint Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség – közölte a szakember.
Tokody Béla, a program koordinátora kifejtette, a szalakóták 1980-as évek közepére szinte teljesen eltűntek Magyarországról, a Duna-Tisza-közén maradt 300-500 párból álló állomány. A létszámcsökkenést főként a költőhelyek fogyatkozása és a táplálkozási területek zsugorodása okozta.

A 2014 őszén kezdődött projekt során országszerte 2300 mesterséges odút helyeztek ki, a szalakóták ugyanis nem építenek saját fészket, nagy testű harkályok által vájt odvakban, természetes üregekben költenek. Százötven természetbarát szemléletű gazda bevonásával a faj számára kedvező területeket alakítottak ki: madárvédelmi berendezéseket és a madarak táplálkozását megkönnyítő T-fákat telepítettek.
Sok más gyepekhez kötődő faj életkörülményeit is sikerült javítani azzal, hogy a Tisza hullámterében, a szegedi Fehér-tó környékén és a Borsodi Mezőségben facsoportok, fasorok rekonstrukciójával, gátak elbontásával, csatornák betemetésével helyreállították a madarak természetes élőhelyeit. Az elmúlt években negyedmillió őshonos, könnyen odvasodó, harkályok által kedvelt facsemetét telepítettek, melyek idővel a szalakóták fészkelőhelyévé válhatnak.
A legutóbbi becslések szerint 2000-2200 párra növekedett a szalakóták költőállománya, és a faj a Dunántúlra is visszatelepült.
Partiumban, Románia nyugati részén 800 mesterséges odút helyeztek ki, valamint ezer középfeszültségű oszlopot szigeteltek, a magas pontokra kiülő, zsákmányra leső szalakótákat veszélyeztető áramütések megelőzésére.
A kezdeményezés részeként Magyarországon először kaptak műholdas, illetve geolokátoros jeladót szalakóták, így a szakemberek részletes információkat szerezhettek a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. Kiderült, a Kárpát-medencében költő szalakóták Namíbia, Botswana, Angola területén töltik a téli hónapokat.
A projekt fontos része volt környezeti nevelés. A programok helyszínéül létrehozták a szegedi Fehér-tó partján a Szalakóta látogatóközpontot, amelyben szakvezetéses túrákkal, madárgyűrűzési bemutatókkal, ismeretterjesztő rendezvényekkel és ornitológiai táborokkal várják a látogatókat.

A harminc centiméteres testhosszúságú szalakóta zömök termete a szajkóra emlékeztet. Nem véletlenül tartják a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb tagjának: tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék.
Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, póznákon, faágakon leskelődik, s magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli.

Hozzászólások

Beköszönt a csillagászati ősz

Beköszönt a csillagászati ősz

Hamarosan még több színes levelet láthatunk a természetben, és még többször ébredünk párás, hűvös reggelekre.

A jávai orrszarvú két új borját is megfigyelték

A jávai orrszarvú két új borját is megfigyelték

A faj súlyosan veszélyeztetett, ezért különös öröm a szakértők számára, ha fiatal egyedeket láthatnak.

Veszélyes lehet, ha túl magasra nő a zsiráf

Veszélyes lehet, ha túl magasra nő a zsiráf

A véletlenek csúnyán elbánnak időnként a magasra nőtt zsiráfokkal.

Mocsárrétek magas termetű növénye

Mocsárrétek magas termetű növénye

Jó pár éve annak, hogy lápfüggő lettem, amely annak köszönhető, hogy egy kedves botanikus haverom elvitt egy sekély vízzel borított területre.

Hamarosan itt a sünbarát útvonaltervező

Hamarosan itt a sünbarát útvonaltervező

Izgalmas állomásához érkezett 2020-ban a 11 éves Vadonleső program.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket