Zsófia, Róbert2019. szeptember 17., kedd
Tudomány

Miért szép a zene?

2003.09.17.Admin
National Geographic Magyarország

A zene mindennapjaink szerves része: zenét hallgatunk, ha jókedvűek vagy szomorúak vagyunk, ha szórakozunk, vagy ha unatkozunk. Számos kutatóban felötlött a kérdés: mi az oka annak, hogy élvezetet lelünk a zenélésben, zenehallgatásban, hiszen semmi nem utal arra, hogy ezeknek a képességeknek szerepe volna a túlélésben.

Darwin szerint „a zenei érzék az egyik legrejtélyesebb tulajdonság, mellyel az ember felruháztatott”. A mai napig sok a megválaszolatlan kérdés a zene érzelmeinkre gyakorolt hatásának feltérképezésében. Az utóbbi évek kutatásai azonban jelentősen hozzájárultak e készség idegélettani, szocio-kulturális és genetikai alapjainak megértéséhez.

Milyen idegpályákon hat a zene érzelmeinkre?

Alapvető kérdés a téma kutatásában, hogy vajon léteznek-e külön idegpályák, agyi területek a zene érzékelésére és feldolgozására, vagy ezek megegyeznek más működésekhez alkalmazott idegsejtcsoportokkal.

Az egyik elképzelés, hogy az agy a zene értelmezését az emberi beszéd érzékelésére és feldolgozására szolgáló idegpályákon keresztül valósítja meg, és ezek a pályák örömérzet kiváltására alkalmas területeken is áthaladnak. Dr. Anne Blood és Dr. Robert J. Zatorre, a Montreali Neurológiai Intézet munkatársai, kutatásuk során zenészeknek játszottak le olyan általuk kiválasztott klasszikus műveket, melyek hatására a vizsgált alanyok „eufórikus örömöt éreztek”, és eközben PET-felvételt készítettek a zenészek agyáról. Azt tapasztalták, hogy a zene hatására aktiválódó idegpályák megegyeztek azokkal, melyek étel, szex és addiktív kábítószerek hatására lépnek működésbe – számol be róla a The New York Times.

Dr. Steven Pinker, a Harvard Egyetem pszichológusa azt állítja, hogy a zene az agynak számos területét hozza működésbe egyszerre. Aktiválja a nyelvi készségek központját, a hallókérget, azt a területet, mely az emberi beszéd színezetére adott érzelmi válaszokért felelős valamint a mozgási szabályozórendszert, amely a zene ritmusát továbbítja az izmok felé járás és tánc közben.

A zene szerepe az evolúcióban

Darwin szerint az ember ősei, melyek még nem rendelkeztek a beszéd képességével, zenei színezetű hangok és ritmusok kibocsátásával igyekeztek megnyerni ellenkező nemű fajtársaik szimpátiáját. Nem véletlen – állítja -, hogy a zenének mind a mai napig kiemelt szerepe van az ember udvarlási szertartásai között.

Dr. Robin Dunbar, a Liverpooli Egyetem kutatója leírta, hogy az emberszabású majmoknál a szociális kapcsolattartás fő eszköze a kurkászás. Ez azonban igen időigényes folyamat, megfigyelései alapján maximum 50 tagot számláló közösség esetében tartható fenn anélkül, hogy az egyéb életfunkciók rovására menne. A mai ember már beszéd, nyelvhasználat révén elégíti ki kapcsolattartási igényeit. Dr. Dunbar szerint a közös éneklés e folyamat egyik állomásaként alakulhatott ki. Kutatásai rámutattak, hogy éneklés közben az endorfinok családjába tartozó hormonok szabadulnak fel az agyban, melyek fontos szerepet játszanak a szociális kötődések kialakításában.

Milyen zenét hallunk kellemesnek?

Minden általunk ismert kultúra rendelkezik zenei hagyományokkal, és bár nagy eltérések vannak ezek között, közös vonás a 12-fokú kromatikus skála, így a diatónia ill. pentatónia alkalmazása.

Dr. Sandra Trehub, a Torontói Egyetem kutatója 2-6 hónapos korú csecsemők zenei preferenciáját vizsgálta. Azt tapasztalta, hogy a gyermekek az összhangzatos akkordokat, azaz a tiszta kvinteket, kvartokat jobban kedvelik, mint a disszonáns hangzatokat. Arra a következtetésre jutott, hogy a zenei hallás alapjai velünk született készségek, és nem kulturális hozadékok.

A Duke Egyetem kutatói azt feltételezik, hogy az emberi hallórendszer az egyén környezetének legfontosabb hangingerére, azaz az emberi hangra a legérzékenyebb. Dr. David A. Schwartz, a kutatás vezetője elmondta, hogy e feltevés bizonyításával magyarázatot kaphatunk a kromatikus skála szerkezetére és arra, is, hogy miért találunk egyes akkordokat kellemesebbnek másoknál.

Bár minden ember hangja egyedi, a hangok elemzése során általános hasonlóságok fedezhetők fel. A kvintnek és oktávnak megfelelő frekvenciák dominálnak az emberi beszédben, függetlenül a nyelvtől. A Duke Egyetem kutatói az angol, a mandarin, a perzsa és a tamil nyelvet elemezték, és mindegyiknél frekvencia-intenzitáscsúcsokat találtak a kvint és az oktáv helyén, valamint kisebb csúcsokat a 12-fokú skála további hangjainak megfelelően. Feltételezik, hogy annál kellemesebbnek érezzük a zenét, minél közelebb áll az az emberi hang frekvenciaspektrumához.

Úgy tűnik tehát, hogy a zenei érzék nem önálló agyi funkció, hanem egyéb készségek szerencsés ötvöződése.

Hozzászólások

A telefonhírmondó létrehozója

A telefonhírmondó létrehozója

1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, a rádió ősének, a telefonhírmondónak megvalósítója.

Sötét utazás az univerzumban – csillagászat látássérülteknek

Sötét utazás az univerzumban – csillagászat látássérülteknek

A csillagos égboltot és jelenségeit bemutató kiállítás készült látássérültek számára az Európai Déli Obszervatórium segítségével.

Magyar fotográfus lett az év asztrofotósa

Magyar fotográfus lett az év asztrofotósa

Magyar fotós nyerte az Insight Investment Az Év Asztrofotósának járó díjat.

Vulkánkitörés okozta a gyönyörű napkeltéket

Vulkánkitörés okozta a gyönyörű napkeltéket

Augusztus végén és szeptember elején az Egyesült Államokban több alkalommal is különös, mély lila árnyalatot öltött a napkelte.

Újabb csillagközi objektumot fedezhettek fel a Naprendszerben

Újabb csillagközi objektumot fedezhettek fel a Naprendszerben

A szakértők az üstökös pályája alapján arra gyanakodnak, hogy az égitest egy idegen csillagrendszerből érkezhetett.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket